Mááásodik

573 54 6
                                    

- Elvisszük magukkal. – vágtam rá gondolkodás nélkül

Steve és Clint lehajoltak Peterhez, az egyik a lábától emelte fel, a másik pedig a kezét helyezte a nyaka köré. A nyilas férfi olyan képet vágott, mintha szívesen elejtené őt, nem bánná. Ennek ellenére, a Kapitány eléggé rosszállóan nézett rám. Akkor sem bánom meg, hogy kiütöttem.

- Ez akkor is irreális. – morogta Clint

Ebben nagyon is egyet értettem, ez az egész túlságosan hihetetlen. Néztem az alvó, szürke hajú fiút. A vonásai kisimultak és elmúlt az idegtépő pimaszsága. Alig nézett ki többnek tizennyolcnál, még csak egy tinédzser és nem tudja, milyen hatalom van a birtokában. Vagyis tévedek, Peter Maximoff nagyon is tisztában van mire képes, csak, mint sokan, nem tudja hol a határ. Mégis, annyira nem hagy nyugodni ez a rengeteg hasonlóság azzal a Pietróval, Higanyszállal, akit én ismerek. Felráztam magam a bámulásomból és sóhajtottam.

- Ha imposztor, ha nem, jobb, mintha a HYDRA találna rá, tudjuk mi történt a másik Maximoff-al.- mondtam határozottan és mindketten egyet értettek

Elindultunk kifelé, én mentem előre. Azt hiszem ez elég érdekes küldetés volt, nem csak a fegyverem szereztem vissza, de összeszedtem még egy Higanyszálat. Ha lenne naplóm, a mondat végére azt írnám még: kedves naplóm, tehát, ez egy jó nap volt. Elmosolyodtam és egy pillanatra hátrafordultam:

- Kapitány, fejre vigyázz.

De már késő volt, Steve feje kuppant egyet, de ő erős maradt és nem káromkodott. Példaképem. A két Bosszúálló kissé nehézkesen hozta fel Petert, nem a súlya miatt, hanem mert nem találtak rajta fogást. A srác elég soványnak nézett ki most visszagondolva, ha neki is felgyorsult metabolizmusa van, akkor nem csodálom, hogy benassol és mégis hajszálvékony. Amikor felértünk a lépcsők tetejére, én körülnéztem és megkönnyebbültem, hogy nem láttam Pietro anyját. Helyette viszont egy zavarodott arcú kislányt láttam, aki egy macit tartott még a kezében. Valószínűleg a fiú húga, a torkomban egy gombóc nőtt. Most hogyan nyugtassak meg egy kislányt, akinek a kiütött bátyát két fegyveres viszi el? Nem akármilyen helyzet ez most.

- Ne aggódj, semmi baja, csak kicsit gyengélkedik. Mi... – hadartam a lehető legnyugtatóbban -elvisszük meggyógyítani.

Kissé nehéz őszintén vigasztalni, főleg, hogy én ütöttem ki a testvérét. A kislány ajka lefelé görbült, de nem szólt semmit, szomorú szemekkel nézett rám. Lehajoltam hozzá és kinyújtottam neki a kezem, amit ő habozva elfogadott. Mintha egy energia hullám ment rajtam keresztül, amikor hozzáértem. A kérdésemre választ kaptam, ha ő olyan, mint a Bosszúálló Pietro húga, akkor, bizony hogy hasonló erők birtokában lesz.

- Ő a bátyád igaz? – mosolyodtam rá - Mi a neved?

- Wanda Maximoff.

Hátra pillantottam a két Bosszúállóra, akik sejtelmes arcot vágtak. Mióta ebbe a házba jöttünk, olyan mintha más univerzumba csöppentünk volna. Túl sok a véletlen egybeesés Csak szerintem menjünk innen, mert kiráz a hideg? Felegyenesedtem és lenéztem a Pietrótól jóval fiatalabb lányra, a szemei túl őszintén csillogtak ahhoz, hogy hazudjon.

- Menjünk, engem kezd kirázni a hideg. – morogta Clint és én mélyen egyetértettem vele

Tiszta volt a levegő, így Steve és a férfi elindultak kifelé, én viszont még visszapillantottam a lánykára. Talán neki is olyan képességei vannak –vagy lesznek, mint az általam ismert Wanda Maximoffnak. Egy biztos, most nem akarom ezt megtudni.

Kiss with a fist [ Pietro & Peter Maximoff ]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora