Lidérc

I.

A köd lopva kúszott be a tó fölé és hamarosan az állóvíz egész területét beborította. Könnyedén siklott a nádak közé is és néhány centiméterrel a víz felett lebegett, mit sem tudva arról, hogy ezzel felkeltette négy fiatal figyelmét.

- Szerintetek ez normális? - Luca csípőre tett kézzel meredt a vízfelszín felett lebegő természeti képződményre, miközben szőke hajába éppen csak belekapott a tó felől fújó, arcsimogató nyári szellő. A nap már alábukott a horizonton, de a fénye még egy keskeny, narancssárgás-vöröses sávot pingált az ég aljára búcsúzásképpen.

- Micsoda? - lépett mellé Balázs, miközben fontoskodva megigazította kerek szemüvegét és tekintetével követte Luca pillantását. Közben Boti és Tomi is abbahagyták a beszélgetést és ők is a víztömegre irányították figyelmüket. A hátuk mögött leterített kockás pokrócon különböző italok - jobbára sörök, de egy-két üdítős doboz is befigyelt - és rágcsák hevertek.

- A köd - felelte Luca. - Nyáron... - tette még hozzá.

Balázs levette a szemüvegét és vékony, fehér vászoningével nekiállt megtisztogatni, közben pedig igyekezett válaszolni Luca felvetésére.

- A köd a levegőben állandóan jelenlévő vízgőz, vagyis páratartalom kicsapódási formája. A levegő ilyenkor annyira lehűl, hogy megközelíti a harmatpontot, és ennek következtében...

- Köszönöm, ennyi bőven elég volt... - emelte fel a lány megadóan a kezét.

- Én csak válaszoltam - vont vállat Balázs. - Elismerem, talán túlságosan redundáns volt a magyarázatom.

- Jézusom, haver - Tomi tettetett aggodalommal fordult barátja felé, és a hirtelen mozdulat következtében az Italobrothers-t ábrázoló, sötétkék pólója egy kissé meggyűrődött. - Esküszöm, hogy a tudományos magyarázataid és ezek az idegen kifejezések annál is borzasztóbbak, mint amikor előbújtam apámnak.

Vigyorgása azonban elárulta, hogy cseppet sem haragszik a barátjára.

- Luca feltett egy kérdést, én pedig válaszoltam rá - vonta karba a kezét Balázs, enyhe sértődöttséggel a hangjában.

- N...Nem k...k...kell mindent komolyan v...v...venni - kapcsolódott be a beszélgetésbe Boti is, miközben mutatóujjával idegesen tekergette az egyik göndör fürtjét, s lopva Tomira pillantott.

- Kérdésem inkább költői volt, mint tudományos - tette hozzá Luca.

- Oké, rendben, igazatok van - ismerte el Balázs, miközben ujjaival végigsimított fekete, állandóan az égnek meredő, tüsi haján. Tisztában volt azzal, hogy őrületbe tudja kergetni a barátait a tudományos magyarázataival és néha direkt használt idegen kifejezéseket, csakhogy bosszantsa vele őket. Ugyanakkor nagyon szerette mindhármukat és büszke volt, hogy egy ilyen csapat tagja lehet.

- És most mi lesz velünk? - kérdezte Luca.

- M...Mire g...g...gondolsz? - dadogta Boti. Nagyon zavarta, hogy állandóan dadog, de nem tudott vele mit csinálni. A barátai azonban már régen hozzászoktak ehhez és mindent megtettek annak érdekében, hogy a fiú ne érezze magát zavarban emiatt.

- Ősztől elválnak útjaink, mindannyian másik középiskolában folytatjuk tanulmányainkat - emlékeztette Luca.

- Nem akarok se az őszre, se pedig a sulira gondolni. - Tomi hanyatt fekve elnyúlt a pokrócon és tekintetét az égboltra emelte, ahol már megjelentek az első csillagok.

- De hiszen ez nagyon fontos. A jövődet meghatározza az, hogy hogyan és mit tanulsz! - Balázs olyan tanáros-szigorú tekintettel meredt Tomira, amivel mosolyt csalt Luca arcára.

Tomi nem válaszolt, csak leplezetlenül ásított egyet.

- Oké... - nevetett Balázs, miközben játékosan megrázta ujját a barátja felé. - De ezután ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!

- Srácok, elég - szólt közbe Luca. - Ha nem akartok a jövőről beszélgetni, akkor maradjunk egy kicsit csöndben és hallgassuk a természetet!

Tomi vállat vont, jelezve azt, hogy neki megfelel, így aztán mindannyian elhallgattak és fülüket a kezdődő éjjeli neszekre igyekeztek kihegyezni. A tücskök ciripelése és az egyre hűlő és ezáltal frissülő levegő egyfajta bájos képet kölcsönzött a tájnak. Balázs Luca mellé feküdt, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy véletlenül összeérjen a kezük vagy a testük. Tetszett neki Luca, de nem érzett magában bátorságot, hogy bevallja ezt a lánynak. És bár nagyon sok mindenről volt most is nagyon nagy tudása, a szerelem területén abszolút bizonytalan volt. Ugyanakkor tudta, hogy amit a lány iránt érez, az több, mint barátság. Mégis félt megnyílni, mert nem tudta, hogy Luca hogyan reagálna rá. Lehet, hogy élből elutasítaná a közeledését, de az is lehet, hogy ő is ugyanígy érez iránta. A fiú úgy érezte, hogy lassan megőrül ettől az állandó tépelődéstől. Balázs úgy gondolta, hogy ha Tomi képes volt arra, hogy mindenki előtt előbújjon, akkor ő is képes annyira, hogy közölje Lucával az érzéseit. Kezét óvatosan közelítette Luca kezéhez, miközben magában próbálta győzködni saját magát.

"Tedd meg! Csak fogd meg a kezét, nem olyan nehéz az... Mégis mi a legrosszabb, ami történhet veled utána? Leüvölti a fejed?"

Ezek a gondolatok azonban nem igazán segítettek neki és mire végre rászánta volna magát a cselekvésre, Luca egyszer csak felpattant mellőle és kezeivel hadonászva a tó felé mutatott.

- Odanézzetek! Az meg micsoda?