Wanna be complete - BTS fanfiction - ✓

26.rész

-Yuna, állj meg!

Hallottam, ahogy Taehyung és Lottie utánam kiabálnak, de én csak rohantam, hátra sem fordulva hozzájuk. Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, amit rögtön kulcsra is zártam.

Lerogytam a földre és keservesen bőgtem. Megint mindent elrontottam. Megbántottam egy olyan embert, akinek az égvilágon semmivel sem akartam ártani. Mert nem érdemli meg.
Létezik nálam szerencsétlenebb ember? Egy érzelmi roncs vagyok, aki nem képes kezelni a kialakult konfliktus helyzeteket. Egy nyomorék, aki mindig megbántja a legszeretetteljesebb embereket a világon. Egy szerencsétlen, aki mindig elront mindent, amit csak lehet.
Nem. Ez többet nem fog előfordulni. Ezekkel az emberekkel nem.

-Yuna, hallod? Nyisd ki nekünk az ajtót. Engedj be minket. Yuna, ne csinálj semmi hülyeséget. Hallod, Yuna?

Szakadatlanul dörömböltek az ajtón, de én rájuk se hederítettem. Már úgy sem tudtak volna segíteni. Már úgy is döntöttem.

Letörölve könnyeimet az arcomról, dühösen a bőröndömhöz siettem. Bepakoltam a cuccimat, miközben még jobban elleptek a sötét gondolatok. Nem bírtam felfogni, hogy létezhetek még egyáltalán. Hiszen semmi másra nem vagyok jó, mint megbántani embereket. Arra meg nincs szükség.

Idegesen küldtem Namjoon-nak egy  üzenetet, hogy ma este várhatóan lesz egy vendégük.
Tudom, hogy illett volna minimum felhívnom őt emiatt, de már nem maradt hozzá lelkierőm.
Kimentem a fürdőbe megmosni az arcom. Ahogy a hideg víz a bőrömhöz ért, mintha megállt volna az idő. Mintha elmosta volna a problémákat. Mintha csak én léteztem volna az egész világon. Aminek őszintén, örültem volna.

Még mindig kiabáltak és csapkodtak az ajtón. Féltem, hogy lassan kiszakítják azt a helyéről.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, felkészülve a marasztalásra. Megértem őket, hisz a helyükben én is ezt csinálnám. De mindhiába teszik, mert már nem tudnak visszatartani.
Bőröndöm fülét szorosan markoltam, közben másik kezemmel kinyitottam az ajtót.

-Úristen Yuna, na végre.-ölelt át egyből Lottie.
-Te, mitcsinálsz? Hová készülsz?-Taehyung-nak egyből feltűnt a bőröndöm jelenléte.
-Elmegyek. Namjoon-ékhoz.
-Tessék? De Yuna kérlek...
-Nem. Sajnálom, de most erre van szükségem. Képtelen vagyok tovább így itt maradni.
-Yuna, ne menj el. Megfogjuk oldani ezt is. Kérlek, mi itt vagyunk neked.-Taehyung fájdalmas arccal nézett rám.
-Megfogjuk oldani? MEGFOGJUK OLDANI? Taehyung, én mindent csak tönkreteszek. Mindenkinek fájdalmat okozok.
-Ez nem igaz.
-Dehogynem, ezt is tudod.
-Ez nem igaz. Engem, engem boldoggá teszel.

Ez volt az a mondata, amivel még jobban kiváltotta belőlem a sírást. Ha lehet, most még jobban belé szerettem. Angyal ez a fiú.

Szorosan átöleltem derekát, fejemet vállába fúrva. Biztonságot nyújtó kezeivel ölelt ő is engem, miközben a csend honolt közöttünk. Itt nem volt szükség szavakra.

-Sajnálom, de most tényleg elkell mennem. Még..még jobban tönkre fogok menni a saját gondolataim miatt, amikbe belefogok őrülni. Le kell nyugodnom.

Tae elsimított egy tincset az arcomból, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Gyere, kikísérünk.
Azzal átvette kezemből a bőröndöt, majd kézenfogva elindultunk a bejárathoz.

-Mi? Te csak hagyod, hogy így elmenjen? Tae, te normális vagy?

Lottie hisztérikusan kiabált Taehyung hátának, nyomunkban utánunk. Tae lassan kifújta a levegőt, majd megfordult.

-Nem engedem, hogy lelkileg még jobban tönkre tegye magát. Már így is depressziós szegény, akkor még kínozza is tovább magát? Namjoon-nál biztonságban lesz, ő vigyázni fog majd rá.

A helyzethez képest nyugodtan mondta ezeket a szavakat.
Hálásan néztem fel a barátomra. Örültem, hogy átérezte a dolog komolyságát.
Lottie pár pillanatig még hitetlenkedve bámult Tae-ra. Majd rám vezette tekintetét és kezeit ökölbe szorítva jött oda hozzám.

-Ne csinálj semmi hülyeséget, jó? Vigyázz magadra és ne lökd el magadtól Namjoon-t, amikor segíteni próbál. Ha tényleg azt érzed, hogy muszáj elmenned, akkor menj. Szeretném, ha meggyógyulnál, hallod?-már Lottie-nak is eleredtek a könnyei, így szipogva mondta ezeket.

Megkönnyebbülést és hálát éreztem.

-Megígérem, hogy rendbe fogok jönni.
Simogattam meg barátnőm hátát.
Együtt kísértek le a bejárathoz.
A többiektől nem búcsúztam el, mert képtelen voltam eléjük állni. Szégyelltem magam előttük. Így hárman várakoztunk addig, míg meg nem jött a rendelt taxi a kiadó elé. Bízom benne, hogy ők is megfogják érteni távozásom okát.
Taehyung-ék majd csak azután szólnak a többieknek, miután elmentem. Ezt kértem tőlük.

A taxi lassan bekanyarodott az utcába. Szorosan öleltem át Lottie-t, akinek vagy ezerszer ígértem meg, hogy minden nap beszélni fogunk. Ez a legkevesebb, amivel szolgálhatok neki.

-Ha bármi gond lenne, értesítsetek minket, jó? És vigyázz magadra. És fogadd el a segítséget Namjoon-tól vagy bárkitől, aki ezt felkínálja. És nehogy valami hülyeséget merj csinálni. És mindennap felhívlak, rendben?

Tae fátyolos tekintettel simogatta arcomat, miközben elköszönt. Borzasztóan fog hiányozni, de bízom benne, hogy csak pár napról lesz szó.
Lábujjhegyre állva megcsókoltam, majd még utoljára megöleltem.
-Megígérem, hogy vigyázni fogok magamra.-suttogtam a fülébe, amire még jobban magához szorított.

A sofőr már ránk dudált, így kénytelen voltam elszakadni tőlük. Bepakoltam a bőröndömet, majd egy keserves mosolyt magamra erőltetve, beszálltam az autóba.

-Szeretlek titeket.
Mondtam nekik még utoljára, majd a sofőr elindult, én pedig nem láttam mást, csak Taehyung és Lottie egyre távolodó alakját, akik még mindig ugyanolyan megtörten álltak a kiadó előtt.