Tényleg?❤//BEFEJEZETT//

Második rész

Alig kaptam levegőt. Azt hittem már régen le van zárva az ügy és az az idióta javító intézetben van. A tárgyalás után, amikor kimondták az ítéletet, óriási kő esett le a szívemről. Megnyugodtam, hogy egy az a pszichopata soha többé nem teheti meg azt másokkal sem, amit velem csinált. Reménykedtem benne, hogy a hosszú büntetése után talán megjavul, vagy legalábbis elfelejt engem. Naiv voltam és gyerekes. Ugyanis Jackson most mégis rám írt. Az üzenete pedig teljesen megdöbbentett és a szó szoros értelmében véve a hideg futkosott tőle a hátamon. 

"Szia Édes!
Jó volt ma látni téged, főleg azt, hogy még most is mennyire félsz tőlem. Gondolom már tudod, hogy mint jelent az hogy, kint vagyok: Nem tartanak bűnösnek. Pedig az vagyok, csak ők ezt nem tudják. De ne aggódj miattam, jól vagyok és biztosítalak afelől, hogy megkereslek. Nem hagyom, hogy elfuss. Még nem végeztem veled. Hosszú ideig voltam bezárva miattad egy olyan helyre, ami tele van elfuserált idiótákkal. Meglepődnél, mennyire kilógtam a sorból. De semmi gáz Baba, nemsokára újra látjuk egymást és bocsánatot kérhetsz tőlem. 
Üdvözlettel: a te Szerelmed Jack..."

Mi a jő büdös francot kéne most csinálnom? Hiszen megerőszakolt. Magába bolondított aztán kihasznált és megalázott. Életem legborzalmasabb évén vagyok túl. Depressziós voltam és folytonos rémálmok gyötörtek. Minden rohadt napon sírtam és nem akartam kimozdulni, de a barátaimnak sikerült rávenniük az újra kezdésre (igaz, hogy nem tudom, hogyan csinálták, de az tuti, hogy a helyükben felpofoztam volna magam minden egyes alkalomkor, amikor üvöltöttem velük, hogy hagyjanak már békén). Azóta viszont sokkal jobban vagyok, újra élni kezdtem, viszont most olyan, mintha minden újra kezdődne, mintha minden újra megtörténne. És ezek után azt írja, hogy még nem végzett velem? Na, nem, biztos Itsen, hogy nem. Én nem megyek ezen mégegyszer át. Éppen eleget kaptam már az élettől, nincs szükségem több borzalomra. 
-Min gondolkodol ennyire? -megugrottam kicsit, amikor Alex megszólalt, miközben helyet foglalt mellettem a barba bőrkanapénkon a kandallóval szemben.
-Semmin. -mondtam egy keserű mosollyal az arcomon, amikor felé fordultam és a bátyám után érdeklődtem. -Harry? -kérdeztem tőle.
-Mosogat, mert neked nem volt kedved hozzá. Biztos minden oké? -kérdezte aggódó tekintettel. Látszott rajta, hogy komolyan érdeklődik afelől, hogy vagyok és egyáltalán nem tetzsik neki, hogy ilyen bizonytalannak tűnök. De Alexnek nem mondhattam semmit, hiszen ő nem ismeri a történetem, meg egyébként sem akarom újra elmesélni az egészet elölről. Fájdalmas a múltam azon része és nem szeretem feleleveníteni. De talán nem muszáj nekem mesélnem, a bátyám is elmondhatja neki, mi történt. Az valamivel egyszerűbb lenne nekem.  
-Nem Alex, semmi sem oké. -sóhajtottam és éreztem, hogy a sírás a torkomat fojtogatja. 
-Mi történt?
-Nem szívesen beszélek róla. Majd inkább Harry elmeséli. -ezzel az éppen most érkező bátyám kezébe nyomtam a telefonom, hogy olvassa el az üzenetet. Dühösen rakta le az asztalra a készüléket és azonnal védelmezően odalépett hozzám
-Mi a fasz? Miért van ez szabadon? Esküszöm megölöm. De ne aggódj hugica! Egy ujjal sem érhet többet hozzád. Nem fogom hagyni. - ezzel szorosan átölelt és a fejemre hajtotta a fejét, amivel sikerült engem is és magát is megnyugtatnia. 
-Szóval, mi történt, amit inkább Harry-nek kell elmesélni? -törte meg a csendet és az ölelésünket Alex rekedtes, mély hangja. Harry rám nézett egy amolyan biztosvagytebenne? nézéssel, maire én csak bólintottam. A bátyám bele kezdett a történetbe. Minden részletet pontosan ismer, mert sokszor meséltem már el. De mindig elsírtam magam, ezért most nem akartam én mondani.

~idő ugrás~
Jacksonnal nagyon szeretjük egymást. Ő életem szerelme. Soha nem akarom elveszíteni. Úgy érzem, vele boldog vagyok. Éppen egy bulira készülődtem, amikor valaki kopogott az ajtón.
-Gyere. -szóltam.
-Szia. -köszönt Jack. -Nem zavarok? -kérdezte.
-Te sosem. -odalépetem elé és szorosan átöleltem a derekát. Állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve engem arra, hogy a szemébe nézzek. Majd lágyan megcsókolt. -Szeretlek. -mondtam neki, amikor elváltunk.
-Én is, Édes. -mondta.
-Mehetünk? -kérdeztem tőle. Most indulunk a buliba egy haverunkhoz. Nincsenek otthon a szülei, így buliz rendez.
-Aha. -bólintott majd elmentünk a kocsihoz. Elköszöntem mindenkitől, majd beszálltam az autóba Jack mellé. A bulin nagyon sokan voltak. Megtaláltam Tracy-éket is, majd táncoltunk egyet. Nem ittam alkoholt, ellentétben Jacksonnal, ámbár ő sem volt berúgva. Egyszercsak két kezet éreztem a derekamon. Jack volt az.
-Menjünk innen. -suttogta a fülembe.
Én csak bólintottam és elindult utána. Elhajtottunk a kocsival, de a barátom nem az utcánkban kanyarodott be, hanem valami erdős részen. Nem értettem semmit. Ki akartam szállni, de Jackson erősen megszorította a csuklómat.
-Jackson ez fáj. Engedj! Egyébként is hol vagyunk? -kérdeztem már szinte sírva a fájdalomtól.
-Ott ahol nem láthatnak. -mondta tök nyugodtan, miközben egyre jobban szorított és áthúzott a hátsó ülésre, majd fölém hajolt. El kezdett puszilgatni, de én nem akartam ezt, ezért ficánkolni kezdtem. Rossz döntés volt. Leszorított és keze a nyakamra tapadt. Szabad kezével a ruháimat szedte le vagy szakította el. Sikítottam amennyire tudtam, és próbáltam segítséget kérni, de hát mégis ki hallana meg egy erdőben?
-Jack, kérlek, ne tedd ezt! Miért csinálod? Hallod? Ez fáj! -nem hallgatott rám és folytatta, amit elkezdett. Miután végzett velem kidobott a kocsiból a ruháimmal együtt és elhajtott. Felöltöztem, de éreztem, hogy valami végigfolyik a lábamon. Lenéztem. VÉR. Nem akartam elhinni, hogy az az ember, akit ennyire szerettem ezt tette velem. Nem hittem el, hogy valaha is meg fog valaki erőszakolni engem. Az út szélén állva, vártam, hogy legjobb barátnőm, Tracy megérkezzen értem.

~vissza a jelenbe~
-Huh.... Atya ég Ev. Én borzasztóan sajnálom, hogy ilyeneken kellett átmenned. Nem tudtam róla és sosem gondoltam volna, hogy valami ilyen történt. Borzalmas lehetett és ennek ellenére te mégis itt vagy most, minden nap óriási mosollyal az arcodon. Ez csodálatra méltó dolog. -mondta Alex a végén csillogó szemekkel és bátorítóan megszorította a kezem.
-Igen, valóban szörnyű volt. Nehezen vészeltem át, Harry és a barátaim sokat segítettek, bár az elején minden kilátástalannak bizonyult. De igaz, tényleg eljutottam erre a pontra. Már nem vagyok szomorú miatta, sokkal inkább dühös, amiért olyan naiv voltam. De ha most nem haragudtok, elmegyek fürdeni, majd lefekszem, mert borzasztóan kimerültem ma. Elnézést. -köszöntem el, majd felsiettem a szobámba, hogy mindent elrendezve a puha ágyamba dőlve álomra hajtsam a fejem.