affection.-(Thiam AU. ff.)

¤3¤

-Anya! Anya ne már! Várj meg!-Liam sóhajtva futott az édesanyja után az üres folyóson. Tornacipőjének talpa hangos visszhangot vert az épületben, de muszáj volt valahogyan tartania a tempót. Mrs. Geyer egy hosszú éjszakai műszak után, kis szőke hajú, apró hölgy lévén is gyorsabb volt, mint Liam. Valószínűleg csak a fia iránt érzett harag késztette arra, hogy minél gyorsabban távozzon az iskolából.
Liam, Theo-nak köszönhetően sikeresen elkésett. Miután az idősebbik fiú kirakta őt a sarkon, -távol az iskolától-eszeveszett rohanásba kezdett. Lihegve tépte fel az igazgató irodájának ajtaját, hogy aztán lehajtott fejjel, sűrű bocsánatkérések közepette helyet foglaljon az édesanyja mellett. Nem mert az anyjára nézni. Elégnek bizonyult az igazgató, aki felháborodva, már-már kiabálva kérte számon Liam-et. Jenna egy szót sem szólt. Összeszorított szájjal hallgatott, a végén pedig elnézést kért az igazgatótól, és anélkül, hogy a fiára nézett volna kisétált az ajtón. A folyosó végén érte be. Jenna elé futott, kezeit feltartva kényszerítette őt, hogy megálljon.
-Anya..
Jenna szemeit lehunyva élesen beszívta a levegőt.
-Tudom, hogy mérges va-
Kezével legyintve szakította félbe Liam-et. Látva anyja mérges arckifejezését, ajkába harapott, és csendbe maradt.
-Lehúztam huszonnégy órát a kórházban-Jenna hangja halkan, túl fáradtan csengett. Az igazgatóval való beszélgetés az utolsó energiáját is-ahol embereket varrtam össze! Idős embereket raktam tisztába, akiknek fogalmuk sincs már arról, hogy mi az a türelem. Kiabáltak velem, összevéreztek, rohangáltam, mint egy őrült megállás nélkül! Én voltam az ügyeletes, úgyhogy semmit sem pihentem! Reggel azt hittem, hogy végre haza mehetek, lezuhanyozhatok, és akkorát aludhatok, mint egy medve..Aha, aztán megnéztem a mobilom! Számtalan nem fogadott hívás az iskolától! Azt hittem veled történt valami! Nem vetted fel reggel a telefont, és meg mint valami hülye rohantam ide, hogy aztán az igazgatód közölje velem már megint verekedtél! És ezek után azt várod, hogy ne legyek mérges?!
Liam lesütött szemmel bámulta Comversének koszos orrát.
-Most hazamegyek, és beszámolok apádnak a történtekről!
-Csak Davidnek ne!-kapta fel a fejét Liam. -Anya ké-
Jenna szigorú pillantásával belé fojtotta a szavakat.
-Nem vagy olyan helyzetben, hogy bármit is kérj tőlem fiatalúr!-rázta meg a fejét, miközben fél kezével megigazította a válláról lecsúszott táskájának pántját. Még mindig lila nővér ruhájat viselte.-Iskola után azonnal haza jössz busszal! Vagy taxival nem érdekel-legyintett, aztán mutatóujjával Liam felé bökött.-de haza jössz! Nem jöhet át senki, és te sem mehetsz sehová! Megértetted?
-Meg.-Liam úgy érezte magát, mint a nyolc éves akkori önmaga.
-Remek-húzta ki magát az édesanyja. -Akkor én megyek! Te pedig indulj órára!-mutatott a tantermekkel ellentétes irányba, ahol tulajdonképpen csak az irodák voltak. Mindegy. Jenna néhány másodpercig magában vívódott, mielőtt fiához lépett volna. Sóhajtva két keze közé fogta a fia arcát, és hosszú puszit nyomott a homlokára.
-Ne haragudj anyu.-motyogta a fiú szomorúan. Jenna nem felelt, csak bólintott, majd sarkon fordulva elment. Liam kavargó gyomorral indult fel a lépcsőn. Húsz perc volt még vissza a töri órából. A tanárok biztosan tudhattak már az incidensről, remélte, hogy Mr. Richmonds-t nem éri meglepetésként a késése. Gondolataiba temetkezve kanyarodott be a hosszú, üres folyosóra, az történelem terem az utolsó volt a bal oldalon. Először ajtó nyitódást hallott, halk puffanást, finom lépteket, nem is foglalkozott vele, biztosan valamelyik diák indult meg a mosdóba. De, aztán valaki erősen megragadta a derekát. Az ijedtségtől felkiáltott, az illető a tenyerét azonnal a szájára tapasztotta. Nem telt sok időbe, mire Liam rájött, hogy valójában ki is az ő elrablása. Unott szemforgatással nézett át a válla felett. Theo vigyorogva nézett le rá, miközben továbbra is vasmarokkal szorította Liam testét a sajátjához. A kékszemű fejét hátra biccentette az idősebbik mellkasának, és immáron elernyedt végtagokkal, nulla tiltakozással hagyta, hogy Theo bevonszolja őt az üres földrajz terembe.
-Theo, mi a franc volt ez?!-szakította ki magát az idősebbik karjai közül. Állkapcsát összeszorítva, vadul dobogó szívvel figyelte, ahogyan a zöld szemű derekát az egyik padnak támasztja, és hangosan felnevet.-Ez szerinted vicces?! Meg is üthettelek volna!
-Az ijedtségen kívül mást nem láttam rajtad! Még csak a kezedet sem emelted fel, kicsi. Lebénultál!
-Mert lefogtál!
-És? Akkor sem ütöttél volna meg.
-Honnan veszed? Ha nem kapcsolok időben, és nem látlak meg akkor..akkor..
Theo szemöldökei összeszaladtak.
-De megláttál. Időben megláttál, nem bántottál!
-De, mi van ha nem?!-kiáltotta el magát a fiatalabbik.
Theo szaporán pislogva nézett vissza a fiúra. Látszólag meglepte őt Liam hirtelen kirohanása.
-Liam?-szólította a fiút, aki halkan hümmögve hátat fordított, és a tanári asztal elé sétált. Neki dőlt. -Tudod jól, hogy csak vicceltem..nem ezen borultál ki. Valójában mi a baj? Mi történt? Mit mondott az igazgató?
Csukott szemhéja mögül érzékelte Theo jelenlétét. Ott volt valahol előtte, jó közel hozzá.
-Kezdhetted volna ezzel is, ahelyett, hogy megpróbálsz elrabolni.
-Abban mi a buli?-Theo értetlen hanglejtésétől Liam halkan felnevetett, miközben kinyitotta a szemét. Theo egy padnak támaszkodva állt, karjait összefonva mellkasa előtt. Őt nézte. -Elmondod, hogy mi bántja a kis lelked? Nem azért léptem le az edzőteremből, hogy itt álljak, mint valami idióta.
-Te ellógtad miattam az edzést?-Liam ajkai önkéntelenül felfelé emelkedtek. -Miattam vagy itt?
Ez az aprócska kis gesztus megmelengette Liam szívét. Theo-t érdekelte, hogy mi van vele. Jó, ez nem volt újdonság, de olyan ritkán fordult elő ilyen a "kapcsolatukban", hogy Liam egyszerűen nem tudta nem észrevenni, és szóvá tenni.
-Nem ez a lényeg!-és Theo, mint mindig most is próbált hárítani.
-És, mit mondtál miért nem tudsz résztvenni az edzésen? Említetted, hogy találkozód van vagy-
-Liam te-
-Azt mondtad egy különleges személyhez látogatsz? A haverodnak neveztél? A barátodnak? Azt kamuztad mosdóba mé-
-Senki nem tudja, hogy barátok vagyunk. Emlékszel?-szakította félbe Theo a kezét fel tartva. Fejével a falon lévő órára biccentett.-Mindjárt kicsengetnek. És, ha tudni akarod Jordan falaz.-vonta meg a vállát.-Ezután be kell mennem a városba. Akad néhány elintéznivalóm.
Liam arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Már is érdekesebbnek tűntek az ujjai, meg a cipője orra. Gondolhatta volna..Senki nem tudja, hogy ők barátok. Senki nem tudta, hogy ők többek, mint barátok. Theo sem tudta, hogy Liam nem csupán szexpartnerként tekint rá.
-Megúsztam egy intővel, plusz két hétig még csak a pálya közelébe sem mehetek,-vonta meg a vállát, mintha nem is zavarná annyira a dolog.-Finstock előttem beszélt az igazgatóval. Azt mondta, hogy neki köszönhetem, amiért nem tanácsol el az utolsó pillanatban-elfintorodott-, mert ha rajta múlott volna, és nem hallgat senkire, akkor már nem lennék itt. Úgyhogy ja. Megúsztam! Már csak azt kell kitalálnom, hogyan tüntessem el a felvételi papírjaimról az igazgatóit. Végül is mindegy, mert az egyetemek leinfóznak minket, nekem meg nem ez volt az első esetem-nevetett fel keserűen.
Theo megrázta a fejét.
-Megint túl aggódod. Eddig ezek eszedbe sem jutottak!
-Nem, valóban nem, pedig kellett volna. Ez a valóságom, és én tökre megfeledkeztem róla. Fogalmam sincs így melyik egyetemnek kellek majd.
-Hidd el, lesz olyan akinek te fogsz kelleni! Jó tanuló vagy, kiváló sportoló. A matekot kijavítod, mert tudom, hogy képes vagy rá!
-Aha.
Liam felnézett az órára. Öt perc volt vissza kicsengetésig.
-Figye-
-És, mi a valódi ok, amiért valójában feldúlt vagy?-szakította félbe Theo, kíváncsian nézve rá.
-Most mondtam el.
-De nem a valódi okot.
Liam fejét rázva sütötte le a szemeit. Hát persze. Theo túl jól ismerte. Azon emberek közé tartozott, akiknek nem tudott vagy nem is akart hazudni. Theo csupán egy pillantásából is kiszűrte ha valami problémája volt. Addig nyaggatta, míg a fiatalabbik meg nem nyílt előtte. De, mégis hogyan mondhatná el neki, hogy a valódi ok, amiért annyira nagyon feldúlt, az valójában ő?
-Nem szeretek csalódást okozni anyának-suttogta maga elé. Nagyot nyelt, de nem nézett fel a padlóról. Ez is bántotta őt, viszont jól tudta, hogy az édesanyja haragja soha sem tartott két napnál hosszabb ideig. Még csak megbűntetni sem tudta, hiszen Jenna és David éjjel-nappal a kórházban voltak. Liam oda mehetett ahová csak akart, és még csak hazudnia sem kellett, mert a szülei tudták jól, hogy a felügyelet nélkül hagyott gyermek nyílván nem fog a szobájában kuksolni és házit írni lacrosse edzés után.
-Nem okoztál neki csalódást, Li-Theo a lábai között állt. Olyan gyorsan mozdult, hogy még csak észre sem vette. Két tenyere közé fogta Liam arcát, miközben zöld szemeit ide-oda járatta a fiatalabbik szája és saját szeme között. Ugye, Theo-nak nincsenek természetfeletti képességei, és nem hallja Liam szívének dörömbölését? Ugye, tudja előtte titkolni az érzéseit, vagy olyan egyértelmű a viselkedése, mint egy tíz éves kislánynak? -Kicsit mérges, de nem csalódott benned.-hüvelykujjával Liam alsó ajkát simogatta. A kékszemű nagyot nyelt, és a csengő pontosan akkor szólalt a fejük felett.
-Lent hagytam a táskám az iroda előtt. Mennem kell.-motyogta anélkül, hogy Theo-ra nézett volna. Theo kezei bénán estek a törzse mellé, miután Liam szinte kiszakította magát az idősebbik érintése alól. Liam gyomra még mindig kavargott, miközben sietős léptekkel az ajtóhoz sietett. Büszke volt magára, mert nem nézett hátra. Nem akarta Theo arcát látni. Most az egyszer nem, mert biztos volt abban, hogy Theo-nak nem sok kell, és azonnal rájön Liam valós érzelmeire. Annyira nehéz volt! És, csak napról napra egyre nehezebbé vált a helyzet. Nem tudta pontosan, hogy meddig bírja még! Kilépett a folyosóra, és egy pillanat alatt elveszett a diákok között.