Beyond The Speed - BTSxBTS +18

Not enough

JK pov

Hanyag mozdulattal törlöm le homlokomról az izzadságot, ahogy felkelek a földről. Vetek még egy pillantást imádott Mercedes Benz C43-omra, majd elengedek egy elégedett mosolyt. Jól van, jó lesz ez így, a régi már úgy is olyan unalmas volt.

- Hyung! – szalad felém Hobi szokásos levakarhatatlan mosolyával. – Már kész is vagy? Mondtam, hogy segítek!

- Hagyd csak – intem le. – Nem volt egy nagy cucc, meg jól esett egy kicsit a friss levegőn lenni.

- Indítsd be, hadd lássam! – lelkendezik tovább, mire teljesítem, amit kér.

Lazán vágom be magamat a kormány mögé, majd beindítom az autót. Finoman morran fel, akár egy ébredő tigris, ettől pedig enyhén kiráz a hideg. Azóta ez a kedvenc hangom, amióta megvettem az én kis kicsikémet hat évvel ezelőtt. A második tulaja vagyok, az első egy újgazdag vénfasz volt, akinél két évig volt, aztán a szerencsétlen elhalálozott egy jó kis infarktusban. A családja is undorítóan pénzes volt, nem akartak mást, csak minél előbb szabadulni a vénember cuccaitól, így jutottam hozzá elképesztően méltányos áron az én drágaságomhoz. Alig volt benne húsz ezer kilométer, szinte csak a garázsban állt a többi Merci mellett, más szóval tényleg egy főnyeremény volt.

Kiszállok, hogy én is szemügyre vegyem mit alkottam, de meglátva Hobi fülig érő vigyorát, és elismerő pillantását, már előre örülök én is. Füttyentek egyet azért, és lélekben jól vállon veregetem magamat, ahogy meglátom vakító fényszóróimat, amiknek a felső része most lilán világít.

- Nagyon állat! – csap a vállamra egyet Hobi, majd hátra simítja szemébe hulló fekete tincseit.

- Te nem akarsz a tiéden változtatni? Kicserélnénk gyors, nem árt egy kis változatosság.

- Szeretem a piros ledjeimet.

- Tudom, de a te sárga Lamborghinidhez sokkal jobbat is el tudnék képzelni. Szegény autód olyan, mint egy promós mekis kocsi.

- Köszönöm az őszinteségedet, hyung – villant rám egy gúnyos mosolyt, mire elmormogok egy sajnálomot.

- Ma este szabad vagyok – közlöm csak úgy. – Az esti vendégem lemondta az időpontot mondván, hogy legyen már inkább a jövőhét. Mondtam neki, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom, nem a műkörmöse meg a pillása vagyok.

- Szar ez még így az elején – húzza el a száját a sötét hajú. – Még csak nemrég nyitottál, nem válogathatsz. Engem sem vesznek egyelőre emberszámba a suliba.

Fintorogva bólintok egyet, de nem válaszolok. Mi döntöttünk úgy három hónapja, hogy szedjük a sátorfánkat, és elhúzunk Pajuból. Szerettük az ottani versenyeket, de miután már mindent is megnyertünk, valami változásra vágytunk. Na meg, ott volt az az eset is…

- Tae mikor jön haza? – zökkent ki gondolataimból Hoseok.

- Nem tudom, hogy egyáltalán hazajön-e. A múltkor is három napig a műtermében volt, már én néztem rá, hogy nem nyírta-e ki magát véletlenül, vagy esett le arról a bandzsa galériáról.

- Nem is értem, hogy mer ott aludni. Olyan, mint valami madárfészek, ráadásul csak a szentlélek tartja egyben. Mondtam neki, hogy ne vegye meg, de tudod, hogy milyen.

- Ja, ha valamit a ködös fejébe vesz, akkor baszhatjuk. Szegény srácra is a szívbajt hozta tegnap – emlékeztem vissza a múlt estére, amikor úgy letámadta azt a hosszú hajú fiút. – Egy nap majd valaki beveri azt a különleges arcát.

- Igen, arról pont lemaradtam – vakarta meg zavartan Hoseok a tarkóját. – Na meg a versenyről is, pedig azt hallottam, hogy ez a Baby J eléggé vehemens ellenfél.

- A srác, aki elkérte a számomat, aki a helyi legenda itt száz éve, annak az öccse.

- Ez komoly? – kerekednek ki Hobi szemei, mire bólintok egyet. – De hát azt hallottam, hogy Jin egy ilyen nagyon komoly valaki! Kurva nagy tekintélye van a srácnak, valahol mindig hallom a nevét, a suliban még a képe is kint van, ezért ismertem fel tegnap. Na meg, ott is mindenki hatalmas rajongója, az emberek sorban állnak, hogy fotózkodjanak a kocsijával.

- Ja, hallottam már róla én is, a szalonban is emlegették a helyiek egy párszor.

- És kikezdett veled – csap rá újra a vállamra a sötét hajú. – Meg kellett volna add neki a számod.

- Francokat – horkantok fel, ahogy belépek az ajtón, majd a fürdő felé veszem az irányt, hogy mielőbb lemossam magamról a szerelés által keletkezett retket. – Tudod, hogy azzal sem értek egyet, hogy azzal a monstrummal kavarsz.

- Nem is kavarunk! Egész jól alakulunk, és a neve Namjoon.

- Épp elég baj már az is, hogy tudod az igazi nevét – mormogom tovább, ahogy megtörlöm kezeimet. – Kurva nagy botrány lesz abból, ha ez kiderül. Kizárnak örökre, és őt is megfosztják a bírói mivoltjától.

- Nam nagy fiú már, Kook. És én is tudok magamra vigyázni.

- A te dolgod, Hope – nézek rá jelentőségteljesen. – De ennek a csapatnak én vagyok a vezetője, és igyekszem vigyázni rátok.

- Akkor talán kezdhetnéd Tae-nél – húzza el a száját Hobi. – Na mindegy, megyek, van egy kis dolgom, de vacsira itthon leszek. Hozzak valamit?

- V-t, kopogj be hozzá, és fenyegesd meg, hogy szabadon engeded Mr. Csigát, ha ma nem jön haza.

- Úgy lesz! – villant rám még egy széles mosolyt, majd felkapva táskáját kilép az ajtón.

Mélyet sóhajtva ülök le a nappaliban lévő háromszemélyes szürke kanapére. Nem volt egyszerű csak úgy eljönni otthonról, főleg úgy nem, hogy szinte egyik napról a másikra döntöttük el a dolgot. Úgy voltam vele, hogy jót fog tenni mindannyiunknak a környezetváltás, elmenekülünk a saját kis démonjaink elől, itt pedig új életet kezdünk, és nem baszunk el semmit. Erre Hoseok már az első hónap után összeszűrte a levet ezzel a Nammal, és ha csak arra gondolok, hogy ez egyszer kiderül… simán rámehet az egész csapatunk is.

Felkelek, és a hűtőhöz megyek, hogy igyak egy behűtött sojut. Ma már úgysem terveztem vezetni, munka híján marad egy jó könyv társasága. Éppen csak kitöltök egy felesnyi adagot, amikor erős rezgést érzek a bal combomon. Értetlenül pillantok az ismeretlen hívószámra, végül pár másodperc múlva elhúzom a kis zöld ikont.

- Haló?

- Helló, Jégvarázs – hallom meg a tegnapi mézesmázos hangot. – Van programod estére?