Lidérces Álom

cinq

  Sokáig beszélgettünk. Már lement a nap mire ő is én is elfáradtunk. Ő hamarabb mutatta a kimerültség jeleit, de ezeket igyekezte titkolni. Mivel nem sokra ment (a sok ásítás még egy kevésbé jó megfigyelőnek is szembeötlő), megemlítettem neki. Egy darabig tiltakozott, de hamarosan rávettem, hogy az én kedvemért nem érdemes éjszakázni. Mert én egy csöppet sem voltam ám álmos. Olyan bagoly típus vagyok, az alvás kérdésében, valaki egyszer ezt mondta. Aki sokáig fönt van, de reggel sokáig alszik. Most pedig különösen , az izgalom miatt. Az új ismertség, a beszélgetés... mindkettő megérdemelte, hogy elgondolkodjam rajta a sötétben. Még mindig a díványon voltam, nehezen tudtam volna átkászálódni valami másik fekvőhelyre a lábam miatt és a célnak, ami az alvás, megfelelt. Dani hozott egy párnát és egy takarót mielőtt ő is elment volna aludni. Az ő szobája az emeleten volt.

Szóval, amíg úgysem jött álom a szememre, gondolkoztam. Az aznapi beszélgetés nem érdemelt akkora figyelmet mint maga a beszélgető partnerem. Eleinte mindketten szégyenlősek voltunk, de amikor jobban megeredte a szó egyszerű témákról beszéltünk. Én kerültem az "érkezésem" történetét,ha fogalmazhatok így az erdőben és a Labirintusban történtekről. Az majd ráér később is, amikor már többet tudunk egymásról. Az egyetlen izgalmasnak nevezhető téma, az ő eddigi ittléte volt. Elmesélte, hogy ő is az erdőben találta magát (azt persze nem tudta, hogy én IS oda érkeztem) majd onnan ment a Labirintushoz (mint én) majd onnan talált rá a faházra Azután beszélt a felfedezőútjairól, amivel föltérképezte a labirintusmelléket, "különös látogatóiról", ahogy ő fogalmazta, és igyekezett megváltoztatni a róluk alkotott, elsőnek nevezhető véleményemet, amit az arcomról olvasott le a történetek befejezte után. Engem kicsit megrémített, hogy ilyen, a vadállatokra legjobban hasonlító (legalábbis az elbeszélés alapján) lények bukkannak föl, csak úgy, semmi előjel nélkül, itt a környéken. Ő ezt azonnal észrevette, és módosított az elmondottakon. "Ők nem rémisztő fenevadak, akik az életünkre törnek, és emberhúst esznek, én csak mókás fickóknak nevezném őket. Olyan bugyuta a legtöbb, csak szórakoztatja az embert." Ezután még azt is hozzátette, hogy volt közülük olyan is, aki nagyon jó barátja lett, rövid idő alatt, és tőle tud sok információt a Labirintusról és a benne élő lényekről. Megígérte, hogy ezeket majd mind elmondja nekem is, és megnyugtatott, hogy ha szembe jönne velem egy "ilyen izé" (szó szerint idézett engem) akkor szíves örömest eltéríti az utamból. Még nevetett is rajtam (persze csak kedvesen) , mert úgy látta, hogy nem sokra ment a bátorítással. Igaza volt, félelmem kissé kiült az arcomra is, de még egy darabig kedvesen magyarázott nekem, megnyugtatásképpen, és végül elérte célját. Legalábbis részben. Mert az túlzás, hogy teljesen megnyugodtam, de azt elérte, hogy a szörnyektől való félelem teljesen eltörpüljön egy másik mellett. De arról neki nem számoltam be.

Humoros, de egyben kellemes, nem sok gondolkodást igénylő témákat vetettünk fel fölváltva, és összességében nagyon jól szórakoztunk a beszélgetés könnyed felében. Nem mintha a másik fele (nem a fele inkább a negyede, de ez most részletkérdés) olyan nyomasztó hangulatban telt volna, csak egy kissé komolyabb dolgokhoz kanyarodott. 

Nem az élet nagy dolgait vitattuk meg, csak ő beszélt egy kicsit egy, az őt már régóta foglalkoztató kérdésről, és végül kikérte a véleményemet. Miután elmondta, megkérdezte, hogy én is így vagyok e ezzel, és várta a válaszom. Azt mondtam neki, hogy nem ,de így....hazudtam neki, mert ... teljesen egyetértettem vele. Szóval... már, amikor az erdőben voltam, volt egy olyan érzésem, hogy én már mindig is itt voltam. Nem tudtam semmiről, ami "ez" előtt lett volna, nem éreztem azt, hogy valamit elfelejtettem volna. Teljesen természetes volt, hogy én ott vagyok, nem pedig valahonnan "jöttem". Mégis, idegen volt az egész helyzet. Valahol mélyen (jó, ez kicsit érzelgősre sikeredett, de most tényleg így volt. Valahol a tudatalattimban vagy hol, és még nem került "felszínre". Ez így elég furcsa :))volt egy olyan sejtésem, hogy mégis van valami, amit elfelejtettem. Lennie kell valaminek, de nem tudom mi, ez így nem normális, hogy csak úgy itt vagyok és kész.