Smaragd Adventi Kalendárium 2023

Cserni András: Karmazsin karácsony

Kővágó Szilárdnak alapvetően semmi baja nem volt a karácsonnyal. A szeretet ünnepe, amikor a család, a barátok összegyűlnek, megajándékozzák egymást, együtt töltenek egy kis időt. Ám egy dolog kifejezetten zavarta: a sokaknál ijesztő mértéket öltő „karácsonyi hangulat" nevezetű őrület.

– Őszintén nem értem, kicsicsillag, miért nem tudod átérezni a karácsony szellemét – ingatta a fejét unokanővére, Tóth Laura. – Amikor elérkezik a december, s az ember orrát betölti a sült gesztenye, a forralt bor illata, meg a karácsonyi zenék...

– Na, épp ez az! – dörmögte Szilárd. – Ha decemberben indulna, még csak-csak megérteném, de november elsejétől mást se hallani lépten-nyomon, mint All I Want for Christmas is You-t meg más ilyen szentimentális szutykokat. Állítom, nagy dózisban ártalmas az egészségre.

– Legfeljebb az ilyen morgós mizantrópoknak, mint te. Látod, megártott a magánnyomozósdi. Az a sok bűnöző embergyűlölővé és életunttá tett téged.

– Kikérem magamnak, ez nem igaz. A nyomozói munka tartja karban az elmém. És semmi bajom az emberekkel általában. Az ostobaság bosszant – az évek előrehaladtával egyre jobban.

– Azért még nem léptél abba a korba, hogy a „régi szép idők emlékét" sírd vissza, és pamutzoknit kérj karácsonyra – incselkedett Laura.

– Isten ments! Az ilyesminek különben sincs sok értelme. Ennél sokkal szebb, fontosabb ajándékok is léteznek.

– Például?

– Őszinte érzésekkel készített, személyre szóló tárgyak. Együtt töltött idő. De mindenekelőtt az igazság. Annál gálánsabb ajándék nem adható.

– Hm... Erre majd visszatérünk.

Azzal felkelt a kanapéról, s más vendégekkel elegyedett szóba.

Szilárd vegyes érzelmekkel figyelte a társaságot. Sokakat csak futólag ismert, egy-két embert pedig egyáltalán nem, és ez zavarta. A meghittséget szerette igazán a karácsonyban. Évtizedeken át hagyományként élt családjukban, hogy szűk körben ünnepelnek. De oly sokan elhunytak, idősotthonba kerültek, vagy messzire költöztek, hogy idén a megmaradtak (a húga, Zsófi és fia, Ákos; unokanővére, Laura, illetve férje, Gábor; valamint egy távolabbi unokatestvérük, Makk Ernő) több-kevesebb összhanggal úgy döntöttek, ezentúl tartsanak nagyobb, barátokat is bevonó összejövetelt. Így gyűltek össze majd' harmincan Lauráék tágas otthonában, ami elsőre nagyon vidámnak tűnt, ám Szilárdnak túl sok volt a zsongás, a pezsgés. Mint egy zsibvásár, gondolta. A karmazsinvörös díszekbe öltöztetett karácsonyfa keltette hangulat semmivé lett a csacsogó embertömeg mellett.

– Lassan vacsora! – csilingelte Laura. – Fáradjatok át az ebédlőbe, megterítettünk, készítettünk be aperitifet, mindjárt megyek utánatok!

Az emberek elindultak. Szilárd ismerős arcot keresett, hogy ne vadidegenek legyenek az asztaltársai. Gyorsan írónő barátjához és férjéhez, Károlyi-Nagy Rózához s Kúti Gáborhoz sietett, amint észrevette őket. Vidáman idézték fel emlékeiket, s faggatták egymást utolsó találkozásuk óta történt eseményekről.

Amikor készült helyet foglalni, pillantása az ebédlőbe toppanó, zaklatott unokanővérén állapodott meg. Kérdőn felvonta a szemöldökét, s a nő magához intette.

– Nem találom a nyakékemet – mondta Laura.

– Az imént nem volt rajtad egy? – kérdezte Szilárd.

– Igen-igen, de azt lecseréltem... Illetve, le akartam cserélni. Mivel az idei karácsony színe a karmazsin, gondoltam, hozzáöltözök. A ruhám, látod, karmazsin. S van egy ugyanilyen árnyalatú, gránátköves nyakékem, de a világért se találom.