EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

20. FEJEZET / AUGUSZTUS 6.

A miniszter épp az egyik szervezővel beszélgetett, amikor kilőttem mellőle az egyik testőrt. A sérülés nem volt halálos, a férfi vállára céloztam. A lövés erejétől hátratántorodott és a sebhez kapott. Előfordulhat, hogy azt a karját többet nem tudja rendesen használni, de életben marad. Ez így is lényegesen több, mint amilyen sorsot eredetileg szántam neki. Jack kérésének tettem eleget ezzel a gesztussal. Ne ölj feleslegesen! ‒ felkiáltással bocsátott utamra néhány órával korábban. Látszik, hogy mennyire nem ismer még. Hosszú évek óta nem öltem már pusztán szórakozásból.

A többi öltönyös azonnal a miniszter köré sereglett. A szervezőt félrelökték, az ő élete nem számított. Tipikus! A tömeg észre sem vette, mi történik, agyhalott zombik módjára bámészkodtak tovább. Miközben tárcsáztam a politikus privát számát, újabb lövedéket engedtem útjára, a testőrök mellett csapódott a földbe, megtorpanásra kényszerítve őket. Nem adtam esélyt, hogy fedezékbe vigyék védencüket. Úgy toporogtak, mint a rémült kacsák vadászidényben. Ha nem kellett volna koncentrálnom, biztos elnevetem magam. A hívott fél nem vette fel. A szervező mobilját próbáltam. Ha ez sem működik, gondban leszek. A férfi a második csörgés után óvatosan belehallózott a telefonba.

‒ A miniszterrel akarok beszélni.

‒ Ki maga? – dadogta idegesen.

‒ Adja azonnal, vagy maga lesz a következő!

Ez hatott, máris intézkedett.

‒ Ki az? ‒ szuszogott a telefonba egy feszült hang.

‒ Á, miniszter úr! ‒ szólaltam meg mézesmázos hangon. ‒ Csakhogy felvette. A saját mobilját dísznek tartja a mellényzsebében? Ejnye, maga rosszfiú! Az a bérgyilkos vagyok, akit megbízott Jack Brighton likvidálásával.

‒ Mit akar? ‒ kérdezte feszültségtől vibráló hangon.

‒ Üzentem, hogy a célszemély védettséget élvez, nem érhetnek hozzá.

‒ És?

‒ Mégis vádat akarnak emelni ellene.

‒ Bűnt követett el.

‒ Badarság! A célszemély önnél nagyobb hatalmú entitás védelme alatt áll, jobb lesz, ha leszállnak róla. Vonják vissza a vádakat!

‒ Nem tehetem.

‒ Dehogynem. Hiszen maga rendelte el a kivégzését is.

A vonal túlfelén makacsul hallgatott az ember. Türelmesen vártam. Minden szó jelentőséggel bírt, jobbnak láttam, ha most hallgatok.

‒ Veszélyes tudással rendelkezik ‒ felelte végül a miniszter.

‒ Kire? Magára, vagy a háttérben önt irányító boszorkányra nézve?

‒ Miről beszél?

A feltett kérdése két eshetőségre is utalhatott: nem tudja, hogy Lizbeth boszorkány, vagy szimplán játssza nekem a hülyét.

‒ Nem számít ‒ válaszoltam végül. ‒ Hagyják békén. A feleségét már így is megölték.

‒ Az baleset volt ‒ sziszegte a vonalba, hangja visszafojtott dühről árulkodott. Még a végén agyvérzést kap. Nagyban megkönnyítené a dolgom...

‒ Na, persze! ‒ horkantottam megvetően. ‒ Ha nem figyelik meg, nem történhetett volna meg ez az állítólagos baleset.

Süket csend, csak a halk szuszogás árulkodott, hogy van valaki a vonal másik végén.

‒ Ehhez magának semmi köze! ‒ közölte végül a politikus kimérten.

‒ Most már van ‒ feleltem, és hogy nyomatékot adjak szavaimnak, újabb lövést adtam le, majdnem seggbe lőttem az egyik hátvédet.