Smaragd Adventi Kalendárium 2023

Aurora P. Hill: Tiroli karácsony

Griaß di, Julcsikám!

Remélem, a levelem még az ünnepek előtt odaér hozzád! Rengeteg hó esett az elmúlt napokban, lebénult a közlekedés egy fél napra, és a posta is megcsúszott.

Általában kivárom, hogy karácsonyra odaérjen a levelem, bár most azért izgulok, hogy időben megkapod-e.

Velem minden rendben van, ha kérdeznéd. Néha hasogat a lábam, de ezt már az öregkor számlájára írom. Azért a hetvenöt év mégiscsak hetvenöt év. Ugye, Julcsi? Erről jut eszembe, megkaptam a képeslapodat a nyáron, nagyon szépen köszönöm! Kitettem a komódra, ahova a többit is szoktam.

Amikor kicseréltem az előző évivel, a kezembe akadt az első képeslap, amit küldtél nekem. Karácsonykor kaptam tőled, és egy karácsonyfa volt rajta, amin a gyertyákat aranyfestékkel díszítették. A kézírásod már akkor is szép volt, aminek most kifejezetten örülök, mert minden nehézség nélkül el tudom olvasni a soraidat.

Emlékszel arra a karácsonyra? Negyven éve jöttem ki Tirolba dolgozni. Mindig mondtam neked, hogy nagy vágyam megnézni a környéket, és amikor lehetőségem adódott, megragadtam. Azt hittem, hogy csak egy kis ideig maradok, de aztán rám talált a szerelem, és letelepedtem.

Emlékszel, mennyire féltem, mi lesz itt velem?

Olyan furcsa volt az első alkalom, amikor szembesültem vele, hogy sem a nyelvtani szabályok, sem a magázás, sem a der-die-das nem fog érdekelni senkit, ha Tirolban élek. Igyekeztem hozzászokni, azonban negyven év után is többet értek a nyelvből, mintsem beszélek.

Amit szintén újra kellett értelmeznem, az a tél fogalma volt.

Otthon kevés vagy szinte semmi hó nem esik, legfeljebb annyi, amit egy seprűvel elintéz az ember, csak a hideg marad, meg a vágy, hogy megint lehetne végre ugyanolyan tél, mint annak idején. Gyermekkorom varázslatos emlékeibe vágyom vissza, mert akkor még minden más volt, szebb is, jobb is.

Újabban sokszor rámtörnek az emlékek, amikben nem mindig tudok könnyek nélkül elmerülni. Te hogy vagy ezzel, Julcsikám?

Errefelé van egy aranyszabály: Tirolban nincs tél hó nélkül.

Bár a környék szinte egész évben olyan, mint a képeslapokon, a telet nem übereli semmi. Képzeld, drágám, csodálatos, hatalmas pelyhekben hull a hó, és egyetlen éjszaka alatt beteríti az utakat, a házakat, a folyóparton heverő sziklákat. Hófehér, vastag takaró borít mindent, és ezt már abból tudom, hogy a szomszéd hajnali ötkor a hólapátot ütögeti a járdaszegélyhez, vagy abból, hogy sokan beberrentik a hómarót, és szánkópályát hoznak létre az utcabeli gyerekeknek a buszmegálló mellett. Ha este az ablakon kinézve látom, hogy havazik, azonnal tudom, mi a másnapi program.

A hómaró az emberek legújabb dilije, nekem elhiheted. Annak idején apám egy falapáttal tolt el több tonnányi havat, mégsem panaszkodott. Itt meg benzinszag van minden reggel, bár tény, hogy praktikus, ha az ember siet.

Apropó, illat. Az is más ilyenkor.

Füstös, fenyőillatú, nedves, hideg. Kivéve, amikor a hómaró mellett sétálok el, de egyébként nagyon kedvelem a téli levegőt.

Ó, a hideg.

Egyszer próbáltam elmagyarázni neked, milyen az, amikor Tirolban a mínusz öt fok nem ugyanaz, mint Magyarországon. Mindkettő hideg, ehhez nem fér kétség, azonban míg a magyar mínusz öt fokban a hideg az ember csontjáig hatol, addig a tirolit akár egy vékonyabb kabátban is el lehet viselni, és a nap végére még az orrodat sem kell megtörölnöd.

Mindig mondtam neked, hogy ki kellene jönnöd hozzám egy kicsit ilyenkor, hogy végre megértsd, miről is beszélek. Még az adventi vásárokat is megmutatnám neked, de majd csak jövőre. Idén már nem fog beleférni, legalábbis ha nem ülsz azonnal vonatra, biztosan nem fog menni.

Pedig ilyenkor minden olyan gyönyörű. Nem tudom, hogy van az embereknek ennyi ideje díszíteni, tervezni, aztán heteken keresztül minden nap ugyanolyan színvonallal fenntartani a vásár környezetét.

Olyan varázsuk van a hó miatt, amit sokszor nem tapasztaltam odahaza. A forralt bort és a sült gesztenyét nem hagyhatod ki, ha majd eljössz. A bódékban pedig annyiféle ajándékot találsz, hogy be kell szerezned egy újabb bőröndöt, ha bevásárolsz. Csak mondok néhányat, hogy kicsit fájjon a szíved, Julcsikám. Karácsonyfára való üvegdíszek, különleges alkalomra előállított pálinkák, kézzel készített ajándékok, szőttesek, szappanok, fafaragványok.

És miközben nézelődünk, semmiképp nem hagyhatjuk ki a „Weißwurst"-ot. Fehér virsli, ha úgy jobban érted. Eleinte nem voltam oda érte, de ma már nem is tudom elképzelni nélküle a telet. Nem tudom, mit tesznek az ilyenkor készült ételekbe, de az ember csak többet kíván belőlük, mint egy átlagos napon.

Aztán ott van még a nagy sós perec. Kettőnknek bőven elég lesz majd egy is, mert tényleg olyan hatalmas, hogy nekem két napra elegendő reggelim lenne belőle. Tulajdonképpen jól is lakhatunk, ha egy ideig körözünk a vásárban, közben meg elfogyasztunk egy jó nagy bögre forralt bort.

Na, tessék, annyira beleéltem magam ebbe a nagy kirándulásba, hogy jövőre egy vonatjegyet kapsz tőlem karácsonyra, és kijöhetsz hozzám egy kicsit telelni. Ne lepődj majd meg, komolyan gondolom.

Addig is vigyázz magadra.

Pfiat di, drágám, és boldog karácsonyt!

Anna