XXI.

441 29 4
                                    


Anna,

Sasha sírjának látogatása után, Igor teljesen ignorált, nem bántam a dolgot, egy cseppet sem.

Később este a szobámban olvastam mikor hangzavarra lettem figyelmes a folyosó felől.
Felálltam és hallan az ajtóm felé tipegtem, hisz úgy tűnt valakik veszekszenek.
Mielőtt kinyithattam volna azt, rájöttem, hogy ez Vladimir és Valeria hangja.

Nem tudtam mi van köztük, hisz mindketten tagadták, hogy romantikus érzéseket táplálnának a másik iránt, viszont ezt nem teljesen hittem el.

Megállt bennem az ütő, nagyon intenzív szóváltás folyt köztük és ideje volt megtudnom mi is ez az egész.
Nem akartam bele avatkozni az életükbe, de talán ha tisztában lennék a dolgokkal, akkor segíthetnék nekik.
Szerettem volna ha tudják, hogy előttem nem kell titkolózniuk.

Lassan kinyitottam az ajtót, a folyosón álltak, majd hirtelen mindketten lefagyva felém pillantottak.

-Devushka, menj feküdj le. -Vlad megvakarta a tarkóját miközben rám nézett. Valeria csak némán bámult maga elé, úgy festett sírt.

A lányra pillantottam aggódva. -Val, minden rendben? -ellenszegülve Vladimir javaslatának előre léptem
-Da. Persze. -bólintott egy erőltetett mosoly kíséretében. Ez egyáltalán nem győzött meg, sőt az ellenkező hatást érte el vele mint szerette volna.

Megálltam a fiatal nő mellett, egyenesen Vladra nézve, összefontam magam előtt a karjaimat.
-Beavattok, vagy titkolóztok tovább? Nem fogok senkinek sem beszélni. Bennem megbízhattok, ha nem tűnt volna fel, veletek vagyok. -összevontam a szemöldököm. Kicsit indulatosabban beszéltem mint szerettem volna, de nagyon bosszantott ez a sok titok.
-Velünk? -Vladimir gúnyosan elnevette magát és végig nézett rajtam
-Mi olyan rohadt vicces? -grimaszolva mutattam az őrre
-Hát nem is tudom, talán az, hogy azt állítod velünk vagy, miközben -elharapta a nyelvét nem fejezte be a mondatot
-Folytasd, gyerünk! -kihúztam magam és egyenesen a szemeibe néztem. Egy részem félt, hogy rájött a kis incidensre, ami a Pakhan és köztem történt, a másik részem viszont túl dühös volt, hogy mérlegelni tudjak.
-Mindegy. -oldalra pillantott és megvakarta az orra hegyét -Menj feküdj le Devushka.
-Miért hiszi minden férfi ebben a házban, hogy megmondhatja nekem, hogy mit csináljak? Csesszétek meg! -megemeltem a hangom és előre léptem egyet
-Anna, hagyd. -megfogta Valeria a kezemet és kétségbeesve nézett felém -Csak hagyd. Ez a munka neki.
-Nem az a munkája, hogy engem szabályozzon!
-A Pakhan szabályait követem és ő azt mondta, hogy nem mászkálhatsz felügyelet nélkül este, se te, sem te! -Vladimir rám majd Valeriara mutatott. Kezdett összeállni a kép, a lány felé pillantottam és bizony egy farmert viselt meg egy toppot, nem hálóruhát, pedig már este tíz után járt az idő.
Valeria ki akart menni, de kihez?

-Ha Val kiszeretne osonni én falazok neki! -a lány elé álltam és le sem vettem a szemeimet Vladimirról. Bizony én elhatároztam, hogy falazni fogok az egyetlen barátnőmnek.
-Anna, bajba sodrod őt is és magad is! Ezt nem engedhetem! -sóhajtott és megrázta a fejét -Nem mehet ki, nem lehet.
-Nem vagyok kislány! -ezúttal Valeria szólalt meg -Már nem! -színtiszta fájdalom jelent meg a szemeiben.

Kettejük között cikázott a tekintetem, az agyam próbálta összerakni a képet.

Ezek ketten ismerik egymást korábbról?

-Oh, hogy mi? -összezavarodva hunyorogtam
-Semmi! -Vlad gondolkodás nélkül vágta rá
-Hazudik. -ugyan abban a percben felelte Valeria

SokolovWhere stories live. Discover now