Haaatodik

794 43 10
                                    

Pietro magára kapta még a szürke bőrdzsekit is, és végignézett magán, elégedetlenül. Fintorodva, a szemüveg után nyúlt, de kissé nem tudta hogyan tegye fel. Leszálltam a szekrény tetejéről és hozzá siettem, hogy segítsek, miután Peter pillantása azt mutatta, hogy esze ágában sincs a kis ujját sem mozdítani. Hozzáléptem és láttam, hogy a milyen ügyetlenül próbálta feltenni a fejére. A szemüveg gumija valahol megcsavarodott és a hajába akadt. Pietrónak van olyan hosszú haja, gyakran látom, amikor beletúr, vagy holt álmosan befut a konyhába és madárfészek a feje. Pietro kínlódott kiszabadítani a szőke fürtöket, de nem sikerült és morgott magában. Nevettem és Peter egy egyetértő pillantást küldött, olyan arccal, hogy lenézi a másik Higanyszálat, mert nem tudja feltenni. De attól még nem menne segíteni. Mindent csak csináljon a Dajka, mi? Két lusta kölyök. Pietro dühösen fújt és szidta ' azt az izét, amit fel kell tegyen '. A lábujjhegyemre emelkedtem és elsöpörtem az útból a kezét. A kezem a feje hátához raktam, hogy megtaláljam, hol tekeredett meg a gumi. A férfi feljajdult, de én lecsitítottam, Peter nevetett. Pietro hirtelen felé fordította a fejét, hogy csúnyán nézzen rá, én pedig megütöttem a mellkasát, hogy ne fészkelődjön annyit. Erre viszont visszafordult és egyenesen a szemembe nézett. Akkor vettem észre, hogy kissé közel álltam hozzá, az arcunk túl közel volt egymáshoz. Nem mindjárt-megcsókollak-közel volt, de kétségkívül nem másztam még be ennyire a magánszférájába soha. Pietro felvonta a szemöldökét és a szemei rám kacsintottak. Zavarodottan pislogtam rá és azt kerültem, hogy máshová nézzek a szemén kívül.

Lábujjhegyen álltam és végigsimítottam a kezem a haján, végre megtaláltam a csavarodást és előre hajoltam. A férfi viszont megmoccant és én egy fél pillanatra megbillentem. Egyszer csak Pietro kezét éreztem a derekamon és annyira váratlanul ért, hogy kihúztam pár szőke hajszálat. Pietro az ajkába harapott és felmordult, az egyik kezét elhúzta a derekamról és megdörzsölte a fejét, ahonnan megszabadítottam pár hajszáltól. Elhúzódtam és értetlenül néztem Pietróra, lesöpörtem a kezét a derekamról.

- Miben segíthetek? – kérdezte kacsintva és az ajka nevetőre húzódott

Még ezekben a Peter-féle ruhákban is a pimasz Pietrót látom, ezt nem tudom levetkőztetni róla. A kezem visszatettem a feje hátához és most már finomabban oldottam ki a csomót.

- Inkább én segítek neked Maximoff, hacsak nem igényeled inkább Peter segítségét. – mondtam és csak azért is kacsintottam

Pietro félig fintorodott és meg akarta rázni a fejét, de rászóltam, nehogy megmozduljon. Végre kioldottam a csomót és felhúztam a fejére, a hajára, mint egy fejpántot. Elléptem tőle és végignéztem rajta, végre teljesen Peter Maximoff-nak öltözve és nem nézett ki rosszul. Peter is bemérte, de elégedetlennek tűnt és unott képpel nézett rám. Várj csak, Maximoff, te is sorra jössz.

- És most? - kérdezte kedvetlenül Peter

A szekrényhez léptem és kivettem a megfelelő ruhát a fiúnak. Pietro világos kékes szürke edző pólója, amit szintén a szobájából csakliztam.

- Te, Peter, vedd fel ezt. – dobtam neki

Peter elkapta és kihajtotta, a nézéséből ítélve felismerte ki a tulajdonosa, de nem mondott semmit. Hiábavaló is lett volna az ellenkezés, ha a makacs Pietróra feladtam a ruhákat, ő már nem jelentene kihívást, meg aztán, akármikor megrázhatom megint. Rám pillantott kérdően és kelletlenül, de látta rajta, hogy nem viccelek és elkerekedtek a szemei. Nyelt és mártírképet vágott. Pietro szinte már utasította, hogy ne nyavalyogjon annyit, de ő csak sóhajtott. Peter próbált úgy viselkedni, mintha nem érdekelné, hogy le kell vennie a pólóját, de láttam a csillanást a szemében. Habozott megtenni az első lépést és Pietro felvonta a szemöldökét. A szürke hajú srác arca vörös volt és nem láttam még soha ennyire zavarban. Igen, volt már paprikavörös, mert Pietro annyira felhúzta, de ez most szégyellős, zavart pír volt. Elismerem, aranyos volt így, sokkal inkább hasonlított egy zavarban lévő tizennyolc éves fiúra, mint egy szuperhős, gyors mutánsra. Szeretem Peter zavarodott arcát, lehet piszkálni és olyankor mintha hurokba lenne kötve a nyelve.

Kiss with a fist [ Pietro & Peter Maximoff ]Where stories live. Discover now