Lidérc

VI.

- Ne mozogjon, kisasszony!

- Lépjetek hátrébb, hadd kapjon levegőt!

Luca úgy érezte, hogy a fél tó belement a tüdejébe, de jó érzés volt kiöklendeznie magából a vizet. Tüdeje és szíve hálásan fogadták az első szippantásokat a kellemesen hűvös, nyári levegőből. A látása is élesedett, így már ki tudta venni a körülötte sürgő-forgó embereket. Két, mentősruhát viselő nő guggolt le hozzá. Az egyikük lámpával világított a szemébe, mire Luca pupillája összeszűkült az erős fény következtében.

- Pupillareflex rendben - közölte a lámpát tartó nő.

Luca mondani akarta neki, hogy tulajdonképpen semmi baja, de a következő pillanatban elvesztette az eszméletét.

Amikor magához tért, egy ágyban volt. Elsőre csak azt tudta megállapítani, hogy minden fehér. Hát persze: biztos egy kórházban van. Most már élesedtek a tárgyak körvonalai és látta az ágya végében álló két széket, ahonnan a szülei néztek rá. Amikor észrevették, hogy Luca felébredt, felpattantak és odagyűltek az ágya köré.

- Szia, Kicsim! - hajolt fölé az anyukája és egy csókot nyomott a homlokára.

- Hogy érzed magad? - kérdezte az apukája.

- Azt hiszem rendben leszek - szólt, miközben a szüleire pillantott. Még egy halvány mosollyal is megpróbálkozott. Utána azonban rájött, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is.

- A barátaimat megtalálták?

Szerette volna azt hallani, hogy nem esett bajuk. Szerette volna azt hallani, hogy mindannyian biztonságban vannak és mindannyiukat sikerült kimenteni a szigetről. Ugyanakkor félt, hogy a válasz az lesz, hogy nem. Vagy megtalálták őket, de már... Luca azonban még gondolatban sem merte befejezni ezt a mondatot.

Szülei udvariasan értetlenkedő arccal néztek rá. Azt hitték, hogy a lányuk ugratja őket.

- Kiket, kincsem? - kérdezte végül az apukája.

- Balázst, Botit és Tomit - sorolta Luca. - A barátaimat, akikkel a tónál voltam.

Szülei arckifejezése átváltott a furcsa-aggodalmas párosításba, ami kezdte Lucát is megrémíteni.

- Egyedül voltál a tónál, kicsim - felelte végül az anyukája. - Nem volt ott senki más. És kik ezek a barátaid, akiket említettél? Még sohasem hallottam a nevüket...

- Miután megtaláltak téged, alaposan végigkutatták az egész tó területét - magyarázta az édesapja. - Nem volt ott senki más, hidd el!

- A tó közepén lévő földnyelven is jártak? - kérdezte hevesen Luca.

- A tó közepén? - ráncolta a homlokát az anyukája. - Hiszen ott nincsen semmi, csak a víz...

- De ott volt! De ott volt! De ott volt! - hajtogatta Luca hevesen. Tisztában volt vele, hogy elkezdett kiabálni, de nem érdekelte. Csak a barátait szerette volna biztonságban tudni. A szülei hiába próbálták lecsillapítani, a kezeivel hevesen nekiállt csapkodni. Vissza akart menni a barátaiért.

Nővérek siettek oda Luca ágyához és az egyikük lefogta a jobb karját, miközben a másikuk injekciót nyomott bele. Luca érezte, hogy elnehezül a feje és elhomályosodik minden...

                                                                    ***

- A történet, amit Luca elmondott, nagyon aktív képzelőerőre vall - magyarázta a kórház főorvosa, miközben intett Luca szüleinek, hogy foglaljanak helyet. - Nemcsak, hogy kitalált egy teljes történetet a tóval kapcsolatban, hanem alkotott magának három barátot is, akik tudat alatt támogatták őt azon tervének megvalósításában, hogy megtudja, mi lehet a tó közepén lévő zöld fény. Ugyanakkor úgy vélem, hogy lányuk jelenlegi állapotában korai lenne bármiféle diagnózist felállítani.

- De akkor hogyan akarják kezelni, ha nem állítanak fel diagnózist? - kérdezte Luca apukája.

A főorvos felállt a székből. Kopaszodó, szemüveges, ötven és hatvan év közötti férfi volt. Hátat fordított a szülőknek, s komótosan az ablakhoz sétált, majd kinézett rajta.

- Egyelőre még nem tudjuk pontosan, hogy mi baja van a lányuknak. Ehhez további vizsgálatokra van szükség, már amennyiben önök is beleegyeznek.

Elfordult az ablaktól és a szülőkre emelte tekintetét.

- Ezek a vizsgálatok segíthetnek rájönnünk arra, hogy miért gondolta úgy a lányuk, hogy az éjszaka kellős közepén mártózik egyet a tóban. Javaslom továbbá a teljes nappali-éjszakai megfigyelést, tekintve, hogy nem tudjuk, hogy a lányuknak vannak-e öngyilkos hajlamai.

- Öngyilkos hajlamai? - kérdezte kétségbeesetten Luca anyukája.

- Nem valószínű, hogy van, de orvosként minden eshetőséget figyelembe kell vennünk - próbálta csitítani a férfi. - A legjobbat és a legrosszabbat egyaránt.

- És ez a képzelődés bármilyen szituációban előjöhet nála? - Luca apukája idegességében a térdébe vájta a körmeit.

- Tartok tőle uram, hogy igen - felelte az orvos. - Ezért is van szükség további kezelésekre és hogy olyan helyen legyen, ahol végig szem előtt van.

                                                                      ***

Luca csalódottan bámult kifelé kórházi szobájának ablakán. Most már sokkal jobban érezte magát, mint korábban és elég nehezére esett elhinnie azt, hogy a barátait is csak képzelte. Tisztán emlékezett minden pillanatra, ami a tónál történt. "Persze, hogy tisztán emlékszel rá, hiszen te találtad ki" felelte magának. De azért még maradt benne kétely. Azt elfogadta, hogy a lidérces dolgot teljes egészében ő maga találta ki. Hiszen lidércek nem léteznek. Ám azt nem volt hajlandó elfogadni, hogy a barátai is kitaláltak lettek volna. Egy pillanatra lehunyta a szemét és megpróbálta maga elé képzelni őket. Valahogy nem tudta felidézni az arcukat. Kinyitotta a szemét és visszafordult az ablak felé. És ekkor meglátta őket. Balázs, Boti és Tomi a szemközti utcán álltak és integettek neki. Luca visszaintegetett nekik. Akár képzelt barátok, akár valódiak, Luca érezte, hogy továbbra is számíthat rájuk. Tudta, hogy ilyen barátokkal felvértezve bármivel megbirkózik a jövőben. Jöjjön, aminek jönnie kell!