Sing For Me (Nekem Énekelj)~Andy B. Fanfic

2. Fejezet- Irány London!

*Zsófi szemszöge*

- El sem hiszem, hogy végre repülőn ülök - foglalta el Liv a helyét az ablak mellett.

- Én meg még mindig nem hiszem el, hogy beválogattak - huppantam le mellé.

- A top húszba! - hangsúlyoztam.

- Először ülök repülőn és egyenesen Londonba megyek - Lívia egyszerűen nem tudott magához térni, még ha századszorra mondta is el.

- Én jobban szeretem a fel-, mint a leszállást - közöltem.

- Jól van, Zsófi, menőzz csak - legyintett Liv, majd elővette a telefonját, hogy fotózni tudjon.

- Most majd kiderül, neked hogy tetszik a repülés - dőltem hátra, és berúgtam a táskámat az előttem lévő ülés alá.

- Tök jó, hogy a gép vége felé kaptunk helyet - mondtam, de szinte már csak magamnak, miközben nézelődtem.

Egyszer csak egy lány ült le mellém.
- Hi - köszönt udvariasan, és hosszú fekete haját hátra dobta a válla felett.

- Hi - biccentettem fura arccal.

A lánynál csak egy aprócska táska volt, amiből elővette a telefonját és a fülhallgatóját, és miután elindított egy lejátszási listát Spotify-on, messengeren kezdett válaszolgatni egy csomó olvasatlan üzenetre.
Nem kémkedtem utána, csak nem volt jobb dolgom, mint hogy őt figyeljem. És különben is, azt már nem láttam, hogy mit írt, de mintha ciril betűk lettek volna a kijelzőn.

- Harminc van, mostmár igazán indulhatnánk - néztem az órámra türelmetlenül, mert a gépnek elvileg 18:20-kor már indulnia kellett volna.

- Kedves utasaink - kezdte az egyik stewardess a szokásos beszédét, így végre sóhajtva hátradőltem és becsatoltam magam.

Negyed órával később végre a levegőbe emelkedtünk.

- Nyugi - mosolyogtam Livre, aki úgy szorította a karfát, hogy elfehéredtek az ujjai.

-Mindjárt egyenesben leszünk - mutattam a kezemmel, hogy hogy fog kiegyenesedni a repülő.

- Neked nem dugult be a füled? - kérdezte hangosan.

- De igen - bólintottam unottan, mert természetesen én is utáltam, hogy alig hallottam valamit.

Mikor végre egyesbe kerültünk, a gyomromban enyhült a szorítás.

- Még vagy másfél óra - hunytam be a szemem. Picivel később viszont kipattant. - Fotózhatok? - kérdeztem Livet, hogy nem zavarja-e, ha áthajolok rajta.

- Nyugodtan - dőlt hátra, és most ő csukta be a szemét.

- De jó, hogy ilyen szép idő van - néztem a mezőket. - Na, majd inkább akkor fotózok, ha érdekesebb a látvány. - Mondjuk Svájc felett - ültem vissza rendesen, és a képeket nézegettem.
Mellettem a fekete hajú lány elaludt, a fülében a fülhallgatóval.

- Hallod - nyitottam tágra a szemem, megbökve Livet.

- Hm? - nyitotta ki a szemét meggyötörten.

- Ezen BVB-s póló van - suttogtam hangosan, meglepve.

- Lehet, hogy ő is a versenyre jön? - nézett össze velem Lívia.

- Áh, mennyi annak az esélye?! - ráztam meg a fejem.

- De legalább az ízlése jó - vont vállat Liv, és visszahanyatlott a helyére.

- Na, milyen volt az első felszállásod? - vigyorogtam rá.

- Végre repülünk - válaszolt izgatottan. - De alig várom, hogy leszálljunk, mert az azt jelenti, hogy Londonban leszünk!
- A versenyen - bólintottam.

- A versenyen - bólogatott ő is lassan, csillogó szemekkel.

- Csak egy kis turbulencia, semmi gáz - nyugtattam Livet nem sokkal később. - Teljesen normális.

- Aha, hallom - utalt arra, hogy a stewardess is valami hasonlót mondott be, azzal együtt, hogy foglaljunk helyet és csatoljuk be az övet.

Erre még a mellettem ülő lány is felébredt, szétnézett, sóhajtott egyet és visszaaludt.

- Először én is megijedtem, dehát nem haltam még bele, mint látod - mosolyogtam rá Livre, de ő inkább azt választotta, hogy nem vesz rólam tudomást.

- Egy fél órán belül leszállunk - motyogtam, miközben elővettem a telefonom és képeket kezdtem el rajta nézegetni. Liv mellettem még mindig erősen kapaszkodott.

- Hallgass egy kis zenét - tanácsoltam, mire előkotorta a fülhallgatóját.

- Életmentő tud lenni - bizonygatta, és szinte láttam, ahogy ellazult egy Black Veil Brides-dal elindítása után.

Ahogy sejtettem, a naplementét egyenesen a repülőről láthattuk, valahol Franciaország hegyei felett. Sikerült néhány igazán jó képet csinálnom, és alig vártam, hogy valamelyiket beállítsam borítóképnek.

- Megkezdjük a leszállást - kocogtattam meg a vállát később.

- Oké - törölgette a szemét, mert valószínűleg sikerült kicsit elaludnia.

A leszállás szokás szerint gyorsabbnak tűnt számomra, viszont úgy éreztem, a gép soha nem fog megállni, annyit gurult a kifutópályán. Meglepve vettük tudomásul, hogy Angliában is olyan fényes az idő, mint amit otthon hagytunk.

- És most? - kérdeztem, ahogy megálltunk a terminálban az érkezés felirat alatt.
- El kell jutnunk valahogy a hotelbe - nézelődött Liv.

- Feltételezem, hogy nem küldenek értünk limuzint - sóhajtottam fáradtan, majd előkaptam a telefonom, hogy újra átfussam az emailt, valami információ után kutatva, hogy mikor és hol kell lennünk.
- Hívjunk taxit - adta fel Liv, mire fellélegezve bólintottam.

- Semmi kedvem a sötétben kóborolni, buszt meg metrót keresni - indultam el a kijárat felé.

- Az nem az a lány, aki melletted ült a repülőn? - hajolt hozzám közel hirtelen Liv, hogy megmutathassa a fekete hajú lányt, aki épp beszállt egy taxiba.

- De igen - biccentettem összehúzott szemekkel.

- Na menjünk, fogjunk mi is egy taxit - lépkedtem lendületesen a taxisor felé, ami csak minket várt.

Na jó, meg még vagy száz utast.