Lidérces Álom

six

  A lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Még sosem hazudtam senkinek. Vagyis.... nem vagyok hibátlan ember, volt már olyan, hogy elhallgatok valamit, füllentek, de még senkinek sem hazudta a szemébe. És erre csak reggel döbbentem rá, így, hogy aludtam rá egyet. Nagyon elkeserített, mert igen, a kedves vendéglátóm szemébe hazudtam, amikor ő megosztotta velem egy fontos észrevételét, és valami együttérzés félét várt, de én hazudtam neki. Mert ha nem is értenék vele egyet (mert az is igaz, hogy tökéletesen egyetértek vele), akkor is, legalább mondhattam volna neki valamit. Úgy éreztem megbántottam őt. És ezt most közölnöm is kell vele.

- Valami fontosat kell mondanom - jelentettem ki kissé érzelgősen, miután rákiáltottam (nem olyan hangosan), hogy várjon. Ő először furcsán nézett rám, majd mintha kétségbeesett volna. Valami nagyon fontos dolga lehetett...

- Szóval... - folytattam mikor végre nekem szentelte a figyelmét. Majd elkezdtem elregélni neki, hogy mi bánt. Eleinte a szemébe néztem, utána szégyenemben lehajtott fejjel folytattam. Mert igenis, nagyon szégyelltem, utálok hazudni, nagyon rossz érzés volt.

A történetben éppen a "beismerésig" jutottam, ami azt jelentette, hogy kiböktem végre a mondandóm lényegét is a sok körítés után, hazudtam. Ennyi. Majd még mindig lehajtott fejjel vártam a reakciót. De mivel ez szóban nem jutott el a fülemig, óvatosan kikukkantottam a védőbástyám mögül, ami a szemembe hulló tincseket jelentette, hogy leolvassak valamit az arckifejezéséből. Nagy megdöbbenésemre a visszafolytott mosolyát véltem felfedezni. De a gúnyos fajtából, és.. akkor éreztem, hogy elpirulok... Én mekkora egy sügér vagyok! Ezt nem hiszem el!

Én tényleg arról kezdtem el magyarázni NEKI, hogy mennyire sajnálom, hogy füllentettem, majd előadtam a végtelenül szívfacsaró történetemet, ami a Labirintusban és az erdőben töltött időmet foglaja össze. Hogy az én szegény kis érzékeny lekecském mennyire megrendült a tegnapi nap folyamám, ennyi ijesztő dolog láttán.... Én azt hittem, hogy őt ez érdekli? Hogy a legkisebb mértékben is meghatja? Egy érzlkeny kislány nyafogása? Egy ilyen fiút? Mekkora hülye voltam!

És valami hasonlót olvastam le az ő arcáról is...

- Akkor... csak ennyi lenne? - kérdezte. Nagyon nagy idiótának éreztem magam, így csak egy apró bólintásra tellett. Nem mertem ránézni, mert tudtam, hogy csak azt a gúnyos mosolyát fogom látni, amitől még jobban elszégyelltem magam, de most már nem a lekiismeretem súlya nyomott annyira, hanem a végtelenül nagy szerencsétlenségem miatt estem kétségbe.

  Hallottam a bejárati ajtó csukódását, de nem mozdultam, cska még párszor elismételtem magamban, hogy nagyon idiótán viselkedtem. Nem kezdtem el olvasni, pedig igenis érdeket, milyen könyveket kaptam kölcsön, szeretek olvasni, de most ahhoz sem volt kedvem. Csak ültem, majd visszafeküdtem a díványra, és a plafont bámultam, nem igazán gondolva semmire....vagyis... csak arra, hogy most jól elintéztem magam az ő szemében, most biztos valami hisztis, nyafogós.. áh, hagyjuk!

Egyszóval, csak feküdtem, és a lélegzés lenyűgöző művészetén kívül semmi másra nem figyeltem.  Olyan furcsa dolgokon gondolkoztam, hogy mekkora zsenialitás ez a természet. Az embereknek szüksége van az oxigénre, ezért leadják a szén-dioxodot. A növényeknek pedig pont fordítva. Milyen ügyesen van megoldva, a növényekre szükségünk van, nekik pedig az összes többi élőlényre (tegyük azt is hozzá, hogy az oxigén is az étlapjukon van, de a szén-dioxid fontosabb), mert ugye nem csak az emberek lélegeznek. És a többi... egyik világmegváltó gondolat után jött a másik, szépen sorba, logikus gondolatmenet alapján. Mert az oxigénesdi után következetek az egysejtűek életfenntartási szükségletei, onnan még pár biológiai tény megvitatása önmagammal, majd áttértem a matekra, az ottani logikai összefüggésekre. Onnan jött a fizika, a természettudományi és a humán tantárgyak összehasonlítása... Nem vagyok teljesen százas, de így legalább eltereltem az időt arra a kér órára, amit Dani ígért a távollétére vonatkozóan. Még csak így gondolatban is furcsa volt kimondani a nevét...