3

120 10 0
                                    



Nos, a házak beosztásra kerültek én pedig viszonylag elégedett vagyok. Mint kiderült, Haley nagy kedvence az egyik felügyelőnek, szóval simán úgy kaptuk a házat ahogyan akartuk. Egy ház nyolc fős volt, ebből volt hat de az egyik a tanároké. És igazából azt is meg tudtuk, hogy a tanárok végül szartak az egészbe és mindenki oda ment ahova akart.

Az első dolog ami igazán fel lelkesített az az volt hogy ma este tartják a tábor nyitó bulit, és mondanom sem kell remélem hogy ez a szuka szeret bulizni. Igazából ezekkel a srácokkal is egész jól kijövök. Az ikrek nagyon mókásak szeretek velük hülyülni, de a két csajt is nagyon birom. Haley egy igazi clean girl, szeret olvasni el jár edzeni és Taylor Swiftet hallgat, Hannah pedig egy visszahúzódóbb lány, elég csendes és állandóan a telefonján lóg vagy bent van neki a füles. De mind ezzel nincs bajom addig amíg normálisak velem. Daniel egy elég bamba gyerek, nemtudom mennyire passzolnak össze Haleyvel, de amit elmondhatok az az, hogy James egy igazi jófiú. Megtudtam hogy a kosárcsapat tagja és hogy imádja a két kishugát. Mmm ezen kívül külsőleg is igencsak rendben van, szőke egész magas és elég mosolygós, olyan ember aki vízbeugrana egy kiskutyáért. És úgy veszem észre ő is érdeklődik irántam mert igazán sokszor kapom azon, hogy bámul.

Mindegy is ideje ruhát választani a bulira. Egy nagyon kis cuki fekete ruciba megyek ami kb a combom közepéig ér le.

-Lexii kész vagy már??- nyitott be a szobámba Haley, aki már teljes harciszerkóban állt előttem. Mögötte pedig Hannah, akiről korán sem gondoltam volna, hogy igazából ilyen szép (persze csak ha nincs a fejére húzva a kapucnija).

-Kussolj már, még két perc eskü.-

-Nincs annyink!-

-Dehogynem, látod kész is vagyok ennyi volt.- és végre meg is indultunk. Kilépve a házból láttuk a szinpadot rajta pedig a DJ-t aki már igen csak benne volt a mókában. Rengetegen voltak kint kb mindenki. A táborban összesen 48an voltunk, de higyjetek nekem ha azt mondom sokkal többnek nézett ki.

Elvegyültem a tömeggel és hirtelen egyedül is találtam magam. Majd megláttam a dugi piás csávókat és meg is lendültek az irányukba. Kár hogy az a két korábbi csávó is ott volt.

-Egy vodka narancsot gyorsba.- mondtam nekik.

-Hékás kiscsaj nem te vagy a pofozkodós? Tudod mit mindegy jó bőr vagy, itt van.- majd felém nyújtotta az italt ez a Josh vagy ki.

Szerintem mondanom sem kell, hogy ennyinél nem álltam meg... Már elégge be voltam kurva amikor takarodót fújtak nekünk az angyalok. Tehát irány a viskó vagy röpülsz haza. A házba beérve pedig elfogott az éberség, szóval beültem a kicsi kis nappalinkba ami leginkább babzsákokból egy kanapéból meg egy függőágyból állt. Ahogy levetettek magam a kanapéra és néztem ahogy a többiek felvergődnek a lépcsőn egész kellemesen éreztem magam. Vagyis felvergődtek egy kivétellel. James egyenesen felém vette lépteit és leült velem szemben egy babzsákba.

-Jól érezted magad?- kérdezte hirtelen.

-Ami azt illeti egész jól, tetszettek a zenék.- válaszoltam.

-Ennek örülök.- mosolyodott el.-És mit keresel itt?-

-Ami azt illeti most kölöztünk ide.-húztam el a szám.

-Miért?- elég kérdezgetős kedvében van.

-Apámnak új munkalehetőség.- vontam vállat. -Van barátnőd?-

-Nincsen.- válaszolt nevetve -Ha lenne nem jönnék el nélküle ide. Ez a tábor másról híres.-

-Mégis miről.- húztam fel a szemöldököm.

-Hát tudod, ha valaki innen legalább egy kaland nélkül távozik, az nem ember.- vigyorgott tovább.

-Értem én.- mosolyodtam el.

-Én viszont most megyek és alszok, eléggé kivagyok.- pattant föl. -Neked is ezt kéne tenned.- küldött felém egy halvány mosolyt. Van valami a mosolyában ami meg indít bennem valamit esküszöm. -Jóéjt Lexi.- mondta majd fel is sétállt az emeletre.

Énsi úgy döntöttem lefekszek, szóval megindultam a szobám felé. És ahogy beértek levetettem magam az ágyra...

...Csakhogy az nagyon nem az én ágyam volt és erre akkor jöttem rá amikor valaki hirtelen végig simított az oldalamon.

-Máris hiányoztam?- kérdezte az ismerős hang. James volt az.

-Istenem.- mondtam ahogy ülő helyzetbe oattantam és felé fordultam. -Neharagudj tényleg nem volt ilyen szándékom csak teljesen azt hittem ez az én szobam sajnálom.- hadartam el ezt neki.

-Mostmár hagyd és feküdj le.- mondta mosolyogva, majd kihúzodott az ágya szélére. Én pedig így is tettem két okból is. Az első az hogy ki mondhatja még el hogy első este egy ilyen jó csávó ágyában aludt ( valószínűleg többen mint várnám), a második pedig, hogy tényleg nagyon álmos voltam és semmi kedvem nem volt sétálni.

Másnap reggel egyszerre léptem ki az ajtón Haleyvel, aki az egész szitúációt teljesen félre értette és óriásira tátott szájjal kezdett el felém futni, majd rám is vetette magát.

-CSAJSZI GECI MI A FASZ, ELSŐ ESTE??- igrándozott. -Mármint nem azért értem én jó csávó meg kedves is nade rögtön??- hüledezett.

-Ami azt iletti eléggé félre érted, én vsak elég részeg voltam és véletlen rossz szobába jöttem be aztán ja...- valltam színt. Amikor egy testet éreztem meg a hátamhoz érni még mindig az ajtóban, majd ez a rejtélyes valaki óvatosan az oldalamra rakta a kezét.

-Túlreagálod Haley, csak aludtunk egyet.- vigyorgott. Én pedig alrébb ugrottam.

-Hékás, tényleg csak aludtunk. És errőltöbbet hallani sem akarok.- mutattam fel a mutató ujjam, majd beszaladtam mostmár tényleg a saját szobámba.

How deep is your love?Where stories live. Discover now