Szárnyaló Pillangó

3.fejezet: Logan szobája

   Helena idegesen és kétségbeesetten tárta szét szekrénye ajtaját. Kotorászni kezdett ruhái között. Hosszas gondolkodás után egy fehér deréktól kibuggyanó egyberuhára esett a választása. Haja göndör tincsekben hullott derekára. Egy fehér fonott gyöngyös bőrkarkötőt csatolt csuklójára és egy fehér gyöngyből álló fülbevalóval fejezte be az ékszerezést. Hajába fehér masnit tűzőtt. Labára fehér topánkát csúsztatott. Ezek után egy visszafogottabb sminket varázsolt arcára ami tusvonalból, szempillaspirálból és ajakbalzsamból állt.
    A készülődés után lebaktatott a lépcsőn, ahol anyja már az ajtó előtt várta. Vörös térdig érő egyberuhát viselt piros magassarkúval.
-A táskám! Jövök egy pillanat!-kiáltotta Helena, miután észrevette anyja kezében lógó válltáskát.
    A szobában előkotorta fehér kistáskáját, amibe összedobálta a szükséges dolgokat: teló és zsepi. Nyakára finom illatú parfűmöt fújt.
   Letrappolt a lépcsőn, biccentett várakozó anyjának, jelezve, hogy ő készen áll az indulára, és kilépett az ajtón. Az ajtót bezárva hagyták a hátuk mögött. Átmentek a szomszédba, ahol pontosan hét órát mutatott az óra. A kakukkos órából kiszökött az említett madár kicsinyített mása. Ezzel egy időben Helena édesanyja csengetett be. Az ajtót egy öltönyös 40 év körüli férfi nyitotta ki. Amint meglátta a vendégeket, mosoly terült szét arcán, mire láthatóvá váltak apróbb ráncai.
-Jó napot! Laura Rodrigers vagyok, ő pedig itt a lányom, Helena- köszönt kedvesen Helena anyukája.
-Jó napot!- utánozta a gesztust a lány.
-Már vártuk önöket! Jöjjenek bennebb!- invitálta be a vendégeket a még mindig ismeretlen szomszédférfi- Sebastian Hannovery vagyok.
-Örülök a találkozásnak- ráztak kezet a felnőttek.
-Ő itt a fiam, Logan.
-Jó napot- köszönt kedvesen Logan is.
-Ugyan, nem vagyok annyira öreg, hogy magázzál. Hagyd a tegezést, kérlek- mosolygott Helena anyja.
-Jó. Oh, észre sem vettelek. Szia Logan vagyok.
Na várjunk csak... Ez nem ugyanaz a...
-Szia. Helena- mosolygott rá kedvesen a lány is.
-Azt hiszem mi már találkoztunk.
-Igen, azt hiszem...
-Jól van fiatalok, Logan mutasd meg Helenanak a szobád. Majd szólok, ha jön a kaja- szólt közbe Logan apja.
-Oké apa. Akkor gyere utánam
Helena.
-Jó megyek.
    Logan felvezette Helelnat a fölső szintre, majd egyszercsak megált, a plafonhoz nyúlt és egy lépcsőt húzott le a fogantyú segítségével. A fiú felvezette Helenat, majd miután a lány már biztosan fent volt(nem állt fent a leesés esélye), ő is felmászott a meredek lépcsőn, majd felhúzt azt.
    Fent egy eléggé nagy helységbe értek. Meg kell hagyni, nagyon szép volt. A szoba falai sötétbarnák voltak, míg a bútorok drapp(=krémszín) színűek. Volt ott egy nagy franciaágy, az mellett természetesen az éjjeliszekrény amin egy csinos kis lámpa foglalt helyet. Két gerenda között egy rojtos szélű függöágy foglalt helyet. Nem sokkal odébb, az egyik sarokhoz közel egy óriási drapp zongora foglalt helyet, aminek egy hasonló színű gitár volt támasztva. Arrébb nézve drapp ruhásszekrény álldogált. Mellette fiókos íróasztal volt látható. Még egy nagy könyvespolc is helyre talált, ami természetesen tele volt színes könyvekkel. A falon különféle festmények lógtak. A szintén drapp parkettával kirakott padlón barna ovális szőnyeg ücsörgött. Helena még azt is felfedezte, hogy egy festőállványon egy befejezetlen munka várta a befejezést. Az egész szoba csodás volt. Az ámuldozó lány odasétált a befejezetlen festményhez. Közelebbről nézve a lány saját magát vélte felfedezni a vászonon, amin gugolva a kerítés menti virágra mosolyog. Helena belepirult a tudatba, hogy Logan őt festette le.
-Ez fantasztikus- pördült meg Helena kitárt karokkal.
-Mi? A szoba vagy az a firka?- kérdezte Logan.
-Minden! És hogy képzeled azt mondani arra, hogy firka???- mutatott Helena az őt ábrázoló vászonra.
-Tetszik?
-Persze, hogy tetszik!
-Annak örülök- mosolygott Logan kedvesen Helenara.
  Ezek után Helena nevetve belevetődött a függőágyba. Egy ideig némán ültek ki-ki a maga helyén. Ez a csend egy kicsi feszültséget tükrözött, de másképp elég jó volt a hangulat.
-Szeretnél lemenni inni valamit?- kérdi egy idő után Logan.
-Hát... Egy pohár narancslevet elfogadnék- válaszolt szerényen Helena.
-Rendben, gyere.
  Azzal feláltak és elindultak lefelé. Most Logan ment elől, mivel Helena előre engedte azzal az indokkal, ha esetleg leesne, legalább puhára essen. Helena is elindult lefelé, de mivel a lépcső meredek volt, szerencsésen megbotlott a saját lábában és egyenesel Logan karjai közé repült.
-Megvagy- suttogta hangosan Logan. Hát igen, ilyet se tud mindenki.
-Köszi, hogy elkaptál- mondta Helena.
- Hát az már egyenesen szerencse, ha ilyen angyalok repülnek a kezeim közé- kuncogott Logan. Erre Helena is felkuncogott.
   Amikor a földszintre vezető lépcsőhöz értek, egy nem mindennapi látvány fogadta őket...

Sziaaasztoook!! Igen tudom. Késtem. Nem is keveset. De most itt vagyok és nagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyondenagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig jött a rész, de nem tudtam írni személyes okok miatt. Nem tudom elmondani mennyire sajnálom. Megpróbálom most hamarabb hozni a következő részt de addig is legyetek jók;)
  Sok puszi
                 xoxo angel <3<3<3