Denem naplója/Szünetel/

4.rész

Kedves naplóm!

Ma már a Roxfortból írok. Na, de kezdjük inkább az elején. Reggel felkeltem, és felvettem a kedvenc ruháimat, mert úgy éreztem, hogy ez különleges alkalom lesz. Gyorsan megreggeliztem, majd elindultam. Õszintén szólva fogalmam se volt, hogy merre van az az Abszol út, ezért megnéztem a térképen. Tudtam, hogy semmi értelme, hiszen egy közönséges térképen nem lehet megtalálni, de azért megpróbáltam. És csodák csodájára, kirajzolódott az Abszol út. Most már tudtam, hogy hova kell menni, ezért elindultam. Hamar oda is értem. A látvány lenyűgöző volt. Mindenhol emberek repkedtek az új seprűjükön, kipróbálták az új pálcáikat. Úgy gondoltam, hogy kezdjük el az alapoktól, ezért elindultam keresni egy pálcaboltot. A legközelebbibe be is mentem.

-Szervusz fiam, az én nevem Ollivander, én vagyok a pálcakészítő.-üdvözölt barátságosan.

- Jó reggelt kívánok!-üdvözöltem.

-Nos, akkor kezdhetjük is. Annyi lesz a dolgod, hogy felveszed a pálcát, és suhintasu vele egyet. Tessék.-mondta, majd oda adott egyet, majd meglendítettem.

-Nem, nem, és nem. Ez nem a te pálcád.-mondta. Ez így ment kb. egy óráig majd ezt mondta:- Tessék ez egy magyal és főnixtoll, tizenegy hüvelyk, kellemesen rugalmas. És, amikor meglendítettem, csak úgy pattogott a szikra.

-Pompás, igazán csodás.-örült. Ezután elköszöntem tőle, majd kimentem. Ránéztem a listára, amin az állt, hogy kell egyenruha is. Hirtelen megláttam egy boltot amire az volt írva: Madam Malkin talárüzlete. Bementem, majd leültem egy székre. Hamarosan szólítottak, és én leültem a szabónőhöz.

-A Roxfortba készülsz, drágám?-kérdezte.

-Igen.- feleltem. Gyorsan megvarrta a ruhát, majd kimentem. Még a tankönyvek is hiányoznak-gondoltam. Gyorsan elmentem egy boltba, aminek a neve Czikornyai-és-Patza. Amikor beléptem színes könyvtengerek sokasága tárult fel előttem. Esélyem se lett volna megtalálni ennyi könyv között, azokat, amik kellenek, ezért megkérdeztem a pultost, aki kézségesen útba igazított. Miután kifizettem a könyveket, elindultam valami ételt keresni. Egyből találtam egy kocsma jellegű éttermet, ahol vettem egy sütőtöklé levest. Amint megettem, vissza sétáltam az árvaházba. Ott kíváncsian átlapoztam az összes könyvemet. A legjobb a sötét varázslatok kivédése kezdőknek című kötet tetszett. Aztán mg az átváltoztatástan könyv is szórakoztató volt. Megtanultam, hogyan lehet egy békát kékre változtatni. Mivel másnap korán kellett kelni, a vonat miatt, ezért egyből mentem lefeküdni. " Holnap már nem leszek itt"-gondoltam magamban, majd elaludtam. Másnap reggel, már 5:30-kor fenn voltam, de nem tudtam visszaaludni. Felöltöztem, majd elindultam a King's Cross pályaudvarra. Akárhogy kerestem, sehol se találtam a 9 és háromnegyedik vágányt, ezért megkérdeztem egy szépen öltözött fiút

-Szia, nem tudod esetleg, hogy merre van a 9 és háromnegyedik vágány?-kérdeztem tőle.

-Ne olyan hangosan, még a végén meghalják a muglik!-szólt rám.- Itt van , ez az oszlop.-és ekkor mutatott egy márványoszlopot.- Neki kell rohanni, és kidob a Roxfort Expressznél. Ha félsz, akkor rohanj neki.-tette hozzá. Ekkor nekirohantam az oszlopnak, ami átváltozott egy állomásra, amin egy piros gőzmozdony várakozott. A várakozóban varázslócsaládok százai köszöntek el az izgalomtól piros arcú gyermekeiktől. Nekem nem volt kitől búcsúzkodnom, ezért gyorsan felszálltam a vonatra. A mozdony belülről kicsit kopottas állapotban volt, de ez szerintem csak kevés embert zavart. Kerestem magamnak egy üres fülkét, majd helyet foglaltam. Kis idő múltán kopogást hallottam az ajtó felől. Amikor oda néztem egy ismerős arcot láttam,csak azt nem tudtam megmondani, hogy honnan ismerem.

-Szia, beülhetek ide?-köszönt.

-Csak nyugodtan.-feleltem.

-Az én nevem Amycus Carrow.-mutatkozott be.-Velem találkoztál az oszlopnál.

-Én Tom Denem vagyok.-feleltem.

-Te melyik házba szeretnél kerülni?-érdeklődött.

-Milyen házak vannak?-értetlenkedtem.

-Te nem is tudod? A Roxfortban a diákokat házakba osztják aszerint, hogy milyen a személyiséged. A griffendélbe a bátrak kerülnek, a hollóhátba az okosok, a mardekárba a ravaszok, és a hugrabug házába pedig azok kerülnek, akik nagyon kedvesek.-magyarázta el.

-Nos, én a mardekárba szeretnék kerülni. És te?

-Én is.-felelte. A továbbiakban elmagyarázta nekem, hogy mi az a kviddics, és, hogy hogyan kell játszani. Hamarosan megláttuk a Roxfortot.

-Ez csodálatos!-kiáltottam fel, majd felvettem az iskolai talárt. Amikor kiszálltunk a vonatból, egy öreges bácsi terelgetni kezdett minket egy csónak felé, és azzal elmentünk a főbejáratig. Onnan szépen oszloposan bevonultunk a nagyterembe. Az a terem valami csodás. A falon ott lógott a négy ház zászlója, és a mennyezet el volt varázsolva, úgy, hogy ha kinn esett az eső, akkor a tető felhős volt. A tanári asztal elé el volt helyezve egy süveg, és egy szék. Dippet professzor, az iskola igazgatója mondott egy rövid, de mégis frappáns köszöntőt, majd ezt mondta:-Minden elsőévest megkérek, hogy amikor a nevét hallja, jöjjön ki, és vegye fel a süveget. Ez a süveg meg fogja állapítani, a személyiségetek alapján, hogy melyik házba fogtok kerülni. Nem is akarom tovább húzni a szót, kezdjük el.

-Amycus Carrow: Mardekár!

-Emma Beak: Hollóhát!

-Tom Denem! Ekkor gyorsan felálltam, majd kicsit megszeppenve kimentem a székhez, és felvettem a süveget.

-Látom tudsz nagyon gonosz lenni, és ravasz is vagy, tehát: Mardekár!- kiáltotta. Ekkor minden mardekáros el kezdett tapsolni, és én kipirulva leültem Amycus, és az a fekete hajú lány közé. Mi is volt a neve? Ja, megvan. Emma. Szóval beültem közéjük, majd megettük a csodálatos vacsorát. Ezután néhány prefektus elkísért minket a hálóbánkba. Én Amycus-sal, meg egy skót, és egy amerikai gyerekkel kerültem össze. Egyből belevetettem magam a zöld színű baldachinos ágyamba, és gyorsan elaludtam.