Wanna be complete - BTS fanfiction - ✓

14.rész

"Szerezd meg!"
Rapmon utolsó szavai hozzám, mielőtt a családjával együtt elutazott volna. Ledöbbenve álltam még mindig az ajtók előtt. Most már biztos voltam benne, hogy Tae mesélt rólunk. A kérdés csak az, hogy pontosan kiknek. Vajon csak Rapmon-nak mondta el, hogy áldását adja-e ránk? Vagy Jungkook is tud róla, hiszen ő a legjobb barátja az együttesen belül? De ez a többiekkel szemben nem lenne valami fer, szóval biztos tud róla mindenki.

Éreztem, hogy tekintetek fúródnak a hátamba. A gondolataimat a valóságra vissza terelve próbáltam össze szedni magam és nem meginogni. Megfordultam és szomorú arcommal igyekeztem palástolni, hogy az agyam épp nem robban szét a sok elmélkedéstől, amit Tae-nak köszönhetek. Mielőtt megzáporoztak volna a kérdéseikkel, biztosítottam a társaságot, hogy rendben vagyok és hogy hagyjanak most egyedül. Tudtam, hogy ezt a betegségem miatt tiszteletben tartják, csak a jelen helyzetben nem épp emiatt vágytam az egyedüllétre.

Muszáj végig gondolnom ezt az egészet. Akarom én ezt a kapcsolatot Tae-val? Vagy egyáltalán..ő akar tőlem bármit is? Mert a hétvégi viselkedése mintha nem ezt tükrözné. Várjam meg, míg ő kezdeményez, vagy tegyem félre a büszkeségem és menjek oda hozzá én?

Ezernyi hasonló kérdéssel a fejemben érkeztem meg a zene szobákhoz vezető folyosóra. Most már az égiek is szórakoznak velem?! Miért pont ide vezetett a tudatalattim? Kezdett felgyülemleni bennem a sok megválaszolatlan kérdés, ezért kihasználtam, hogy itt vagyok.

Ugyanahhoz a zongorához mentem (most már tudatosan), mint a legelső alkalommal. Lelassítottam a lélegzetem és felnyitottam a zongora tetejét. Az elején még görcsösen nyomtam le a zongora billentyűit, ám egy idő után mintha lehiggadtam volna és mindent kiadva magamból nyugodtan, teljesen átszellemülten zenéltem. Csak én voltam és a zongora. Nem gondoltam közben semmire, egyszerűen csak élveztem, amit csinálok. A fejemben cikázó keserű gondolatok sajnos ezzel nem szabadultak meg, de legalább erre az egy órára ki tudtam őket zárni.

A valóság szele hirtelen megcsapott, úgy hogy ideje lenne valami életjelet mutatnom a többieknek. Azzal a szándékkal indultam kifelé, hogy ezt meg is teszem, ám egy váratlan vendég ezt megakadályozta. Az ajtóban várakozva figyelt engem. Mióta állhatott itt?

-Szia. Hát te?-kérdeztem döbbent hangon, de közben mosolyogtam.
-Szia. Csak beszélgetni szeretnék veled. És megdicsérni. Fantasztikusan játszol. Nem is tudtam róla.-válaszolta karba font kézzel. Még mindig az ajtóban állt.
-Ó, köszönöm szépen.-ilyenkor mindig zavarba jövök, szóval enyhén kipirult arccal intettem, hogy üljünk le, ha már beszélgetni akar.

Helyet is foglaltunk egymással szemben, közben a tükörben megigazította világos zöld haját. Fogalmam sem volt, hogy miről szeretne velem beszélgetni, de féltem, hogy nem is tudom meg. Már egy jó ideje csend uralkodott köztünk, de türelmesen vártam, mert láttam rajta, hogy azon gondolkodik hogyan kezdje el.  

-Hogy vagy?-törte meg végül a szótlanságot. Komolyan ezen gondolkodott ennyit?
-Öhm, most már kicsit jobban, azt hiszem.-válaszoltam feszengve.
-Min gondolkodtál zongorázás közben?-tette fel azt a kérdést, ami eredetileg foglalkoztatta. A hogy vagy kérdése csupán udvariasság volt és mivel már arra válaszoltam , gyorsan rá is tért a lényegre.
-Öhm..khm..igazából nagyon semmire. Mármint, most nem akartam agyalni a dolgokon, egyszerűen csak kiakartam adni, ami bennem volt.
-Miért, mi nyomta a lelked?
-Szerintem nem nehéz kitalálni.
-Namjoon egy hét múlva visszajön, szóval miatta nem aggódnék.
-Akkor mire gondolsz?
-Mindketten tudjuk, hogy kire gondolok.-mosolyodott el.

Az ütő megállt bennem. Szerintem lélegezni is elfelejtettem, amíg fel nem fogtam, hogy mit mondott. Tehát ha Namjoon és ő is tud róla, akkor szerintem csak parányi esély van arra, hogy a majdnem ominózus pillanatunkat nem tudja már az egész kiadó. Nem, nem csak az együttes. Az egész kiadó. Mindenki. A menedzserük, a takarítók, a stúdiósok, de még a kéményseprő is. Az már más kérdés, hogy kémény sincs az épületen, de nem baj, azért a kéményseprő is tudja. Túl reagálnám ezt az egészet? Lehet. De sosem kezeltem túl jól az ilyen helyzeteket és nem most fogok elkezdeni ezen változtatni. Nem szerettem volna azt mutatni, hogy ez mennyire felkavart, tehát bár még mindig kidülledő szemekkel, de folytattam a beszélgetést.

- Szóval már mindenki tud róla?-kérdeztem lemondó hangsúllyal.
-Nem. Csak Namjoon-nak mondta el, viszont meghallottam. Namjoon-ék szobájában voltak, de az ajtót nem csukták be rendesen, én meg pont akkor jártam arra. De nyugi, nem adtam tovább senkinek.
-Köszönö.-pillantottam rá hálásan.-És..khm..te mit gondolsz erről?
-Azt, hogy kurvára össze kéne jönnötök. Tae-nak nem volt még komoly kapcsolata és megérdemelne már egy hozzá való lányt, aki szereti. Szerintem jól passzolnátok egymáshoz, szóval ha elcseszitek, én szét szedlek titeket.-közölte a saját stílusában, amin felnevettem.
-Hát, ilyen stílusban sem közöltek még velem ilyet.-válaszoltam még mindig nevetve.
-Tudod, ezt csak a nagyon swag emberek engedhetik meg maguknak.-nevetett már ő is.
-Szóval, Tae is szeretne velem lenni?-próbáltam vissza térni a dolog komolyabb részére.
-Te most viccelsz? Szerintem ez egyértelmű.
-Hát nekem nem úgy tűnt.
-Csak nem szeretné elszúrni. Te lennél az első igazi barátnője és ha most elbassza, akkor még Namjoon is kitekeri a nyakát. Ismerem már régóta, bízhatsz bennem. Csak..hagyj neki egy kis időt.

Az előbbi kis "összezuhanásomat" Yoongi szavai elfelejtették velem. Megnyugvást éreztem és ezt a külvilág felé is kinyilvánítottam egy boldog mosoly formájában.

-Bízok benned. És megfogadom a tanácsod.
-Na ezt már szeretem. Akkor visszamegyünk a többiekhez? Mert kicsit szarrá aggódják magukat, hogy mi a frászt csinálhatsz egyedül. Szóval nyugtassuk meg őket.
-Várj. Hm. Szóval most az a helyzet, hogy Namjoon és te tudsz róla. Viszont Namjoon és Tae nem tudja, hogy erről te is tudomást szereztél. Én elmondtam Lottie-nak, mert hát ez természetes. Én tudom, hogy Namjoon tudja, mert indulás előtt azt mondta, hogy "szerezd meg". Tae ezt nem sejti és azt se tudja, hogy elmondtam Lottie-nak, bár erre szerintem számított. Tehát..úgy kell tennünk, mintha senki nem tudna semmiről?-hadartam egy szuszra, nagyjából összegezve a dolgokat.
-Körülbelül. De a tökömet is bele, ez így olyan, mintha egy spanyol szappanoperában lennénk.
Újra kitört belőlem a röhögés és Yoongi se bírta tovább. A könnyeimet törölgetve álltam fel és Yoongi is hasonlóan tett.
-Köszönöm a segítséged. És hogy megnyugtattál. Meg hogy nem szólsz erről senkinek.-kezdtem sorolni, hogy mi miatt vagyok neki hálás.
-Ugyan, bármikor. De tényleg. Számíthatsz rám.
Megöleltem Yoongi-, aki először kicsit meglepődött, de végül viszonozta a gesztusomat.
-Na most már tényleg menjünk. És vegyük elő a legjobb színészi képességeinket, ha nem akarjuk elbaszni. Márpedig nem akarjuk.-nézett rám megerősítést várva, mire én csak egy pacsira nyújtottam a kezem, ezzel megpecsételve a kis titkunkat.

Így indultunk vissza a többiekhez.