Amerika Feketén [szünetel]

1. rész

Egy lovaskocsi húzott el a Watterson család farmja előtt. Nem csoda, hogy ezt az utazási eszközt használták, hogy eljussanak erre a helyre. A ház tökéletes volt... az út nem. A fehérre festett fagerenda kerítés erős ellentétben állt a poros földúttal. A lovaskocsiról leszállt egy elegáns, vörös ruhát viselő amerikai asszony. Hatalmas sombrero kalapot viselt, az orrára fekete napszemüveget tolt. Miután lelépett a földre, undorodva pillantott egy sáros pocsolyára. Nem tudta elképzelni hogyan lehet ilyen körülmények között létezni. Azt meg pláne nem, hogy hogyan lehet egy ilyen gyönyörű ház ennyire messze a várostól. De nem sokat filozofált ezen, hanem becsöngetett. Nemsokára egy középkorú, testesebb, színes bőrű asszony jelent meg az ajtóban. Elég szakattas ruhát viselt, ami a piszkosabb kék színre emlékeztetett. Hiába mosolygott, a nő lekezelően pillantott rá.

- Máris szólok az úrnőnek! Ugye Ön Angela Parkers? Fáradjon beljebb! - nyitotta ki a kaput a nő.

Angela bement a házba. Leült egy kanapéra, ami más családoknál a hall nevű helyiségben lett volna. Itt is úgy hívták, azonban egy hatalmas lakosztálynak is beérhette volna. Minden fehér vagy arany színű volt, és Angelának volt egy olyan sejtése, hogy utóbbi tényleg aranyból volt. Ekkor egy szőke hajú, zöld szemű asszony lépett be a hallba. "Végre valaki, akit emberszámba lehet venni!"-gondolta magában Angela. Azonban csak ennyit mondott:

- Üdvözlöm! Angela Parkers vagyok, de hívjon nyugodtan Angelának. A rabszolga... izé, kislány miatt jöttem. - sandított a még mindig a szobában álló néger asszonyra. Az, mintha észre sem vette volna, folytatta a sepregetést. Ekkor az levert egy fehér vázát. Angela ordibálni kezdett:
- Mit képzel maga? Egy tisztességes amerikai állampolgár tulajdonát rongálja? Ezt be is lehetne perelni!
- Ilyen bárkivel előfordulhat. Willow, kérlek takarítsd össze, nem kell kifizetned.-mondta a másik asszony.
- Maga mindig így bánik az alkalmazottaival?-kérdezte kíváncsian a szőke hajú.
- Jaj, és még be sem mutatkoztam. A nevem Julia. Julia Twee. Nos, válaszol a kérdésemre?
- Dehogyis!-kiabálta Angela zavartan.-Vagyis...-folytatta nyugodtabban- elnézést, ma nagyon nehéz napom volt. Nem, egyáltalán nem szoktam ilyen ingerült lenni.
- Rendben. Csak tudni akarom, hogy Rose szerető gazdához kerül majd.
Még nevet is ad nekik? Milyen szánalmas!
- Willow!
- Igen, úrnő? - hallatszott bizonyára a konyhából.
- Légyszives hozd elő Roset! Valószínűleg a kertben gondozza a rózsákat!
- Igenis! Máris!- azzal Willow kiszaladt a kertbe.