Én Kicsi Novellám

A szeretet ereje

Felix

- Utálom a karácsonyt.
- Ne csináld már Lix, inkább gyere és segíts. Szerinted tetszeni fog Minhonak ez? - Lógatott az orrom elé legjobb barátom egy cicás vastag pulcsit.
Megkért, hogy segítsek neki ajándékot választani karácsonyra és akár mennyire nem szeretem az ünnep körüli nyüzsgést, nem tudtam neki nemet mondani.

- Biztos odáig lesz érte. - Mosolyogtam rá.
- Te nem veszel valamit, tudod kinek? - Nézett rám sejtelmesen, amiből egyből tudtam kire gondol.
- Már elintéztem, ne aggódj.

Miután megvoltunk a vásárlással, elmentünk enni és beültünk egy hangulatos kis gyorsétterembe. Nem szoktunk sokszor ilyet fogyasztani, de azért néha jólesik, nem lehet mindig egészséges ételt fogyasztani.

- Egyébként, még nem is kérdeztem, de te miért nem szereted a karácsonyt? - Szólalt meg Han két falat között.
- Ez egy elég régi történet. - Válaszoltam kissé lehangolva.
- Na, de mégis.
- Igazából a családomnak mindig az volt a célja, hogy minél nagyobban és fényűzőbben tartsák az ünnepet. Óriási fa, rengeteg dísz, kívül-belül ragyogott a ház. Temérdek játék és ajándék, és nagy vacsorák, ahol a vendégek nagy része nem is családtag volt. Nekik sosem a családról, a szeretetről vagy az összetartozásról szólt ez. Sosem ültünk össze, mint egy igazi család, egyáltalán nem volt meghitt. Minden csak a pénzről és a csillogásról szólt. Végül azt vettem észre, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, már nem is arról szól a karácsony, mint, amiről kellene. - Mesélés közben teljesen elmerengtem, nem is tudtam már pontosan mióta beszéltem, de mikor befejeztem, csak a csend várt.

Han hang nélkül, ledöbbenve ült mellettem, de hirtelen át ölelt és elkezdte simogatni a hátamat.

- Nem is tudtam Lix, hogy ennyire mélyen érint. - Vígasztalt tovább.
- Semmi baj Sung, már nem szoktam foglalkozni vele. Inkább menjünk és szerezzük be a maradék dolgot a vacsorához.

Mivel idén úgy hozta a sors, hogy a mi kis négyes fogatunkból senki sem tud haza menni, ünnepelni, így eldöntöttük, hogy együtt töltjük a karácsonyt. Megfogadtam, hogy nem fogom elrontani a hangulatot és jól fogom érezni magam.

Mióta elköltöztem otthonról, mindig egyedül töltöttem ezt a napot, de idén ez nem így lesz.

Hyunjin

Már alig férek a bőrömben, annyira várom, hogy végre azzal tölthessem a karácsonyt, aki a világot jelenti nekem. Már meg is vettem a tökéletes ajándékot, ami ott csücsül egy szépen díszített kis dobozkában az asztalomon. Mindent elterveztem az estére, amiben segítségemre volt Jisung is, hisz mégis ő a legjobb barátja. Amikor megkértem eme nemes célra, majd kiugrott a bőréből és készségesen segítségemre sietett. Nélküle kicsit elvesztem volna a keresgélésben, hisz elképzelésem se volt róla, hogy hogyan adjam át az ajándékot.

A konyhából finom illatok szállnak és angyali nevetések, míg én és Minho a nappaliban díszítjük a fát.
Megbeszéltünk, hogy az én lakásomban leszünk ma, hisz négyünk közül ez a legnagyobb, ráadásul innen fog a legjobban látszani a tűzijáték is.

- Kész a vacsora, Minho drágám kérlek, terítsetek meg az asztalon. - Hallottuk meg Han csilingelő hangját és azonnal neki is álltunk a feladatnak.

Kipakoltak mindent az asztalra és neki is kezdtünk az evésnek. Minden nagyon finom volt, de az én figyelmemet valami más finomság kötötte le. Szőkére festett haját egy egyszerű kis copfba kötötte, így tökéletes rálátást biztosítva szeplőkkel díszített férfias arcára. Rám nézett, mire én egy barátságos mosolyt villantottam felé, mitől pironkodva inkább az ételét kezdte fixírozni.

Mikor befejeztük az evést, leültünk a nappaliba. Han és Minho a kétszemélyes fotelban foglaltak helyet, míg én és Felix a kanapén. Jókedvvel beszélgettünk, amikor Jisung bejelentette, hogy itt az idő ajándékozni. Oda is adta párjának a csomagot, aki izgatottan nyitotta fel azt.

- Nagyon tetszik. - Nyomott egy röpke puszit Minho az arcára, majd ő is át adta az ajándékát, ami egy meleg takaró volt.

- Felix. - Szólítottam meg a mellettem ülőt, ki kíváncsian fordult felém. - Nem tudtam pontosan, hogy mire lehet szükséged így úgy gondoltam, hogy valami olyat adok neked, amiről te jutsz az eszembe. - Vezettem fel, majd át nyújtottam neki a kis dobozkát.

Felix

Nem is sejtettem, hogy ő is készült nekem ajándékkal, így igazán meglepett, amikor elő vett a zsebéből egy dobozt és felém nyújtotta. Remegő kezekkel fogadtam el és lassan nyitottam ki. A szemem káprázni kezdett, amikor megláttam a tartalmát. Egy aranyláncon függő, nap alakú medál fogadott és a szívem azonnal megtelt melegséggel, még soha senkitől se kaptam ennyire személyes ajándékot, és az, hogy a nap sugaraira emlékeztetem még több szeretetet árasztott a mellkasomban.

- Köszönöm Hyunjin. Nem is tudom, mit mondjak, nagyon tetszik. - Mosolyogtam rá. - Tessék, én is készültem neked valamivel, remélem, hogy tetszeni fog.

Átvette a kis dísz szütyőt és a markába szórta annak tartalmát, ami egy ezüstláncos, hold alakú medál volt. El se hiszem, hogy ennyire egyre gondoltunk.

- Igazán nem kellett volna, köszönöm. - A szemei csak úgy csillogtak, ahogy a kis ékszert figyelte.
- Gyere, vegyük fel.
Hátat fordítottam neki, hogy könnyebben a nyakamba akaszthassa az ajándékomat, majd ő is így tett.

- Ez annyira aranyos. - Olvadozott legjobb barátom, akire most nem tudtam haragudni, hogy megtörte a pillanatot, hisz látszott rajta, mennyire boldog.

- Azt hiszem, kezdődik a tűzijáték. Menjünk ki az erkélyre és onnan nézzük. - Szólalt meg Minho miközben az óráját nézte.

Felvettük a kabátjainkat, de én azért egy sapkát is húztam, hisz így december vége felé már igazán hidegek voltak az esték.

A város fényei betöltötték az éjszakát, és nem sokkal később, hogy kiértünk, fel is lőtték az első tűzijátékot. Elég távol álltunk meg Jisung-hoz és Minho-hoz képest így tudtunk úgy beszélgetni, hogy ők ne igazán hallják meg.

- Miért pont nap? - Kérdeztem kíváncsian.
- Mert olyan vagy nekem, mint a nap sugarai. Amikor a közelemben vagy úgy érzem, melegség járja át a szívem. - Fordult felém teljes testtel. - Lix, már egy ideje ezt érzem, de nem tudtam, hogy mikor mondjam el, viszont azt hiszem, kedvellek, és nem úgy, mint egy sima barátot, ez több annál. Arra vagyok kíváncsi, hogy te is így érzel e, ezért meg kérdezem: lennél a párom?

Először nem is hittem a fülemnek, olyan magabiztossággal kért meg akár egy romantikus regényben a főszereplő. Nem is tudtam azonnal válaszolni csak pár pillanattal később, viszont akkor se jött ki hang a torkomon csak mosolyogva bólogatni kezdtem.

- Igen, lennék. - Találtam meg végre a hangom és közelebb léptem hozzá.

Ő a derekamra simította az egyik kezét, míg a másikat az arcomra tette és közeledni kezdett. A szívem őrült tempóban kezdett verni, már csak arra vártam, hogy végre megcsókoljon, de mielőtt ez megtörtént volna megállt.

- Szabad?
Forró lehelete csiklandozta arcomat, illata az orromba szökött, mi megbabonázott és válasz helyett én kezdtem közeledni felé, mivel megszüntettem a köztünk lévő rövid kis távot. Az apró érintés hatására villámok kezdtek cikázni a testemben. Nem volt durva, se követelőző viszont tisztán éreztem a vágyát és azt, hogy előbbi szavai őszinték és tiszták voltak.

Már nem is figyeltem a tűzijátékokra, teljesen elvesztem a pillanatban, amit az a férfi teremtett, aki megrebegtette a szívem és elhozta nekem az első tökéletes ünnepet számomra.

- Boldog karácsonyt Felix.