SCREAM - Sikolts! [befejezett]

10. fejezet

Dante

Olyan volt, mint egy rémálom. Egy rémálom, amiben bármit is teszel, meghalsz a végén. Egy rémálom, amiből nem vagy képes felébredni. Amint becsaptam az ajtót, elrántottam onnan Scarlett-et. Ő azonban mereven állt továbbra is az ajtóra fókuszálva, kezeit ökölbe szorítva. Scarlett jól volt, és ez némi nyugalmat adott. Mivel pillanatnyilag nem ért minket támadás, és mondhatni biztonságban voltunk, hátat fordítottam, és Angie-hez léptem. A fal mellé fektettem, amikor berohantunk. Mozdulatlanul feküdt ugyanott, és én letérdeltem mellé. Csak néztem az eszméletlen, mégis fájdalomtól eltorzuló arcot. Aztán megfogtam a kezét.

- Angie! - szólítottam meg, és szorosabban fogtam az ujjait. Azt akartam, hogy megszólaljon. Hogy kinyissa a szemét. Túl ijesztő volt így látni.

- Dante... - Zoey suttogása törte meg a hangomat követő csendet. Finoman megérintette a vállamat. Nem feleltem neki, csak Angie-vel törődtem. Azt akartam, hogy magához térjen. Eltelt egy perc. Majd egy halk szisszenés távozott a lány száján. Aztán egy nyögés, és megmozdult a keze a kezemben. Ujjai egyre erősebben szorították az enyémeket.

- Angie! - szólítottam meg újra. Nem felelt. De teste megvonaglott, majd ismét ernyedten feküst előttem. - Kérlek, térj magadhoz! - simítottam meg az arcát. Ő lassan, és bizonytalanul, de kinyitotta a szemeit. Úgy tűnt, mintha szempillái mázsás súlyt nyomnának, és nehezére esne felnyitni őket.

- Da..dante! - nyögte erőtlenül.

- Itt vagyok! - mondtam neki. - És te is itt vagy. - jegyeztem meg. - És minden rendben lesz. Ígérem! - tettem hozzá, torkomat erős érzelmek fojtogatták. - Ellátunk, és minden rendbe fog jönni. - most hátranéztem Zoey-ra, majd pillantásom Scarlett-et kereste. Pár méterre állt mögöttem, és tekintetünk találkozott. Sajnálat tükröződött vissza rám, mélységes együttérzés. - Lányok... kérlek...- szóltam most hozzájuk. Nem lettem volna képes rá. Minden eddig tanult elsősegélytudásom oda volt. Nem tudtam mit tegyek.

- Kötszer kell! - adta ki az utasítást Zoey.

- A pult alatt... Hozom! - vágta rá azonnal Ty. Eközben Scarlett letérdelt mellém. Láttam, hogy erősen gondolkozik.

- Dante ez... - csúszott ki a száján.

- Mi van? - kérdeztem idegesen.

- Ez rengeteg vér. - Tudtam én is. Láttam... Vér áztatta Angie egész felsőjét, és vér csorgott a padlóra is. - Érinthette valamelyik belső szervét is. - mondta Scarlett. Eközben Angie ziháltan vette a levegőt, és szeme lecsukódott, a szemgolyója ide-oda járt a szemhéja alatt. - Zoey, egy kést, vagy ollót! - szólította a barátnőjét. Zoey is mellénk vágódott, keze már mélyen az elsősegélydobozban járt.

- Megvan! - tartott fel egy ollót a lány.

- Hozzá kell férnünk a sebhez. Vágd szét a pólóját. - utasította őt Scar. - Dante. - fordult most hozzám. - Azt akarom, hogy beszélj Angie-hez.

- De mit mondjak? - kérdeztem. Még csak rám sem nézett. Csak a feladatra koncentrált. Csodáltam érte.

- Bármit. Nyugtasd meg. Mondj valami szépet. Csak tartsd ébren. - felelte. Angie fejéhez csúsztam.

- Hé, Angie... Hallasz? - kérdeztem, kisimítva egy hajtincset az arcából. Pár pillanatig semmi reakciót nem kaptam. - Angie...

- Ha... hallak. - felelte, de aztán köhögött is egyet. Nehezére esett a beszéd.

- Ne, ne beszélj. Ne erőltesd meg magadat. Csak hallgass engem, oké? Csak figyelj a hangomra. És ha emlékszel, szorítsd meg a kezemet. - hadartam, ő pedig bólintott egy aprót. A tekintetem a hasa tájékára siklott. Zoey elvágta a véres anyagot, és láthatóvá vált a seb. Egy viszonylag kis kés meredezett ki belőle, de a markolatig eltűnt benne a penge. Lehunytam a szemeimet.