Just friends, or not?

16.

Alex kérdőn nézett a lányra. Elég érdekes látvány volt, mivel még sosem látta így őt. Kisírt szemmel, félve. Az utóbbi érzelem látszott a szeméből. A fiúban is furcsa érzések kavarodtak. Utálta a lányt, de közben mégis szerette. A két érzés versenyzett a fejében, amitől meg is fájdult az. Egy biztos; egyelőre rá sem bír nézni undor nélkül. Persze, Dottie-t nem áll módjában bántani, legalábbis fizikailag sosem. Azért átlépett egy határt, így Alex nem fog bocsánatért esedezni, ha esetleg egy-két durva dolgot vág a lány fejéhez, és ezzel megsérti őt.
A jelenlegi felállás így nézett ki: Alex a lányt bámulta, a lány a földet, az őr pedig kettejük közt kapkodta a fejét, majd megállapodott Alexen, és végül megszólalt.
- Akarsz inkább itt maradni?
- Nem, megyek ezzel - indult meg.
- Vele - javította ki őt Dottie.
- Felőlem - ment el mellette.
- Alex - szólt utána a lány.
- Bármit is akarsz, leszarom - válaszolt és kiviharzott az épületből.
A szabadulását illetően, a papírokat már elintézték, így nem kellett tovább maradniuk, míg ezt rendezik. Dottie nem erőltette a dolgot, gondolta, vár egy kicsit, még a fiú lenyugszik, és majd akkor próbál vele beszélni. Ő hazament, és fülesét bedugva ledőlt az ágyára, alvás céljával. Beletelt vagy két órába, de végül csak elaludt. Nem volt álmos, nem emiatt feküdt le. Nem akart ébren lenni, nem akart gondolkodni. Meg akart szűnni. Remélte, mire fölébred, minden gondja megoldódik. Esetleg kiderül, hogy ez csak egy rohadt álom, és az élete tökéletesen rendben van, hogy mikor felébred, a fiú ott ül az ágya mellett, rá várva, és hatalmas mosollyal köszönti őt. De nem ült ott. Senki nem várta, hogy felkeljen, senki nem köszöntötte.
Alex e helyett hazament. Bevett egy fejfájás csillapítót. Bement a bátyja szobájába, akinél mindig van alkohol, és ivott, nem is keveset. Később kitámolygott onnan, és egy üvegsör, valamint cigaretta társaságában leült a WC mellé. Nem azért ült oda, mert jobb helyet nem talált. Úgy érezte, hányni fog. És így is történt. Dörömböltek az ajtón. Megtörölte a száját, és indult, hogy kinyissa. Mikor ezt megtette, egy lány ugrott a nyakába. Jenna volt az.
- Mit keresel te itt? - kérdezte Alex.
- Tessék?
- Mit keresel itt?
- Elsőre is hallottam.
- Akkor meg mié...
- Azért mert nem akartam el hinni, hogy komolyan ezt kérdezted! - emelte fel a hangját.
- Bocsánat. - mondta ledöbbenve. Hírtelen nem tudta, mi rosszat mondott, vagy, hogy ki is a lány.
- Ja, képzelem, mennyire sajnálhatod. - mérte végig a szemével. - Miért nem szóltál?
- Miről?
- Ne játszd az agyad! Arról, hogy lecsuktak, hogy megverted a bátyád, mindenről!
- Miért kellett volna szólnom?
- Mert a barátnőd vagyok!
- Mi a... basszus. - próbált összeszedni pár józan gondolatot. - Figyelj. Akartam szólni, de ne hagytak telefonálni. - próbálta menteni a menthetőt.
- Akkor Dottie honnan tudta?
- Honnan tudod, hogy ő tudta?
- Felhívott, és elmondott mindent.
- Az a hülye ribanc - kapott a fejéhez.
- Miért tudott róla, ha én nem?
- Én nem akartam neki szólni, felhívták őt és beleszólásom sem volt.
- Ja, persze. - nevetett hitetlenül. - És miután hazaértél, miért nem hívtál?
- Hát mert... szóval... - vakarta meg a tarkóját.
- Viszlát, Alex - rázta meg a fejét, és elindult.
- Várj.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, - ment közelebb hozzá. - de én nem bírom ezt a helyzetet. Döntsd végre el, hogy kit akarsz. Nekem nem kell ez. Adok időt. Megértem, ha Dottie-t választod. De csak hogy tudd, még így is nagyon kitartó vagyok. Már rég el kellett volna hagynom téged, nem is vagy nekem való, ha gondolkodnod kell, hogy engem akarsz-e.
- Mi van?
- Ahj ne tagadd. A vak is látja, hogy szereted Dottie-t.
- Hogy én? Ugyan már! Ki nem állhatom azt a...
- Ki ne mond, hogy ribanc, mert helyette is megütlek!
- Figyelj. Én nem szeretem őt. Max, mint a legjobb barátomat, vagy mimet, ez az igazság! Nem akarok tőle semmi többet!
- Tényleg Alex, komolyan? - nézett a szemébe. - Most nekem akarod bizonyítani, vagy magadnak?
Egy darabig tartotta a szem kontaktust, majd megázta a fejét, adott egy gyors búcsúcsókot, majd elment. Alex megsemmisülve állt egyhelyben, átgondolva a dolgokat, majd idegesen földhöz vágta a sörös üveget, és a lány után rohant. Hamar utolérte, megragadta a vállát, visszahúzta, és megcsókolta. A lány elhúzódott, és egy pofont adott neki. Ámde Alex visszarántotta, és újra próbálkozott. Ugyan ez történt. Nem tántorította el a második ütés sem. A keze is elkalandozott. A lány ellenkezett, de Alex lefogta a kezét, és nem engedte védekezni. Nem voltak messze a háztól, így bevitte oda. A lány sírva kiabált, hogy hagyja abba, de nem tette. Bevitte a szobába, és lelökte az ágyra. Megfogta a lány pólójának alját, azzal a céllal, hogy leveszi róla, de megakadt a keze, és idegesen ellökte magától a rémült lányt, aki végigterült az ágyon. Alex a fejét fogta, és körbe-körbesétálgatott.
- Mi a francot csinálok? -temette a tenyerébe az arcát. - Sajnálom. - ült le az ágyra. - Fogalmam sincs, mi ütött belém. Ne haragudj.
- Ne haragudjak? Meg akartál erőszakolni! - ment kicsit távolabb.
- Csak mert rés...- kezdte, de összeakadt a nyelve, és egy hülye, érthetetlen szót nyögött ki, majd újra, és elkezdett nevetni.
- Részeg vagy. - fejezte be helyette a mondatot. - Tudod mi a baj? Hogy durva részeg vagy. Ha nem félnék, hogy valami hülyeséget csinálsz, most itt hagynálak.
- Kösz. - hagyta abba a röhögést.
- Hogy van az, hogy néha értelmesebben beszélsz, mint józanul, néha pedig nem tudsz kinyögni egy épkézláb mondatot?
- Kérdezd a törpét, én nem tudom. - vont vállat Alex.
- Oké. - nevette el magát a lány. - Tudod... furcsa ez az egész. Előbb még dührohamot kaptam, és Istenemre mondom, ha lett volna egy baltám, ki is nyírtalak volna! Most meg, ahogy nézem, hogy próbálod megszámolni a lábujjaid, - tényleg ezt csinálta éppen a fiú. Mindig négyet számolt, és kereste a hatodikat. Ki tudja, miért a hatodikat. - egyszerűen nem bírok rád haragudni. - nevette el magát, ahogy az ügyetlenkedő fiút nézte.
- Meg akarok halni. - dőlt hátra a fiú nevetve.
- Mi? - komolyodott el Jenna.
- Elbasztam az életem, amennyire csak lehetett. Már senkit sem szeretek. Akit igen, arra rá sem bírok nézni. - mondta mosolyogva. - Valami Isteni baltáról beszéltél az előbb, nem? Hozd azt ide. - simította meg a lány karját.
- Nem teljesen... de mindek?
- Idegesít a törpe, nem tud fát vágni. Add oda neki. - közelebb hajolt, és a fülébe súgott. - én vagyok a fa. - nevetve hátradőlt.
- Inkább ne beszélj.
Ők így elszenvedtek egy darabig, közben Dottie a rövidke alvásából fölébredve szomorkodott, hogy nem vált be a terve, és még most is minden ugyan olyan rossz, mint volt. Vicces, de egy pillanatra tényleg elhitte, hogy ez sikerülhet. Most meg nem tudja, mitévő legyen. Forgolódott, próbált aludni, kapcsolgatta a tévét figyelem elterelésképpen, netezett. A legjobban a Tumblr nevű oldal kötötte le, majd bezárult az alkalmazás a mobilján, amit egy jelként vett, hogy szedje össze magát, és ne szomorú képekkel, idézetekkel árassza el az oldalt. Így tehát odébb dobta a telefonját az ágyán, és maga elé meredve gondolkodott, mit tehetne. Először is, rendbe kell hoznia magát, mert ez így nem állapot. Bement a fürdőbe, levetette ruháit, és beállt a zuhany alá. Sírni lett volna kedve, de nem tette. Erős akart maradni, habár most elég nehezen ment. Tényleg fontos számára Alex, és rettenetesen fél az elvesztésétől. Remélhetőleg ez nem fog bekövetkezni.
Nem siette el a dolgot, röpke egy órát vett igénybe ez a zuhanyzás. Kilépett a zuhanyfülkéből, megtörölközött, és indult kifelé, hogy előkeressen valami tiszta göncöt. Ámde mikor kilépett, Colin ült az ágyán. Dottie próbálta magát takarni, mivel meztelenül jött ki a fürdőből, a fiú pedig gyorsan elkapta a fejét, és nevetve köszönt egyet.
- Mit keresel itt? - sietett Dottie a szekrényéhez, és nekiállt előkotorni valami ruhát.
- Jöttem megnézni, hogy vagy. Nem jöttél ma iskolába.
- Ma volt suli? - állt meg egy pillanatra a keresgélésben. - Basszus. Milyen nap van?
- Hétfő.
- Mindegy, úgy sem volt semmi kedven bemenni. - folytatta a keresést. Elég nagy rumli volt a szekrényben, meg aztán előtte is, mivel keresés közben mindent oda hajított le.
- Senkinek nincs kedve bemenni, de muszáj. - mondta a fiú. - Mindegy. - sóhajtott. - Mi a helyzet Alexszel?
- Óh. - nevetett. - Alex börtönbe került, mert megverte Bent. Én kihoztam onnan, ami miatt egyébként most tökre csóró lettem. - magyarázta. - Aztán emberszámba sem vett, és amikor beszélni akartam, azt mondta, leszarja, és az óta nem láttam.
- Hű. - szólalt meg egy perc gondolkodás után Colin. - Túl sok infó ez egyszerre.
- Hagyok időt feldolgozni. - végre talált normális ruhát, így gyorsan megára kapta azt, hogy végre normálisan kommunikálhasson Colinnal. - Idenézhetsz.
- Oké. - fordult felé. - Hű.
- Mi az?
- Smink nélkül nem is hasonlítasz annyira Taylorra.
- Azt mondod, csúnya vagyok?
- Nem! Pont ellenkezőleg.
- Szóval Taylor a csúnya?
- Nem tudom, mi lenne most a megfelelő válasz, nem értek a lányokhoz. - mindketten nevettek.
- Na és, mi van veled és Jeremyvel? Legutóbb, mikor beszéltünk, úgy volt, hogy visszaszerzed őt.
- Veszekedtünk. Pofátlannak nevezett, amiért képes voltam ezek után várni a bocsánatát. Azt mondta, nem is szeretem igazán.
- Erre te? - kérdezte a lány, izgatottan várva, mi sül ki belőle.
- Bizonyítani akartam. Így hát elvittem a szüleim elé.
- Ne, ne, ne. - temette a tenyerébe az arcát.
- Ott coming outoltam a dolgot.
- Hogyan?
- Hát, azt mondtam, „Anya, apa, szomszéd néni. Mondanom kell valamit. Meleg vagyok. És szerelmes vagyok Jeremybe.". De nem hitték el, így hát... megcsókoltam Jeremyt.
- Jézusom. És a szomszéd is ott volt? - rendezgette a fejében a dolgokat. - Mit reagáltak rá?
- Apám próbált magyarázkodni a szomszédnak, hogy csak vicc az egész, anyám pedig kizárta Jeremyt, engem pedig felvitt az emeletre, és bevitt a szobámba, hogy ne hallják lent, ahogyan veszekszik. Olyanokat mondott, hogy „mire volt jó ez a színjáték?", „nem vagy buzi", „hogy teheted ezt velünk?", „pont a szomszéd előtt", „az embereknek erről nem kell tudniuk". És inkább nem sorolom tovább.
- De ugye nem bántott?
- Csak egy hatalmas pofont kaptam, és a párnámmal csapkodott, semmi komolyabb. Aztán pedig megtiltotta, hogy Jeremyvel találkozzak, amire én a pofájába röhögtem, elmondtam, hogy undorító ember, és ott hagytam. - mondta nevetve.
- És még van kedved nevetni, ezek után? Nem rossz érzés?
- Ugyan. Számítottam rá, hiszen homofób emberek. Ráadásul végre szabad vagyok. Nem kell tovább titkolóznom, és megjátszanom a dolgokat. Ami a legjobb, hogy jóban vagyok a meleg bár tulajdonosával, és hagyja, hogy ott lakjak egy darabig. Van ott egy szétnyitható kanapé, és ő is ott lakik, egy emelettel feljebb.
- Várj, kirúgtak otthonról?
- Ja. - nevetett.
- Na és Jeremy ezek után is azt feltételezi, hogy nem szereted?
- Azt mondta, bátor tett volt, és szeretne megbízni bennem, de neki ez nem megy. Nem hibáztatom. Nem az a fiú vagyok, akit szeretni szokás.
- Gyere ide. - ölelte magához. - Találsz jobbat. Meg sem érdemel téged.
- Tudom- mosolygott.
Még egy darabig átbeszélték a dolgokat, kitértek arra is, hogy Colin szerint egész helyes ez a meleg báros gyerek, aki befogadta. Egyébként őt Jhonnie-nak hívják. Miután a fiú áradozott egy darabig, áttértek arra, hogy Dottie hogyan tudná helyrehozni a dolgokat. Nem nagyon jutottak dűlőre. Dobtak fel minden tipphez pro és kontra érveket, és mindig a kontra nyert. Eddig az őszinte bocsánatkérés a legjobb, szóval még van mit átgondolni, mert nem biztos, hogy ennyi elég lesz.
Eléggé elhúzódott az idő, késő estig trécseltek, majd ennek az egésznek egy telefonhívás vetett véget.