Mézédes alku

4.

Negyedik

Kimegyek az ajtón, és ezernyi féle lehetőség tárul a szemeim elé. Mennyi féle képpen okozhat nekem örömet...

Lesétálok a bárhoz, és azon gondolkozok mikor fogja bekapcsolni, mert hogy amint kiléptem az ajtón leállt a tárgy.

– Anastasia! – hallok meg egy kiáltást a hátam mögül. Megfordulok és a pulthoz sietek.

– Itt vagyok, itt vagyok – mentegetőzök és megfogom a rendeléseket. Miután gondosan kiosztottam, Molly kezét pillantom meg, ahogy int nekem. Átvergődöm magam a tömegen és kérdőn nézek rá.

– A 4-es asztalnál két részeg pár kiöntötte a piát. Felmosnád?

– Persze, nem gond – mondom mosolyogva, majd elindulok egy felmosóval az említett asztalhoz, és a drága részeges párhoz. Nem kell mondanom, cseppet sem illatos a kevert piák szaga...

– Bocsánat – mondom halkan, majd kicsavarom a felmosót. Amikor épp átkozom őket és magamat, meghallok egy halk, csábító zenét. A 4-es asztal telibe a színpad előtt van. A mögöttem lévő részeges személy előre tolakodik, én pedig követem őket. Elsötétül minden, és a színpad feletti rózsaszín,piros led felvillan. Egy nőci sétál a rúdhoz majd a lábait ide-oda dobálva fel-le csúszkál a rúdon. Egy maszkos férfi sétál mögé, akinek a kezei a derekára tévednek, és jobbra,balra mozgatják egyszerre. A nézők tapsolnak, én pedig felriadok a kábulatból. Az gond, hogy magamat, és Ivant képzeltem el? Lehet. Sőt, biztos.

Mintha olvasna a gondolataimban, vagy lehet azért, mert mindenhol vannak kamerák, ahol lát engem, megszólal a fülesem.

– Tetszik a show, Anastasia? – kérdezi rekedt hangon.

– Honnan figyel? – kérdezem suttogva. Alig van helyem itt elől. Mindenhol van valaki.

– Az az én gondom. Válaszolj! – mondja határozottan, nekem pedig bizseregni kezd a hasam.

– Nem rossz. Maga nem tudna ilyet – mondom kéjes mosollyal az arcomon. A férfi rácsap a nő fenekére, aki elégedetten felnyög, majd vadul megcsókolja a férfit.

– Igazad van. Én többet tudnék – mondja, és még fülhallgatón keresztül is hallom a hangjában az izgalmat.

– Mutassa meg! Különben nem hiszem el – válaszolom egyszerűen.

– Nem. Nem érhetek hozzád többé. El kell kerüljelek, Anastasia – mondja mélyet sóhajtva – Gyere fel az irodámba. – Azzal elnémul a vonal. Már megint itt tartunk...miért is reménykedtem?

Szomorúan elindulok a lépcsőn, ám ekkor bekapcsol a vibrátor. Most ezt ő volt, vagy én nyomtam meg valamit? Egyre...

– Hmmh – nyögöm ki akaratlanul, de gyorsan a szám elé kapom a kezem. Kinyitom a férfi ajtaját, ahol a kis kütyü távirányítójával a kezében áll az íróasztal előtt. Rám emeli a tekintetét, és elmosolyodik. Mit vett észre? Hogy ki vagyok pirosodva, és lihegek? Hogy összeszorítom a combom, hogy ne érjenek az impulzusok?

– Vedd ki a vibrátort – ránt vissza a valóságba, és máris elszomorodok. Tényleg...el is felejtettem, hogy miért jöttem ide. Felhúzom a szemöldököm, és ráemelem a tekintetem.

– Forduljon el – parancsolom neki, amire ő mélyet bólint és engedelmeskedik. Kihúzom az eszközt, majd megmosom és törölgetés után leteszem az asztalra. Hirtelen megborzongok azon, vajon kikben járhatott...

Így is elegem van ebből az egészből. Rápillantok az órámra, ahol 22:00 mutat, tehát lejárt a munkaidőm. Mivel innentől ismét a főnököm, csak fogom magam, kinyitom az ajtót és kisétálok rajta.

Nem érdekel, hogy vagy 3x szólít egyre agresszívabban, az sem, hogy hallom ahogy a telefonom csörög, miután kinyitom az ajtót, és intek egy taxisnak.

Amikor hazamegyek, ledobom a táskám a kanapéra. és veszek egy fürdőt. Kész vicc ez az egész. Az a baj, én még mindig elrettenthetetlen vagyok, és nem tudom megállni úgysem azt, hogy elkerüljem.

Nem foglalkozva a mai nappal, vagy Ivannal ( Elhatározom, hogy holnaptól kerülöm, még ha belehalok is ) leülök az ágyra, és megiszom a finom meleg teám. Ezután igaz forgolódok egy ideig, de nagy nehezen elalszom.

Ivan... Ivan és az érintése magamon...

Amikor másnap felkelek, kipihentnek érzem magam, és talán bátrabbnak is. Megiszom a koffein adagomat, ezután ránézek a telefonomra. 13- nem fogadott hívás a kórháztól...Bassza meg, anya!

Gyorsan felhívtam Isa-t, hogy mondja meg a drága főnökömnek, ma nem megyek be. Istenem, vajon mi baja anyunak? Rosszabb lett az állapota biztosan Már egy héttel ezelőtt, amikor voltam nála is egy csomó gyógyszert kellett vegyek. Amikor a kórházhoz érek, gyorsan sietek, majd kikérem a hollétét, és a teremhez szaladok. 123. 123.

– Anya! – kiáltok, és kivágom az ajtót. Anya épp alszik, és egy csomó minden van rákötve. Istenem...

– Miss. Collins! – hallok meg egy női hangot, és hátrafordulva a gondterhelt doktornővel találom magam szemben. Sietek a folyosóra, és sürgetem a tényekért.

– Nézze, Miss Collins... – kezdi bele, közben sóhajt egy nagyot – az édesanyja nagyon beteg. Erős gyógyszereket kell szednie. Felelősséget tud érte vállalni? Tud járni, de lehet a gyógyszer beszedése után nem lesz ereje, vagy mellék hatására rosszul lesz – Könnyek gyűlnek a szemembe.

–Mondtam neki...mondtam neki, hogy jöjjön hozzám, de ő akadékoskodott! – kiáltom sírva, bár inkább magamnak mint sem ennek a hölgynek.

– Hát igen...sajnos sok beteg akadékos...holnap után már haza mehet, ha addig nem ájul el, mint most. Addig is jobbulást az édesanyjának. Mindent megteszünk – mondja kedvesen, és amikor elhalad mellettem, bemegyek anyához, és a székre rogyok. Már csak ő maradt nekem...

Erős váltás, mit ne mondjak:D De hát, lehetne jobb az élet a meglepetései nélkül? Neeem.