Ellenszenv és szerelem |✔

9. fejezet

Jack és én két székkel egymástól foglaltunk helyet lent a konyhában. Mint valami vallatáson, feszült volt a hangulat. Molly kettőnk között állt a túloldalon és állát dörzsölgetve gondolkozott. Valamikor egyikünkön elbambul egy darabig, ami felettébb idegesítő. Jack egyre ingerültebb, attól félek, valamit tenni fog.

- Szóval – kezdett bele, és innen már érezhető volt, hogy hosszas monológ következik. – Heather, rengeteg tanulni valód van, hisz nemcsak egy fiatal vérfarkas vagy, de még tapasztalatlan is. Ha nem tudod magad korrigálni, bármikor és bárhol rátámadhatsz emberekre, ha megéheztél.

Elborzasztott, hogy másnak tekintenek most már, mint holmi átlagos ember. Pluszban még, hogy egy szörnyeteg vagyok.

- Jack itt az egyetlen, akinek van telepatikus beszéd erője. És ez itt ki is fújt. Jack az, aki megtudja mondani, hogy mit hogy, mikor és hogyan. Rá kell, hogy hallgass! Nem szabhatsz magadnak szabályokat főleg úgy, hogy pár napja vagy köztünk.

- Ez mind szép és jó, de kimondanád végre, hogy mi a francért kell itt ülnünk már vagy háromnegyed órája? – fújtatott keresztbetett karokkal tőlem fél méterre Jack.

- Jack, muszáj megtanítanod Heathernek, hogyan kell itt, így élni!

- Mi? Biztos nem! – tiltakozott Jack azonnal. Felpattant a helyéről, a szék hatalmas csattanással borult fel, és ellépett az asztaltól.

- Jack, most miért vagy így kiborulva? – kérdezte nyugodtan Molly, széttárt karokkal.

- És ti mégis mit fogtok csinálni? Távolról figyelitek, ahogy nevetségessé teszem magam ezzel a kis fiatal farkassal? – mutatott rám, nekem pedig kezdett elegem lenni belőle, és a modorából is. Nem elég, hogy teljesen összezavar, még le is mond rólam!

- Kérlek szépen kisöcsém, mi nekünk a házat sokkal biztonságosabbá kell tennünk, mert itt van Heather, és ha a Vadászok megtudják, hogy gyarapodott a csekély számunk, akkor itt vér lesz vérrel. – emelte fel ő is a hangját, de nem addig a szintig, mint Jack.

- Pont leszarom, hogy mennyire lesz veszélyben az életünk, ha ő itt van! Egyáltalán miért akartátok, hogy idehozzam, ha a bajt hozza ránk?

- Mert nem engedhetjük, hogy normális emberek között mászkáljon! – kiáltott fel Molly, nekem meg a képzeletbeli poharam kiborult, és dühösen meredtem Jackre.

- Neked meg mi a fasz bajod van? – rontottam ki utána a lakásból, nagyokat lépkedve utána. Tudtam, hogy nagyon mérges, át fog változni, de épp nem érdekelt, mert velem is ugyan ez lesz, perceken belül.

- Tudod mi a bajom? Mert szerintem te nagyon nem tudsz semmit! – fordult meg, vészesen közelítve felém. – A többiek szerint olyan kötelék van köztünk, ami másoknál nincs meg. És ez rohadtul nincs rendjén! Tudod, én sosem vagyok szerelmes. Sosem voltam. És az zavar a legjobban, hogy neked bármelyik percben megadnám, hogy megtörjek neked a múltam zavaros képeiről, de nem. Az, amit itt látsz, csak a mocskos felszín, ez a Titanic. Ami belül van, az a jéghegy, neked pedig távol kéne tőlem maradnod! Össze vagyok zavarodva, vészesek a hangulatingadozásaim, és rohadtul nem értem magamat! Azt hiszed, mindig ilyen voltam, mint most? Nem. Az ellenszenvemet azért hárítom rád, mert nem szeretném, hogy közel kerülj hozzám, és koppanj egy nagyot. Nem tudom, mit érzek irántad Heather, és ez baromira aggaszt! – zúdított mindent a nyakamba, könnyeim ezerrel száguldoztak arcomon le a nyakamig.

- Jack, én – érintettem volna meg vállát, de elhúzódott tőlem.

- Kérlek ne. Tisztázni szeretném magamban a dolgokat, kérlek menj be a házba. Ne gyere utánam, nem szeretném. – fordított nekem hátat és ellépett tőlem. Aggasztott, hogy megmozdulni se tudtam, és hagytam Jacket elmenni.

- Az zavar a legjobban, hogy ez mind, amit Jack elmondott nekem, velem is szóról szóra megegyezik. Az egyik pillanatban kedves – már a maga stílusában – és őszinte, a másodikban pedig már ellenszenves és goromba. És az, hogy nem tudja mit érez, egyszerre jó és rossz. Jó, mert legalább irántam érez valamit, nem úgy, mint ahogy Daniel azt reggel látta. És rossz, mert én sem tudom. – pislogtam felfelé, a nyakam beállt, a torkom szorított. Molly a hátamat simogatta, nyugtatgatott, de nem sikerült neki a legfényesebben. Épp, hogy elkezdtünk tanulni, mikor ez kibukott belőlem sírással egyaránt.

- Ha Jack estig nem jön haza, muszáj lesz megkeresnünk. – sóhajtott, és magához húzva átölelt.