EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

8. FEJEZET / JÚLIUS 27.

Estig olvasgattam, mert nem akadt jobb dolgom. Archer sem jelentkezett, így erőt vettem magamon, és kimentem a szobámból. Először a déli szárny folyosóin bóklásztam, kopogtattam a lakosztálya ajtaján is, de csak a süket csend felelt. Végül a folyosón futottam össze vele, miközben az északi szárny felé tartott.

‒ Archer! ‒ kiáltottam utána, mire érdeklődve megfordult és rám mosolygott.

‒ Kate, miben lehetek a szolgálatodra? ‒ hajolt meg színpadiasan.

‒ Ne izélj már! ‒ fortyantam fel a szememet forgatva. ‒ Darius elhívott vacsorázni ‒ kezdtem bele a mondókámba, ám Archer arckifejezését látva megakadtam. Kérdő tekintetem láttán elvigyorodott. ‒ Nem olyan vacsora! ‒ ráztam meg a fejem rosszallóan. ‒ Ez amolyan baráti összejövetel lesz.

‒ Vagy úgy ‒ hervadt le Archer arcáról a derű.

‒ Mire kell számítanom? ‒ kérdeztem óvatosan. ‒ Nem igazán szoktam más vámpírokkal enni, leszámítva Eve-et és Lilyt persze. De a lányokkal általában állatokra vadászunk, ha néhanapján nem kívánjuk a tasakos vért, és egy kis izgalomra vágyunk. Nálatok hogy megy az ilyesmi?

‒ Nem tudok információval szolgálni. Darius vacsorái mindig... ‒ vakargatta meg az állát, melyen még mindig ott virított a többnapos borosta. ‒ Maradjunk annyiban, hogy rendhagyóak. Mindig megadja a módját ezeknek az eseményeknek.

‒ Ölni is szoktatok?

‒ Öltözz fel csinosan - kerülte meg a kérdést és rám kacsintott. Nem lettem nyugodtabb.

‒ Darius... Ő kicsoda tulajdonképpen? ‒ kérdeztem, és pattanásig feszült idegekkel vártam a választ.

‒ Egy vámpír ‒ felelte Archer közömbösen.

‒ Nagyon vicces! ‒ csattantam fel. - Tudod, hogyan értem.

‒ Egyelőre nincs jelentősége, hogy a házban ki kicsoda. Barátok vagyunk és szeretnénk, ha idővel te is azzá válnál. És most, ha nem haragszol... ‒ nézett rám bocsánatkérően.

‒ Persze, menj csak a dolgodra ‒ mosolyogtam rá feszülten. Archer finoman meghajolt és folytatta útját.

‒ Itt rajtam kívül mindenkinek van dolga ‒ dohogtam az orrom alatt.

Csalódottan tértem vissza a szobámba és jobb híján folytattam az olvasást. Gondoltam rá, hogy előveszem a fegyvereim és megpucolom őket, számomra nyugtató hatással bírt az efféle cselekvés. De elvetettem az ötletet, mert féltem, hogy valaki rám nyitja az ajtót, és nem tudom időben elrejteni őket.

Másnap délig senki sem zargatott, majd hirtelen Archer jelent meg a szobámban.

‒ Elfelejtetted hogyan kell kopogni? - förmedtem rá köszönés helyett.

‒ Elnézést. Kicsit szét vagyok esve - mentegetőzött bocsánatkérően.

‒ Semmi baj! - legyintettem. - Hiányoztál - vallottam be töredelmesen, mire elmosolyodott.

‒ Ne haragudj, hogy nem tudok több időt tölteni veled, de rengeteg dolgom van. Most is csak azért jöttem, hogy szóljak, este kilenckor kezdődik a vacsora. Én fogok érted jönni, légy készen addigra.

‒ Rendben - feleltem csalódottan, miközben Archer távozott. Ez is egy hosszú nap lesz.

Bár Archer korábban azt mondta, öltözzek fel csinosan, nem igazán tudtam megoldani, hogy elegáns göncöt húzzak magamra. A lehetőségeim igencsak korlátozottnak bizonyultak. Nem rendelkeztem túl sok báli ruhával, de azok is mind otthon lógtak a gardróbomban. Lily jól ismert már, tudta, hogy ilyen hacukát csak végszükség esetén veszek fel. Nem is csomagolt nekem semmi ilyesmit. Ki gondolta volna, hogy egyszer hiányolni fogok egy szoknyát...