Egy angyal a szobatársam

7. fejezet

Sziasztok! Tudom nagyon sokat késtem a résszel, de egyszerűen nem volt ötletem. Na jó igazából kedvem nem volt xD Bocsi!!!!! De itt az új rész! :D Vote ha tetszik és írjatok komit!!! :)

Dave felsegített a padról és kivezetett a tanteremből. Amint kiértünk és becsukta az ajtót nekinyomott a falnak.

- Neked meg mi bajod?! – kérdezte tőlem suttogva, hogy a teremben lévők ne halják meg. Láttam rajta, hogy dühös. – Láttam ám, hogy néztél a tanárra! Majdnem megölted a tekinteteddel! Ne hidd, hogy nem tudom mire go.. – a többit nem hallódtam mert elájultam. Mikor felébredtem a koli szobámban ébredtem. nem tudtam, hogy kerültem ide de nem is érdekelt. Fel akartam kelni de borzalmasan fájt a fejem ezért inkább visszafeküdtem.

- Szóval felébredtél. – kérdezte valaki. Persze azonnal megismertem a hang tulajdonosát.

- Mennyi ideig aludtam? – tudakoltam.

- Úgy 2 óráig.. mi történt? Azt hittem, hogy a tanár vérére fáj a fogad, de attól nem ájulnál el.. – mondta. Szóval végre feltűnt neki! Felültem, hogy a szemébe tudjak nézni, de ez nem ment túl könnyen. Végül nagy nehezen sikerült felülni.

- Nem olyan vagyok, mint a többi démon. – mondtam neki. Ő pedig csak figyelt. – Undorodom a vértől.. – mikor visszanéztem láttam rajta, hogy nem érti.

- De hisz vérre szükségetek van... ha megsérülsz, akkor sem iszol vért? – kérdezte.

- Tudom ezért havonta vagy 1 iszok egy tasakosat.. – már a gondolatátó is rosszul vagyok.

- Jól vagy kislány? – kérdezte tőlem az iskolaorvos. – mert kéne a hely. – vetette oda. Hmm milyen kedves. Gyorsan felálltam mert nem akartam gyengének tűnni de meg i bántam mert megszédültem és éreztem, hogy a padló egyre közelebb van de valaki gyorsan elkapott.

- Szerintem még pihenned kéne. – mondta komolyan Dave.

- Köszi de jól vagyok! – mondtam neki és ellöktem. Nem kell a segítség! Főleg nem tőle! Gyorsan kimentem a gyengélkedőből és elindultam fel a szobámba, amikor valaki az utamat állta.

- Jól vagy? – kérdezte.

- James! De örülök, hogy itt vagy!

- Hát még én! – mondta, de hamar komolyra váltott. - Nagyon megijedtem mikor halottam mi történt! Jól vagy? Semmi bajod? – kérdezte aggódva. De aranyos!

- Persze jól vagyok. – mosolyogtam rá.

- Gyere menjünk enni. Gondolom éhes vagy! – mondta. És milyen igaza van! Csak most vettem észre, hogy mennyire éhes vagyok. Elindultunk az étkező irányába, de hirtelen megszédültem. Nem bírtam tovább menni. A lábam lecövekelt. Jól tudtam mit jelent. Ő itt van. Visszajött. És engem keres!