Smaragd Adventi Kalendárium 2023

Mennyit érsz? - Az emberekhez jóakarat

December 25-e este volt, és Mike még mindig nem találta ki, milyen indokkal ne menjen haza karácsonyra. Másnap. A nagycsaládi ebédre. Sajnos a távolság Edinburgh és Glasgow között egyáltalán nem volt jó indok, hiszen sem vonattal, sem a BMW Mini S Cooperével nem volt túl hosszú az út. Kicsit rosszul is érezte magát, hogy ennyire kibúvót keresett a családi összejövetel alól, úgy meg különösen, hogy az utóbbi időben sikerült rendezni a viszonyát a szüleivel és Jennyvel, a húgával is.

Ennek ellenére arra még egyáltalán nem állt készen, hogy a nagyobb családdal töltse az ünnepet. Az unokatestvérei, nagybátyjai, nagynénjei között bőven akadtak olyanok, akik egyáltalán nem tudtak mit kezdeni a megjelenésével, a munkájával és úgy általában az egész lényével. Ez persze önmagában nem lett volna baj, hiszen Mike-nak mindig az volt a véleménye, hogy mindenkinek joga van azt tartani a másikról, amit csak éppen szeretne. És természetesen mindenkinek joga van ahhoz is, hogy ezt a véleményét megtartsa magának. Különösen, ha az érintett nem tart rá igényt.

Ő is köszönte szépen, nem egy embert ki nem állhatott, mégsem érezte elhivatott kötelességének, hogy a maga elgondolásai szerint megreformálja az életüket. Szóval soha nem fogja megérteni, hogy mások miért akarták ilyen megszállottan gyógyítani az ő "csodabogárságát", ami csak nekik volt az, Mike-nak viszont a mindennapjait jelentette. És ahogy egyik karácsonyi összejövetel követte a másikat, egyre kevésbé tolerálta ezt a rokonaiba szorult megváltó komplexust.

Egyébként Mike imádta a karácsonyt. Na nem a családi felhajtást és a kínosan hallgatva végigült vacsorákat, mosolyogva megköszönve a sokadik teljesen felesleges ajándékot is, amivel fogalma sem volt, mihez fog kezdeni. Nem, Mike a karácsonyra felöltöztetett várost szerette, a hangulatot, azt, hogy az emberek figyelmesebbek voltak egymással az évnek ebben a szakában. És persze odavolt az összes rettenetesen szirupos, menthetetlenül romantikus filmért is. Talán éppen azért, mert ő maga is vágyott egy kis karácsonyi csodára, ami valahogy mindig elkerülte az eltelt évek alatt.

Szóval még mindig nem sikerült megfelelő kifogást előrántania a képzeletbeli kalapból, amivel lemondhatta volna a családi összejövetelt, de abban a pillanatban épp ezen elmélkedni sem volt kedve. Pontosan azért jött ki a Prince Streetre, hogy bolyonghasson egy kicsit a karácsonyi vásárban, megcsodálva a fényeket és a különböző standokon felhalmozott portékákat. Bár az árusok ekkorra már összepakoltak, helyüket több standnál és bódénál jótékonykodó szervezetek tagjai vették át. Olyanok, akik ételt, ruhát és játékokat osztogattak a rászorulóknak.

Ez a színes forgatag mindig meg tudta nyugtatni, és elterelték gondolatait azokról a dolgokról, amikkel nem volt ereje vagy kedve foglalkozni. Aznap este elsősorban a karácsonyi díszeket és kivilágítást csodálta. A tömegben kifejezetten nem bizonyult egyszerű feladatnak felszegett fejjel a lámpaoszlopokról alácsüngő kivilágítást figyelni. Annyian voltak körülötte, hogy nagyjából kétlépésenként léptek a lábára, és a zsúfoltság sodorta magával függetlenül attól, hogy ő merre akart menni. Bár nem igazán volt célja aznap este, ezért hagyta, hogy ez a hömpölygés terelje magával.

Abban az évben kifejezetten kitettek magukért azok, akik a karácsonyi kivilágítást tervezték. Mike tényleg alig tudta volna elfordítani a fejét a művészien megformált hópelyhekről, harangokról, karácsonyfákról és angyalokról, és legyünk őszinték, nem is igazán akarta. Az egyik angyal kifejezetten megragadta a figyelmét, meg is torpant alatta, ahogy csillogó szemmel nézett fel a feje felett ragyogó LED-csíkokra.

De nem nagyon merülhetett el a csodálatban, mert szinte azonnal nekiment valaki. A következő pillanatban pedig valami hangos placcsanással landolt a fekete bakancsa orrán. Mike első gondolata az volt, hogy már az is csoda, hogy egyáltalán meghallotta ez a cuppanó hangot a tömeg alapzajában és a hangszórókból szálló válogatott, de már unásig hallgatott karácsonyi slágerek melódiáiban. Ahogy lenézett a bakancsára, egy csomag ételt látott rajta és a lába körül – azért megkönnyebbült, hogy nem jutott belőle sem a nadrágjára sem kabátjára. Gondolataiból viszont azonnal kirántotta a felháborodott hang, ami a háta mögött csendült.