Szárnyaló Pillangó

16.fejezet: A vallomás

Hangja abban a pillanatban megszakadt, amikor Blake egy hírtelen mozdulattal egy nem várt eseményt tett...
Helena arcát két nagy keze közé fogta és homlokát a lányénak döntötte.
- Helena... Kérlek, ne beszélj ilyenekről. Te egy gyönyörű, okos, kedves, barátságos és...és egyszerűen nem tudok betelni veled- itt behunyta a szemeit, vett egy nagy levegőt és nyelt egyet, majd újra kinyitotta a szempárját- Nem akarom, hogy szomorú légy. Nem akarlak így látni. Szeretném ha boldog lennél. Szeretném boldoggá tenni minden egyes napodat. Az összeset. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad- törölgette Helena könnycseppjeit az arcáról.
-Én... Blake én sajnálom, de ezek után nem hiszem, hogy valaha is boldog tudnék lenni. Mindenkit elveszítettem. Mindenkit. Nagyon félek attól, hogy téged is elveszítelek majd. Nekem ez nem megy. Sajnálom- bontakozott ki Helena Blake öleléséből és már az ajtókilincs után nyúlt, amikor egy lágy hang hallatta az ő nevét:
-Helena...- szólította Blake a lányt.
- Tessék?- fordult meg a Hel. Vele szemben Blake térdelt egy kicsi fehér bársonyos dobozzal a kezében.
- Megtisztelsz azzal, hogy megtűrsz magad mellett és a barátnőmnek nevezhetlek?- kérdezte Blake egy kis mosollyal az arcán.
Helena tátott szája elé kapta hófehér hosszú csontos ujjait, majd könnyes szemekkel leroskadt a padlóra és zokogni kezdett. Ez volt az, amire soha nem számított volna. Összehúzódott nagyon kicsi helyre, amit bármelyik szorongással küszködő ember megirigyelt volna. Ilyen kicsi helyre is csak Helena tud összekucorodni.... Arcát felhúzott térdei képezte árokba temette és úgy hagyta, hogy égető könnycseppei összefirkálják beesett arcát. Nem tudta, hogy mit érez. Olyan üres minden. Olyan furcsa. Úgy érzi, hogy semmire sem jó, semmit nem tud megcsinálni és mindet szürke köd borít. Annyi a megválaszolatlan kérdés. Most hirtelen ezeknek a kérdéseknek az óceánja árasztotta el a lány elméjét.
Csak sírt és nem tudta, hogy mit gondoljon. Vajon tényleg van olyan ember, aki képes őt szeretni? Őt, Helena Rodrigerst? Tudná szeretni valaki tiszta szívéből? De úgy Isten-igazán?
Ehhez hasonló kérdések áradata világított Helena lelki szemei előtt.
Blake már rég a lány mellet ült és tehetetlenül szidta magát a történtek miatt. Úgy gondolta, hogy minden az ő hibája, hogy bármit tesz az rossz, és hogy miatta került az általa szeretett lány ilyen lelki állapotba. Nem tudta elmondani, hogy mennyire szereti. Nem tudta elmondani, hogy ha az ő jótékony szíve nem lenne, akkor most valószínűleg egy híd alatt csövezhetne és az út szélén kéregethetne, hogy legalább kenyérre fussa. De most komolyan... Mégis mit csináljon? Itt van Helena, aki otthont ad neki, ételhez és innivalóhoz juttatja minden nap... Hogy köszönhetné ezt meg neki? Annyi a kimondatlan szó...

Sziasztok Kexmorzsák! Hát ez egy nagyon nyálas rész lett, de máskor igyekszem jobban és hát úgyis kell ilyen is(XD). A jó hír, hogy lehet, hogy lesz rész holnap, minden nap egészen karácsonyig grebeka karácsonyi kihívásának köszönhetően, úgyhogy ha lesz rész, akkor neki köszönjétek:). (pirszinges smiley:   :).    ) (Wooow. XD)  Kommentért, voteért továbbra sem harapok úgyhogy nyugodtan lehet nyomkodni azt a telefont.
További kellemes olvasgatást:
xoxo angel <3