The second run (+18)

8.

Leah:

-    Mennyire? – kérdeztem vissza, miközben sorban gomboltam ki az ingjèn lévő gombokat a nyaka csókolgatása közben. Ahogy a ruhadarab a földre került, lábujjhegyre állva végighúztam a nyelvem hegyét a kulcscsontjától a füléig. – Csak óvatosan, Micheal, több, mint egy éve nem feküdtem le senkivel. – suttogtam bele, majd félénken néztem rá.
-    Olyan régóta vársz rám? – kérdezte viccesen a nadrágom kigombolása közben.
-    Helyesbítenék, mert túl nagy az egód. Olyan régóta vágyok a szerelemre. – mosolyogtam bele a csókunkba, hogy elmondhassam neki.
-    És, megvan a szerelem? – simította el a hajamat a vállamról és karjai a hátamra siklottak, hogy elég szorosan tartson ahhoz, hogy ne bújhassak ki a beszélgetés alól. Úgy csillogtak a szemei és annyira pimaszul helyes volt, hogy néha levegőt venni is elfelejtettem, ha ránéztem. – Csak mert nekem egészen jól alakul... de jó lenne tudni, hogy itt mi a helyzet? – érintette meg hirtelen a mellkasomat és komolyan nézett rám.
-    Eddig nem voltak kardiológiai jellegű problémáim, köszönöm a kérdést, doktor úr. – nevettem rá, mire ő is elnevette magát. – Hogy is mondtad? Egészen jól alakul. – mondtam ki, de valahogy nem éreztem egészen igaznak, így rögtön korrigáltam is magamat. - Á, leszarom, ha már itt vagyunk, elmondom, hogy piszkosul beléd vagyok esve, de nem növelném tovább az amúgy is elég nagy önbizalmad. Meg nem is vagyok olyan állandóan szerelmet valló lány típus. Szóval, bocs, de biztos nem foglak nyálas beceneveken hívni meg ilyesmi. – vontam meg a vállam elpirulva.
-    Kész vagyok tőled, Leah. – fújta ki a levegőt döbbenten, majd lehúzta mindkettőnk nadrágját és az ágyra fektetett. – Ha már itt tartunk, én is elmondom, hogy brutálisan szexi vagy ebben a fehérneműben. Rendesen emeled az ünnep fényét. – tette hozzá egy félmosoly mellett.
-    Mikor kell indulnod reggel? – sóhajtottam szomorúan beletúrva a hajába.
-    4:30. Van még hat és fél óránk... - mondta az órájára pillantva.
-    Nincs annyi. Még be sem pakoltál.
-    Az tíz perc. Nem viszek sok cuccot másfél napra. 28-án este már Miami-ban fogunk szerelmeskedni.
-   Dehogy fogunk, olyan kibaszott jetlag-ed lesz, doktor úr, hogy magadról sem fogsz tudni. Arról nem is beszélve, hogy télből nyárba utazol. – löktem vállon vigyorogva.

Szembefordultunk egymással felkönyökölve és éreztem, hogy libabőrös leszek attól, ahogy végigmér. Kint a konyhában az alkohol ideiglenesen felmelegített, de egyébként Micheal lakása ugyanannyira hideg volt, mint az öccséé. Lexivel állandóan fáztunk náluk.
– Miért ennyire hideg a lakásod? Vámpírok vagytok Colinnal, vagy mi? – morogtam, miközben magamra húztam a paplanját. Mindenhol beterített az illata, olyan volt, mint maga a Mennyország. – Nem hiszem el, hogy egy lány sem panaszkodott még, hogy fázik. – szaladt ki a számon hirtelen, miközben egyébként egyáltalán bele sem akartam gondolni, hogy más nő is feküdt mellette ugyanitt.
- A lányomon kívül más nem járt még itt, Leah. Nem hoztam fel ide soha senkit. – vonta meg a vállát, miközben a paplan alá mászott és szorosan hozzám simult.
-    Önmegtartóztatsz? – kérdeztem megdöbbenve az előző válaszán.
-    Azt nem mondtam, de nem engedek be az életembe akárkit. – mosolyodott el és még közelebb jött. Fél karját a fejem alá fektette, míg másik keze a bordáimon pihent, hüvelykujjával a melltartó csipkéjével játszva. – Akár megtiszteltetésnek is vehetnéd.
-    Akár, de azért ez pár kérdést felvet... - gondolkodtam el.
-    Gondolom valami szörnyen nyakatekert dolgot képzelsz bele ebbe az egészbe. – mosolyodott el, miközben a keze már a hasamat simogatta. – Az egy éjszakás kalandok lényege pont az, hogy egy éjszakára szólnak. Ha bárkit idehoztam volna, még felmerült volna benne, hogy később is megkeressen, amire nem lettem volna kíváncsi és az ebből adódó egész sor kellemetlen szituációra sem. Ennyi az egész.
-    Prostik? – faggattam tovább, mire nagyot nevetett, de gyorsan lefagyott az arcáról a mosoly, amikor rám nézett és látta, hogy erre a kérdésre tényleg választ várok.
-    Őszintén, nézz már rám. Soha nem kellett a szexért fizetnem.
-    És neked fizettek már érte? – kérdeztem gonoszul elvigyorodva.
-    Úristen, Leah, de beteg vagy. – kacagott még hangosabban. – Annyira imádlak, komolyan, mindig meg tudsz nevettetni. Nem, még sosem fizettek nekem szexért. Fogadok, ha ugyanezeket én kérdeztem volna, simán megpofozol.
-    Egy nőtől ilyet nem kérdezünk! Hogy képzeled?! – mondtam felháborodva. – Amúgy, ha éppen tudni akarod, összesen 3 fiúval feküdtem le és azt sem túl gyakran. – vontam meg a vállam. Nem volt sok a koromhoz képest, legalábbis nem néhány ismerős lány számaihoz képest.
-    Rossz volt? – nézett rám komolyan, de alig tudtam koncentrálni a válaszra, mert elvonta a figyelmemet, hogy a keze néhányszor végigsimított a melleimen, majd lazán a hátam mögé nyúlt és kikapcsolta a fehérneműm csatját. Olyan gyengéden húzta le a pántokat a karjaimról, hogy épp csak az ujjbegye ért hozzám.
-    Nem különösebben, csak semmi egetrengető, semmi világ összeomlás... Akkor meg minek? – sóhajtottam remegő hangon, ahogy a tenyere hozzáért a mellemhez.
-    Mert nem a megfelelő emberrel csináltad. Annyira szívesen megmutatom, hogy milyen, amikor összeomlik a világ, Hercegnő. – súgta a nyakamba csókolva. Hirtelen felült és egyik lábát átvetette a csípőmön. Kezeinket összekulcsolta a fejem mellett a párnán és úgy csókolt meg, hogy már attól egy Richter skála szerint be sem mérhető rengés rázta meg a világomat.
-    Mi van, ha te sem vagy megfelelő, Micheal? – sóhajtottam, miutàn újra kaptam levegőt.
-    Az egyetlen vagyok számodra, aki megfelelő, Leah. – súgta rekedt hangon. – Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire gyönyörű vagy. Imádom minden porcikád. – ajkaival egyre lejjebb haladva elérte a melleimet és ahogy nedves csókot lehelt a mellbimbómra, majd kissé meg is szívta azt, önkéntelenül tört fel belőlem egy hangos sóhaj. Micheal elégedetten elmosolyodva nézett fel rám, miközben végigcsókolta a hasamat egészen a bugyi csipkéjéig érve. – Levehetem, Hercegnő?