Lidérc

III.

A földnyelv, amire kiléptek nem volt túl nagy és nem is volt rajta semmi érdekes a kékeszöld lángon kívül. Mindannyian körülállták és bámulták, de nem láttak rajta semmi szokatlant.

- M...mié...miért k...kellett... idej...idejönnünk? - Boti dadogása itt még erősebb volt, mint korábban a parton.

- Azt hittem valami izgalmasabb fog történni - vallotta be Balázs, miközben csalódottan nézte a lángot. - Visszamenjünk? - fordult a többiek felé, mire Boti szaporán bólogatott, ám ebben a pillanatban a láng kialudt és minden sötétbe borult.

- A fenébe - bosszankodott Tomi, mert olyan hirtelen lett sötét, hogy egy pillanatra azt hitte, megvakult. - Van valakinél elemlámpa?

- Nálam van - hallatszódott Luca hangja. - Várjatok, egy pillanat, csak találjam meg a kapcsolóját.

Ha Luca félt is, nem lehetett hallani a hangján. A következő pillanatban az elemlámpa fénye kattant és megvilágította a négy tinédzser arcát. Boti tekintetében rettegés ült, de a többiek sem voltak nyugodtak. Mindenesetre a világítóeszköz fénye javított egy kicsit a hangulaton, egészen addig, amíg Balázs föl nem tette a kérdést:

- Hol a csónak?

Erre persze mindenki egy emberként kezdett forgolódni, a földnyelv partjait vizslatva, de egy perc sem kellett hozzá, hogy megállapítsák: utazóeszközüknek nyoma veszett.

- Talán nem kellett volna követnetek a fényt...

- Mit mondtál? - világított az elemlámpával Tomi arcába Luca.

- Semmit nem mondtam - felelte Tomi, kezét arca elé emelve, hogy védje szemét az erős fénytől.

- Pedig tisztán hallottam.

- Nem mondtam semmit - ismételte Tomi.

- Oké, srácok, azt hiszem, hogy visszafelé úsznunk kell - jegyezte meg Balázs.

- K...kizárt. Én b..be..bele n..nem m..megyek a vízbe! - Boti idegességében már remegett.

- Én vállalom - lépett előre Balázs. - Elvégre én beszéltelek rá benneteket, hogy idejöjjünk, úgyhogy sorsszerű, ha én is viszlek el innen benneteket. Ha kiértem a partra, szerzek segítséget.

Azzal levette a pólóját, mire Luca tapintatosan elfordult.

- Mit csinálsz? - nézett hüledezve Tomi Balázsra, aki már a nadrágját gombolta kifelé.

- A ruha lassít az úszásban - közölte higgadtan, miközben átnyújtotta a levetett cuccait barátjának. Csak az alsónadrágot hagyta magán. - Másrészt pedig nem szeretnék nyáron megfázni - felelte, majd a sötét víztükör felé fordult. Ám ahogy belépett volna a vízbe, a lába a vízfelszín felett néhány centiméterrel mintha valamilyen láthatatlan akadályba ütközött volna. Minél erősebben próbálkozott, ez a láthatatlan fal annál erősebben nyomta őt vissza a földnyelvre.

- Mi a fene...? - motyogta, ám akárhogy próbálkozott nem tudott belelépni a vízbe. Erre a többiek is megpróbáltak belemenni a vízbe, de ők is ugyanebbe a láthatatlan akadályba ütköztek. Balázs visszavette a ruháit, majd tanácstalanul nézett a többiekre, akik ugyanolyan tanácstalanul bámultak vissza rá.

- Mi lehet ez a hely? - nézett döbbenten a többiekre Luca, de csak saját értetlenségét látta visszatükröződni az arcukon.

- Kijuthattok - hallották a hangot a lábuknál, és amikor odavilágítottak, végre megpillantották a beszélőt is. Olyan volt, mint egy kis emberke. Testét tetőtől talpig valamilyen zöld ruhaszerűség borította, ám ahogy a fény rávetült, akkor látták, hogy amit ruhának véltek, az valójában hínár. Magasságát tekintve a gyerekek térdéig ért fel, nyirkos, nyálkás, barnásszürke bőre pedig szinte egybeolvadt a földnyelvvel. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy eddig nem vették észre.

Persze a fiatalok először azt hitték, hogy ez csak valami hallucináció, amit látnak, de azután a jelenség tovább folytatta a beszédet.

- El sem tudom mondani nektek, hogy milyen hosszú ideje várok már arra, hogy valaki meglátogasson engem. Akik pedig jönni szoktak, általában egyedül vannak, így külön örülök annak, hogy most egyszerre négyen is itt vagytok.

Egy percig nem kételkedtek a jövevény szavaiban, mert mind a négyen érezték, hogy azok igazak. Végül a döbbenet hosszas csendje után Balázs volt az, aki feltette azt a kérdést, ami már ott motoszkált mindannyiukban.

- Mi vagy te?

- Sokfélék sok néven neveznek, de a ti nyelveteken szólva én egy lidérc vagyok - közölte az apró emberke. - Kedvenc időtöltésem, hogy az ilyen gyanútlan utazókat, mint ti, tőrbe csaljak és utána jót szórakozzak.

A lidérc szemében zöld lángok táncoltak, látszott, hogy módfelett élvezi a helyzetet.

- Azt mondtad, hogy kijuthatunk - kanyarodott vissza Balázs a lidérc korábbi mondatához, mire a lény hevesen bólogatni kezdett.

- Hogyan? - kérdezte Tomi, mire a lidérc úgy nézett rájuk, mint aki valami hihetetlen nagy bejelentést készül tenni.

- A kijutásnak mindössze egyetlen módja van, melyről tudom, hogy kezdetben mindannyian ellenezni fogjátok. Azonban néhány nap múlva, mikor a gyomrotok már éhesen korogni fog, hogy végre valamilyen táplálékhoz jusson, rá fogtok jönni, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy kijussatok innen és megszabaduljatok tőlem.

- És mi volna az? - nézett a lényre szkeptikusan Tomi, aki átvette a csapatban a kérdező szerepét.

A lidérc felöltötte leggonoszabb vigyorát és úgy válaszolt:

- Az egyikőtöknek meg kell halnia!