Sokolov

III.

Anna,

Az elmúlt pár nap meglepően jól telt, Aleks-el egyre közelebb kerültünk egymáshoz, meglehetősen barátságos kisfiú.
Előző este megkért, hogy olvassak neki mesét, ezt eddig Nana tette, ezért hatalmas győzelemként éltem meg, hogy engem akart elalvás előtt maga mellett tudni.

Reggel megfogta a kezem mikor kimentünk a kertbe sétálni, titkon elképesztő boldogság járt át emiatt, viszont egy részem nagyon sajnálta, hiszen csak pár napja vagyok a dadája és máris ragaszkodik hozzám. Ez azt jelentette, hogy vágyott a figyelemre és szeretetre.

Tudtam jól, hogy sosem fogom tudni betölteni az űrt amit az édesanyja hiánya miatt érez, de minden erőmmel megpróbálkoztam elviselhetőbbé tenni.

-Megnézzük anyát? -Aleks felpillntott rám a színezőjéből. Már egy órája a kifestők között ültünk, nagy nehezen sikerült rábeszélnem, hogy kipróbáljunk valami mást is, mint a katonákkal és legóval való játék.
Megállt bennem az ütő amikor az édesanyját említette meg, pislogtam egy párat, hiszen nem értettem mire gondol. Láthatta a sokkot az arcomon, mert hirtelen felugrott és a kis kezeivel elkezdett felhúzni. Kuncogva felálltam, csípőre tettem a kezem még mindig azon agyalva, hogy mit is kellene mondanom. -A kertben van, a nagy fa alatt. Minden vasárnap meglátogatjuk apával, de ma elfoglalt lehet. -sóhajtozott, beletörődve leengedte a kis vállait.
Igort nem láttam az első találkozásunk óta csak egyetlen egyszer, méghozzá tegnap este mikor Aleksnek mesét olvastam. Miután elaludt a gyermek észrevettem, hogy Mr Sokolov az ajtóban állva figyelt minket, nem mondott semmit amikor felálltam és betakargattam a kisfiát.
Egyszerűen jó éjt kívántam neki és kisétáltam a szobából, ezután ő leült az Aleks ágya mellett lévő székbe és csak nézte a gyermekét.
Valószínűleg minden este ezt csinálhatja, elfoglalt napközben, ezért késő este őrzi a gyermeke álmát.
-Uh, igen, hát persze. -bólintottam egy aprót és megborzoltam Aleks sötétbarna haját, aki kuncogni kezdett, megmarkolta a karom és elkezdett kivezetni a szobájából.

Amint kiértünk a kertbe megpillantottam a dohányzó Vlad-ot, észrevett minket és integetni kezdett Aleks felé aki ezt viszonozta.

-Vlad vicces, sokszor bújócskázunk. -motyogta a kisfiú, majdnem elbotlottam annyira sietősen húzott maga után. Vladimir valóban szórakoztató, az elmúlt napokban volt szerencsém beszélgetni vele és mikor senki sem látta csak öntötte magából a poénokat.

Egy hatalmas fa állt az udvar végében, és egy sírkő, frissen szedett nefelejcsekkel körbevéve.
Megtorpantam, hiszen nem tudtam, hogy Aleksandrát ide temették.

Aleksandra "Sasha" Sokolov
1992-2021

"Любимая"

"Я люблю тебя всем сердцем."

-Szia anya. -Aleks lehuppant a fűbe, majd megpuszilta a sírkőt.

Nyeltem egy hatalmasat, minden erőmmel küzdöttem a könnyeimmel.

Megpuszilta az édesanyja sírkövét.
Ezt a szívszaggató látványt az ellenségemnek sem kívánnám.

-Ő itt Anna. Most már ő vigyáz rám, képzeld ma először színeztem vele, tudom, hogy megígértem mikor elmentél, hogy soha többé nem színezek.
Nem haragszol, ugye? -sóhajtott egyet Aleks mintha várta volna a választ, mély levegőt vettem és leültem mellé. Bámultam a sírkövön lévő képet. Gyönyörű nő volt, nem csodáltam hiszen Aleks is csodaszép gyermek, bár nem igen véltem hasonlóságot felfedezni, a kisfiú tényleg az apja kiköpött miniatűr mása.
-Szia Aleksandra. -megköszörültem a torkom, Aleks beszélt az anyukájához, ezért én is így tettem. -Büszke lehetsz a kisfiadra, elképesztően okos. Megígérem, hogy vigyázni fogok rá.
-Lyubimaya, apa így hívja anyát, mindenki más Sashanak. -motyogta Aleks, úgy mintha még élne a nő. Megint csak nyeltem egyet, nem akartam sírni előtte.
-Mit jelent az a szó? -érdeklődve néztem Aleksre, aki megsimította a sírkövön lévő feliratot.
-Akkor mondjuk ha szeretünk valakit, apa nagyon szereti anyát.