Utállak vagy szeretlek?

45. fejezet

*Jimin pov.*

A konyhában hamar csináltam egy teát, azt pedig fel is vittem Jungkook szobájába. Útközben a szüleivel is összefutottam, de nem beszélgettünk különösebben, csak köszöntünk egymásnak. Amúgy is siettem, mert tudtam, hogy Jungkook rosszul van.

Mikor beléptem a szobába, Jungkook kivételesen nem reagált rám. Továbbra is ott feküdt az ágyban, betakarózva, enyhén remegve. Egy aprót sóhajtva leültem az ágy szélére, és finoman a hátára simítottam. Ő kicsit összerezzent, majd lassan felém fordult.

- Itt van a tea - mosolyogtam rá. - Idd meg gyorsan, jól fog esni.

- Muszáj? - kérdezte halkan, kicsit nehezen.

- Kérlek, segíteni fog - biztattam.

Jungkook egy apró sóhaj után felült az ágyon, és enyhén remegő kezekkel elvette tőlem a bögrét. Végignéztem, ahogy vesz pár mély levegőt, és szépen lassan megissza a teát. Amint befejezte, letette a bögrét az éjjeliszekrényre, és visszadőlt a párnára.

- Kérsz még? - kérdeztem halkan, de ő csak megrázta a fejét. - Tényleg ennyire rosszul vagy?

- Nem tudom - fordult az oldalára. - De most... pihennék egy kicsit, ha nem baj.

- Nem baj, pihenj csak - megpusziltam az arcát, majd eltűrtem a haját a homlokából. - Átülök az asztalhoz tanulni egy kicsit, jó?

Jungkook csak bólintott egyet. Egy apró sóhaj után átültem az íróasztalhoz, elővettem pár könyvet. Viszont mikor neki akartam állni tanulni, lassan hátrafordultam, és ránéztem Jungkookra. Mozdulatlanul feküdt, de hallottam, hogy halkan nyöszörög. Nagyon aggódtam érte, elég rosszul festett szegény, szinte úgy, mint aki a halálán van, és emiatt csak jobban elkezdtem aggódni.

Végül visszafordultam az asztal felé, kinyitottam az első könyvet, ami a kezembe akadt, és megpróbáltam tanulni kicsit. Szerencsére hétvége volt, így két napig gondoskodhattam Jungkookról, ami kicsit megnyugtatott engem, mert tudtam, hogy mi történik vele. Vigyázhatok rá.

***

Jó pár órán át tanultam. Jungkook közben végig csendben volt, nagy eséllyel elaludt - aminek mondjuk örülnék. Párszor persze felé néztem, hogy észrevegyem, ha valami baj van. Néha nyöszörgött egy kicsit, de talán csak fájt valamije, nem álmodott rosszat. Egyszer-kétszer odamentem hozzá, hogy megnézzem, még mindig ugyanolyan forró-e a homloka, de sajnos nem változott semmit.

Abban a pár órában próbáltam végig halk lenni, hogy Jungkook ne keljen fel, de mikor kezdtem éhes lenni, odaültem az ágy szélére, és finoman az arcára simítottam. Ő megint összerezzent kicsit, majd egy kis nyöszörgés mellett rám nézett.

- Szia - mosolyogtam rá kedvesen.

- Szia - mosolygott kicsit erőltetetten.

- Hogy érzed magad? - simítottam el a vizes haját a homlokából.

- Nem éppen jól - motyogta halkan, mire szomorúan sóhajtottam egyet.

- Kérsz valamit enni? - vetettem fel neki az ötletet, de már előre sejtettem a választ.

- Nem, nincs étvágyam - rázta meg a fejét. - De ha te éhes vagy, akkor menj, egyél nyugodtan. Lemenjek veled?

- Nem kell - tiltakoztam azonnal. - Maradj itt, és pihenj! Egy bő fél óra múlva jövök.

Nyomtam egy apró puszit Jungkook arcára, jobban betakartam őt, majd felálltam az ágy széléről. A lehető leghalkabban mentem ki a szobából, de még mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót, visszanéztem Jungkookra. Ő csendben szuszogott, próbált újra elaludni. Szomorkásan elmosolyodtam, majd miután becsuktam az ajtót, lementem a földszintre, a konyhába. Jungkook szülei már ott voltak, így illedelmesen meghajoltam.

- Szervusz, Jimin - köszöntöttek engem egyszerre.

- Jöttök ebédelni? - kérdezte Yo-han mosolyogva.

- Nem, csak én - ráztam meg a fejem. - Jungkook kicsit... fáradt, hagyom aludni.

- Megint? - szólt körben Jungkook anyja. - Az a kölyök mindig fáradt. Keltsd csak fel! Amúgy is tanulnia kellene. Olyan naplopó, nem értem, miért nem tudja azt csinálni, amit kérek tőle.

Csak sóhajtottam egyet. Nem akartam Jungkook anyjával vitatkozni, elég lobbanékonynak tűnik. Azt sem akartam elmondani, hogy Jungkook igazából nem érzi jól magát. Ki tudja, mit reagálnának rá. Inkább csak segítettem nekik megteríteni, majd csatlakoztam hozzájuk az ebédhez.

- Na? Mégsem hívod le Jungkookot? - szólalt meg az anyja az ebéd közepén.

- Nem - ráztam meg a fejem. - Tényleg nagyon fáradt, tegnap rengeteget tanultunk - hazudtam kicsit, de a lehető leghihetőbben.

- Tényleg? - lepődtek meg mindketten.

- Igen, Jungkook mostanában komolyan veszi a tanulást - válaszoltam egyből. - Ő is át akar menni az érettségin.

- Nehéz elhinni, de rendben - vonta meg a nő a vállát.

***

Hamar végeztem az ebéddel, siettem vissza Jungkookhoz. Persze még segítettem a szüleinek elpakolni a koszos edényeket, illedelmesen elköszöntem tőlük, majd felrohantam az emeletre. Halkan bementem a szobába, majd miután becsuktam az ajtót, leültem az ágy szélére.

Jungkook pontosan ugyanabban a pózban feküdt, mint mikor lementem, viszont kicsit mintha rosszabb állapotban lett volna. Nagyon remegett, a lepedőt szorongatta, és idegesen nyöszörögve kapkodta a levegőt. Szinte azonnal tudtam, hogy rémálma van.

- Apa... - suttogta nagyon halkan, épphogy csak értettem. Kicsit meg is ijedtem, mert eddig még nem beszélt álmában.

- Jungkook, nyugodj meg - simítottam a hátára. Próbáltam őt megnyugtatni, de valahogy nagyon nehezen ment.

Kellett egy-két perc, mire úgy tűnt, sikerül Jungkookot megnyugtatnom, ekkor ő viszont hirtelen felült az ágyon, és a mellkasára fogva kapkodta tovább a levegőt. Sóhajtottam egyet, azt hittem, sikerült megnyugtatnom. Nem is tudtam hirtelen, hogy mit kellene tennem, így csak néztem, ahogy Jungkook a szabad kezével párszor beletúr az egyre vizesebb hajába, és próbál megnyugodni.

- Jungkook, nézz rám - fordítottam magam felé a fejét, ő pedig nagy nehezen megkereste a tekintetemet. - Nincs semmi baj, oké? Itt vagyok veled. Minden rendben van.

Jungkook kis ideig csak nézett rám, majd becsukta a szemeit, és mély levegőket véve próbált megnyugodni. Rövid időre magamhoz öleltem, mikor viszont megéreztem pár könnycseppet a nyakamon, eltoltam őt magamtól, és kicsit mosolyogva letöröltem a könnyeit.

- Jobb már? - kérdeztem halkan. Jungkook csak bólintott egyet, ami megint nem tetszett nekem, de most tényleg nem akartam ráerőltetni a beszédet. - Akkor feküdj vissza!

Jungkook megint bólintott egyet, majd lassan visszadőlt a párnára. Nagyokat sóhajtva becsukta a szemét, és csak csendben szenvedett kicsit. Nem mondtam inkább semmit, csak a kezemet a homlokára tettem. Ő egy pillanatra összerezzent, de hagyta, hogy csináljam, amit akarok.

- Mintha forróbb lenne a homlokod, mint eddig volt - vettem el tőle a kezemet. - Hozok neked egy gyógyszert, oké?

Miután Jungkook ismételten bólintott kimentem a fürdőbe, kerestem egy gyógyszert, és vittem is be egyet Jungkooknak. Ő kicsit nehezen, de bevette, majd csak mozdulatlanul feküdt egy helyben. Nagyot sóhajtva befeküdtem mellé, ő pedig miután észrevett, felém fordult, és kedvesen rám mosolygott.

- Van sejtésed, hogy ez mitől van? - kérdeztem halkan, közben eltűrtem a haját a homlokából.

- Nem tudom pontosan - rázta meg a fejét. - Egyszer volt már ilyen, és akkor is sok volt a pánikrohamom meg a rémálmom. Talán attól van.

- És szerinted meddig tart még, mire jól leszel? - kérdeztem újra.

- Pár napig - vonta meg a vállát. - Hétfőn már jól leszek.

- Rendben - megpusziltam a homlokát, majd szorosan magamhoz öleltem. Nagyon aggódtam érte, de tudtam, hogy meg fog gyógyulni, így kicsit meg tudtam nyugodni.