*Jimin pov.*
Amíg hozzánk sétáltunk - kézenfogva -, sokszor néztem Jungkook felé. Elég nyugtalannak tűnt, amit meg is értettem. Először jön át hozzánk, és találkoznia kell az egész családommal, méghozzá egyszerre mindenkivel. Előre tudom, hogy a húgom le akarja majd cseszni őt, amiért rosszul bánt velem korábban, és a szüleimnek is sokat meséltem róla, így ők sem biztos, hogy jól fogadják majd Jungkook látogatását.
- Nem kell aggódnod, minden rendben lesz - szólaltam meg, mikor megérkeztünk az ajtónk elé. Jungkook csak bólintott egyet. - Akkor bejössz?
- Bemegyek - egyezett bele. - Legfeljebb majd eljövök - vonta meg a vállát.
- Csak jól állj hozzá, és tényleg minden rendben lesz - mosolyogtam biztatóan.
Miután Jungkook bólintott még egyet, a kulcsommal kinyitottam az ajtót, és beléptem a házba. Hallottam, ahogy anya főz a konyhában. Apa nem ült a tévé előtt, így nagy eséllyel a dolgozószobájában volt. Fél percen belül pedig meghallottam apró, dobogó lépteket, ahogy a húgom rohant ki a szobájából, egyenesen felénk.
- Oppa! - ugrott a nyakamba a lépcső közepéről, így épphogy nem estem hátra, mikor elkaptam. - Később jöttél, mint tegnap.
- Ezt te honnan tudod? - néztem rá.
- Percre pontosan tudom, hogy mikor jössz haza - jelentette ki büszkén. - Ma harminckét perccel később jöttél.
- Mióta vagy te ilyen okos? - kérdeztem meglepetten.
- Én mindig is okos voltam! Hogy kérdezhetsz ilyet? - sértődött meg, de amint megpusziltam az arcát, már rám is mosolygott. - Amúgy... ki ez itt mögötted?
- Ő Jungkook - fordultam hátra az enyhén rémült említett felé. Úgy tűnt, meglepte Ji-yeon buzgósága. - Emlékszel még, igaz?
- Nagyon is - nézett elvetemült tekintettel Jungkookra.
- Jimin - szólt enyhén remegő és félős hangon. - A húgod most ugye nem akar engem megölni?
- Nem tudom - válaszoltam őszintén. - De ha megpróbálja, akkor majd megvédelek.
- Miért véded meg? - szólalt meg hirtelen a húgom, enyhén feldühödött hangon. - Egy csomót bántott téged. A szobádban sírdogáltál egy csomószor, miután hazaértél, és nekem kellett megvigasztalni téged. Néha még anyát is hívnom kellett! Észszerű lenne, ha legalább egy pofont adnék neki.
Ajkaimat beharapva pillantottam Jungkook felé. Nem tudtam pontosan leolvasni az arcáról, hogy mit érez, de láttam, hogy nagyon elgondolkodott. Ebben a pillanatban bántam meg, hogy mindig elmondtam Ji-yeonnak, miért sírtam.
- Nézd, Ji-yeon, már minden rendben - szólaltam meg végül.
- Biztos? - nézett rám komolyan. - Az elmúlt pár napban is sokat sírtál.
- De már minden rendben. Megbeszéltünk mindent - próbáltam őt elhallgattatni. - Most menj, nézz valami mesét - letettem őt a földre.
Úgy tűnt, szegény kislány megértette, hogy mire céloztam, mert egy kicsit szomorú fejet vágott, majd röviden megölelt, és odarohant a kanapéhoz, hogy nézzen valamit. Én csak sóhajtottam egyet, majd Jungkook felé fordultam.
- Szeretnéd megismerni anyukámat? - mosolyogtam rá, hátha oldhatom kicsit a feszültséget.
Ő csak bólintott egyet, úgy látszott, még mindig a gondolataiba van mélyedve. Inkább csak megfogtam a kezét, és behúztam magammal a konyhába.
- Szia, anya - köszöntem mosolyogva. - Abba tudod hagyni kicsit a főzést? Bemutatnék valakit.
- Akkor természetesen abba tudom hagyni! - elzárta a tűzhelyet, és felém fordult. - Ki ez a szép szál legény?
Elmosolyodtam anya buzgóságán. Láttam rajta, hogy már előre sejti, hogy mi ketten járunk, főleg, hogy nem engedtem el Jungkook kezét - aki nem mellesleg láthatóan kezdett zavarba jönni.
- Ő Jungkook, már meséltem róla neked - mutattam rá.
Anya csak bólintott egyet, és végigmérte a mellettem álló szép szál legényt. Ahogy ránéztem, szinte láttam, ahogy elkezd enyhe mértékben elvörösödni. Nem is mondott semmit, inkább csak enyhén lehajtotta a fejét, talán nem is mert anya szemébe nézni.
- Figyelj, mielőtt még mondanál valamit - szólaltam meg hirtelen -, már megbeszéltem vele mindent, úgyhogy minden rendben van.
- Azt látom - mosolygott ránk, közben a szeme az arcunk és a kezünk között cikázott. - Hirtelen nagyon jóban lettetek.
- Anya - szóltam rá finoman, hogy kicsit fogja vissza magát. Ő értette, mit akarok, mert bocsánatkérően intett egyet a kezével. - Ne félj! - suttogtam Jungkooknak. - Anya nem olyan vad, mint Ji-yeon. Inkább majd apa miatt aggódj!
- Ezzel nem nyugtattál meg - súgta vissza.
- Nem lesz baj, bántani nem fog - mosolyogtam rá.
- És mit is beszéltetek meg pontosan? - lépett anya közvetlenül Jungkook elé.
- Én... - próbált Jungkook megszólalni normál hangerővel. - Igazából mindent. Bocsánatot kértem tőle.
- Anya, tudom, mit vársz, hogy mit mondjak, de azt most nem mondom - jelentettem ki nagyon burkoltan, abban sem voltam biztos, hogy én megértettem. - És inkább mennénk is.
Ezzel szorosabban fogtam Jungkook kezét, és elindultam vele együtt a lépcső felé. Szinte hallottam, hogy Ji-yeon felénk akar rohanni, hogy csak a semmiből felugorjon a hátamra, de megtorpant, miután felállt a kanapéról. Csak mosolyogva húztam magammal a Jungkookot a szobámba.
- Bocs anya miatt - csuktam be az ajtómat. - Nem épp erre számítottam. Bár apa több kérdést tett volna fel, ha éppen nem a dolgozószobájában ülne.
- Jimin - szólt nekem halkan, mire mosolyogva hümmögtem egyet. - Tényleg ennyit sírtál miattam?
- Nem sírtam olyan sokat, mint amennyit Ji-yeon állított, de valóban sírtam - vallottam be. - Sokszor megbántottál, és miután kezdtelek megkedvelni, rosszabbul estek a sértéseid.
- Sajnálom, erre nem is gondoltam - hajtotta le a fejét. - Nem akartalak megbántani. Csak nem akartam közel kerülni hozzád, de nem ez volt a célom - elcsuklott a hangja a mondat végére.
- Hé, ne kezdj el sírni, nincs semmi baj - simítottam az arcára. - Nem haragszom rád. Vedd úgy, hogy ez is kellett ahhoz, hogy most... együtt legyünk.
- Ha te ebben hiszel, akkor én is - mosolygott rám, közben próbálta elrejteni a szemében összegyűlt könnyeket. - De akkor is sajnálom.
- Ne sajnáld, nem haragszom. És azok alapján, amiket elmondtál, meg is értem, hogy ezt csináltad - ingattam meg kicsit a fejemet.
- Akkor sem kellett volna ennyire durvának lennem - sóhajtott. - De rendben. Amíg nem haragszol rám, addig én is jól vagyok.
Rámosolyogtam Jungkookra. Látszott rajta, hogy kicsit még rosszul érzi magát, így hozzácsapódtam a mellkasához, és a derekánál átöleltem. Kicsit talán meglepte, de még így is azonnal viszonozta az ölelést. Éreztem rajta, hogy már egyből kezd jobban lenni. Én is boldogan bújtam a karjaiba, és mélyen beszívtam Jungkook illatát, hogy örökre megjegyezhessem.
YOU ARE READING
Utállak vagy szeretlek?
Teen FictionJungkook az iskola egyik legmenőbb sráca, egy igazi rosszfiú. Tanulói átlaga elképesztően rossz, a barátai bunkók - ahogy ő maga is -, annyi rossz szokása van, hogy ő sem tudja számon tartani. Egy igazi rosszfiú, akiről mindenki azt hiszi, hogy gyer...