Angel Of Death 1.Kötet

Chapter 8

Beszaladtam az orvosi szobába,zúgott a fejem. Zokogtam és zavart voltam a Kapitánnyal töltött idő miatt. Nem értettem mi ütött belém, hogy miért sírok még mindig ilyen rendíthetetlenül. Hisz azt biztosra tudtam, hogy bár fáj a sebem mégsem emiatt érzem rosszul magam. Rácsaptam az asztalra.
-Az Istenit!-káromkodtam el magam.
-Hölgyem, jól érzi magát?- jött egy férfi hang a hátam mögött.
-Mi? Igen,persze.
-Elnézést Hölgyem de maga vérzik.
-Ohh az csak egy kis baleset volt.- szipogtam.-Sajnálom, hogy csak úgy betörtem ide, nem tudtam, hogy vannak bent, csak gyorsan bekötöm a sebeimet és megyek.
-Sebeket? Jézus mennyi van magán?
-Ha tudná.- suttogtam magam előtt.
-Várjon csak, hadd segítsek Ms..
-Bowman. Abigail Bowman. Örvendek.- nyújtottam felé kezemet a férfi zavartan rám mosolygott, majd bemutatkozott.
-Dan Fletcher. Maga az újonc Bosszúálló?
-Én lennék.-mosolyogtam rá.

◼◼◼

Dan bekötözte sebeim, megköszöntem neki a segítséget. Kifelé tartottam az ajtón, amikor megkért hogy maradjak vele egy kicsit beszélgetni. Jó ötletnek tűnt és rám is fért úgyhogy beleegyeztem. Dan remek társaságnak bizonyult. Elmesélte katonai múltját. Nagyszerű történeteket hallottam róla és két társáról.Nevettem, végre hosszú idő óta jól éreztem magam.
-...és akkor Matt eszeveszett tüzelést indított. Greg már rég hegyen völgyön túl volt, én csak röhögtem. A legviccesebb az volt, hogy a bokorban lévő borz angolosan kisétált a bokor mögül.
-Ne. Ne.-kacagtam.-Nem is HYDRA katona volt.
-Nem, nem. Később Kiderült, hogy rossz helyen landoltunk, nem hogy erősítés, de ellenség se volt ötszáz km-es körzetben.
-Nagyon rendes emberek lehetnek.
-Igen, azok voltak.-halt el a nevetése.
-Istenem, annyira sajnálom. Bevetésen voltak?- tettem vállára a kezem.
-Mondhatni.
-Mi történt?
Rám nézett, a szemében gyász lakozott, továbbá gyilkos vágy, és bosszú.
-Te.
A szemeim kitágultak, a szívem őrült dobogásba kezdett, a testemet adrenalin öntötte el. Az ökle hatalmasat csattant az arcomon. A padlóra zuhantam.
-Mégcsak nem is emlékszel rájuk!? A nevük sem rémlik!? Akkor felfrissítem a memóriád.
A hasfalamon éreztem bakancsa súlyát. Belém rúgott többször is. Némán tűrtem,megérdemeltem. Hozzájuk nem tudtam arcot kapcsolni. Leguggolt hozzám megragadta a hajam és úgy húzott egymagasságba magához.
-A laboratóriumban voltak.- jutott eszembe.
-Ó hát még is emlékszel? Szinte az öcséim voltak. A gyerekeiknek nekem kellett elmondanom, hogy árvák lettek.
Mégegyszer arcon ütött. Majd új fent megragadott és nekivágott a gyógyszeres szekrénynek. Az üveg hangos robajjal kitört. Nem éreztem jól magam. Hányingerem volt és kimerültem az egész naptól.Hány ember mondhatja el, hogy ugyanazon a napon két munkatársa is megakarja ölni.
-Sajnálom,annyira sajnálom.-nyögtem.
-Attól a srácok nem kapják vissza az apukáikat.
A gyógyszeres szekrényből kikapart egy injekciót és a nyakamhoz tartotta.
-Ennél rosszabb halált érdemelnél, légy hálás.
Már épp belém döfte volna, amikor az ajtó kiszakadt a keretéből. Valaki berúgta, de a portól nem láttam a személyt.
-Ügynök! Felszólítom, hogy engedje el Ms.Bowmant!
Mikor megláttam a Kapitányt megijedtem, hogy ő is beszáll a buliba.
-Ugyanmár,maga is ott volt, jobb a világ nélküle.
-Az lehet, de nem a maga, sem az  én tisztem eldönteni.
A kemény mondatára elsírtam magam újból. Fájtak a szavak.
-Tegye meg. Kérem!
A hangom rekedt volt és halk nem voltam benne biztos, hogy hallotta Dan. De aztán felém emelte a fecskendőt. Behunytam a szemem és vártam a halált, és a vele járó megnyugvást.