Ellenszenv és szerelem |✔

15. fejezet

Fel és le sétáltam Jack szobájában, és törtem a fejemet, hogy mit hogyan mondjak. Már éjfél is elmúlt, de én még mindig utcai ruhában és éberen sétálgattam a kicsiny kisszoba kellős közepén, amit az íróasztalon lévő kis lámpa világított meg. Az ablak résnyire nyitva volt, a függönyt a szellő néha meglebegtette. Államat dörzsöltem, már tiszta piros volt, mikor gondterhelten lehuppantam az ágynak sarkába, és siralmas arckifejezéssel néztem a sarokban lapuló tükörben magamat. Végig az a kilenc év járt a fejemben, amit egyszerűen nem tudtam onnan kilökni azokkal a szavakkal, amiket Molly mondott még pár órája. Nem jutott eszembe, hogyan mondhatnám el Jacknek, hogy odáig vagyok érte. Ezernyi variáción gondolkoztam, de egyik sem bizonyult a legjobbnak. Mindig attól rettegtem, hogy túl nyálas leszek, hogy túl sok az, amit elárulok, és Jack nemes egyszerűséggel kiröhög. De aztán eszembe jutott, hogy még csak egy nap telt el, szóval van még időm ezen agyalni. Viszont továbbra sem tudtam fejemet álomra hajtani. Aggódtam értük. Tudom, hogy nem esik bajuk, hisz meg tudják magukat védeni elég veszélyes módon, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valami olyan történik, amire senki sincs felkészülve.

Másnap pontban délben keltem. Hajnalban tudtam elaludni, nagy nehezen kivertem a fejemből a negatív gondolatokat, és fókuszáltam Jack mámorító illatára. Végül is, bejött. Kómás fejjel kikeltem a hihetetlenül puha ágyból (komolyan olyan, mintha egy pillecukron aludnék) és lebotorkáltam a lépcsőn, majd szembetalálkoztam Molly ebédjének illatával. Molly remekül főz.

- Jó ebédet, álomszuszék! – nevetett fel végig az edényre nézve a lány.

- Ez nem hangzott valami jól. – nevettem én is rekedtesen. Elfoglaltam az egyik helyet az asztalnál, és a nekem háttal álló lányt néztem. Még nem jutottam el odáig, hogy felébredjek, így elbambultam Molly hátát nézve.

- Gondoltam, de a 'jó reggelt'-el már elkéstél.

- Tegnap – kezdtem, de elgondolkoztam, hogy az már nem is tegnap volt, hanem ma – vagyis ma sokáig gondolkoztam.

- Van még időd, Heather.

- De nem annyi, amennyi kellene! – csattantam fel. – Nem tudok három napot azzal tölteni, hogy kigondoljam, hogyan mondjam el neki, hogy szeretem. Ehhez több kell, mint három nap. – ráztam fejemet.

- Viszont Jacknek fontos, hogy előbb megtudja az érzéseidet. Gondolatolvasó, de ő a te szádból is hallani akarja.

És ekkor majdnem kibukott belőlem az a kérdés, amit fel szerettem volna tenni. Hogy mi történt kilenc éve. Már nyitottam a számat, de legnagyobb szerencsémre, pont akkor esett be az ajtón Sam. Mindketten hátrafordultunk hozzá, ám ő leintett minket, közben mély lélegzeteket vett. Vállat vontam és visszafordultam menetirány szerint.

- Ne törődj vele, Sam általában furcsa és hülye. – főzött tovább gond nélkül Molly.

- Általában? – lépett le a lépcsőn Harper, aki a szívbajt hozta ezzel rám.

- Na jó, csak Heather miatt fogta vissza magát. – pontosított a konyhatündér. Rezzenéstelen arccal hallgattam a kettejük eszmecseréjét, mikor Sam is megszólalt.

- Mivel épp itt állok, és a hallásom olyan tiszta, mint a babapopsi, beleszólnék.. – emelte fel ujját diplomatikusan, mikor Harper megszakította.

- Látod Heather? Erről beszélünk.

- Szerintem még miattam se fogja vissza magát. – szorítottam össze számat, hogy ne nevessek fel.

- Szóval beleszólnék...

- Kit áltatunk? Sam maga a hülyeség.

- BEFEJEZHETNÉM? – ordított fel türelmetlenül a fiú.

- NEM! – kiáltottunk rá tökéletes szinkronban. A fiú duzzogva felsétált a lépcsőn, majd hangosan becsapta szobája ajtaját, hogy tudjuk megérkezett.

- Heather, bírlak. – nézett rám elismerően a smaragdlány.

- Öh.. köszi?!

- Mollyékon kívül senkit sem bírok. Még Danielt is elviselem! – röhögött.

- Akkor most megtisztelve érzem magam. – húztam ki magamat örömömben.

- Azért ne szállj el magadtól! Bármikor visszavonhatom. – kacsintott pimaszul, majd egy zöld almába beleharapva ő is Sam után ment.