Tizenhetedik rész - Hiányoztál

252 36 10
                                    

- Hahó! - hallottam meg a hangot, amitől kellemesen kirázott a hideg, eszembe juttatva a régi emlékeket. Felpattantam a fotelból és a bejárati ajtóhoz rohantam. Az utolsó pillanatban megtorpantam, behunytam a szemem és egy nagyot sóhajtottam. Ha valaki most megmérné a vérnyomásom, elképzelhető, hogy elcsodálkozna azon, hogy élek még, hiszen a szívem olyan gyorsan vert, akár egy kisegéré. Több, mint egy éve nem találkoztunk. Hiányzott. Nem is kicsit. Ekkor ajtócsukódást hallottam, majd léptek közeledtek, én pedig kinyitottam a szemem.

Ott állt előttem teljes életnagyságban. Visszatartott lélegzettel bámultam gyönyörűen csillogó szemeibe, majd egy pillanatnyi habozás után a nyakába ugrottam, ő pedig nevetve kapott el. Torkomban dobogó szívvel néztem fel rá, ő pedig mélyen belefúrta a tekintetét a szemembe, majd szorosan átölelt.

- Yixing... - suttogtam a sírás szélén állva, mire ő csak még erősebben szorított.

- Hiányoztál. - súgta a fülembe. Egy év után ez volt az első szava hozzám.

- Te is nekem. - mondtam elhaló hangon.

Jobban, mint akármikor is gondolnád. - tettem hozzá magamban.

- Mi az, Dorie? - kiáltott Sue a nappaliból.

Nem tudtam válaszolni, a sikítás szélén álltam. A torkomon akadt a szó. Lépteket hallottam, majd az előszobában sorban megjelentek a lányok és végül Minhyuk is. Yixing elengedett, hogy normálisan köszönteni tudja a többieket.

- Sziasztok! - mosolygott.

- Szia. - biccentett Minhyuk. A lányok reakciója pedig... hát nem is tudom, de vicces volt nézni, mind a hárman teljesen lefagytak és csak értelmetlen félszavakat makogtak össze-vissza.

- Mi az? Van valami baj? - nézett körbe Yixing aggódva.

- Nem, minden oké, csak először látnak élőben idolt. - nevettem.

- Akkor lányok, jó lesz, ha megszokjátok, mert egy nap lehet, hogy beviszlek titeket a stúdióba és találkozhattok a többiekkel. Mármint csak akkor, ha ti is akarjátok. - nevetett. Ekkor kapcsoltam, hogy lehet, fordítanom kéne a lányoknak, mert hiába megy mindhármójuknak perfektül a koreai, ha mi itt kínaiul beszélünk... Gyorsan elhadartam nekik a lényeget magyarul, mire mindhárman sikítozni kezdtek.

- Valahogy meg kéne oldanunk a kommunikációt. Ez így nem jó, ha valakinek mindig tolmácsolni kell. - szólalt meg Minhyuk koreaiul.

- Tényleg, a koreai mindenkinek megy legalább alapszinten? - nézett körbe Yixing - Tegye föl a kezét, akinek nem!

Kis habozás után félénken felemeltem a kezem, de rögtön el is bizonytalanodtam, amikor láttam, hogy csak az én kezem van a levegőben.

- Rendben, akkor Dorie nem maradhat egyedül, valakinek mindig lennie kell vele, aki segít neki megértetnie magát. - vonta le a következtetést Minhyuk.

- Részben értem a koreait is... Csak nem szívesen beszélem. - mondtam nem túl sok önbizalommal. A lányoktól rám is ragadt valami, próbáltak tanítgatni több-kevesebb sikerrel, de én személy szerint inkább maradnék a kínainál.

- Akkor megegyezhetünk abban, hogy ha mind együtt vagyunk, csak koreaiul dumálunk? - kérdezte Minhyuk.

- Felőlem oké. - bólintott Yixing, majd a lányokra nézett.

- Rendben. - bólintott Ria. Látszólag ő volt a szószóló, mert a többiek csak bólogattak, még mindig enyhén sokkos állapotban.

- Egyébként most jut eszembe, akkor ti mind ismertek engem, ugye? - nézett Yixing első sorban Minhyukra, majd miután visszajelzésül egy szimpla bólintást kapott, a biztonság kedvéért a lányok felé nézett. Választ nemigen kapott, de a csajok arcáról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy ,,Hülye vagy? Persze, hogy ismerünk!"

- Akkor... Nem megyünk beljebb? - ajánlotta fel, majd átkarolt, ezzel mégjobban megdobogtatva szegény szívemet.

Childhood FriendsWhere stories live. Discover now