Egy tiszt és én // Hux

Lena [2]

Habár a pillanatnyi haragom nem múlt el, az arcát nem felejtettem el. Igen, annak a tisztnek, akit előttem dicsértek meg. A neve olyan, mintha kitörlődött volna a fejemből, csak a büszke arca, amint kihívóan néz rám, provokált akkor, hogy merjek mondani is valamit rá, mikor a parancsnok éppen áradozik. Hogyan mert már akkor lázadni ellenem, honnan vette, hogy lázadhat ellenem? A felettese vagyok, ha nem is közvetlen, de mégis, tiszteletet kellene mutatnia irántam. Összeszorítom az állam, akárcsak arra a pillanatra visszagondolok. Előttem lebeg az névtelen arc és a sötét haj, az erőtlennek tűnő fehér kéz, ami a kesztyűt érintette csak, nem a bőröm. A kesztyű akkor is jó szolgálatot tett, nem hiányzott, hogy a kezeink találkozzanak, akkor már tényleg nem tudtam volna megakadályozni az undort kiülni az arcomra. Gyűlölöm a szabályszegőket. De nem lesz ez sokáig így, mert nem marad az a nő tiszt, ha rajtam múlik, visszakapja, amit nekem adott, meg fogom alázni és lefokozom, a büszkeségébe taposni már csak ezen felüli, meg fogja tanulni a tiszteletet, nem fog már rám pillantani, azzal az önelégült mosollyal az ajkán. Olyan büszkén távozott akkor, tudta, hogy utána fogok nézni. Mindig feldühít. Csak tegnap láttam először mégis, azóta bosszant folyamatosan.

De nem sokáig fog rajtam nevetni az a tiszt, nem ér ő annyit, mint amennyit gondol magáról. Kihúztam magam és elsimítottam a ráncokat az egyenruhámon. A tükörben úgy festettem, ahogyan kell, rendben is találtam magam, mintha ezen a hajón visszarázódtam volna egy megszokásba, amiből az apám halála mozdított ki. Mert abban a pillanatban éreztem és borzalmas volt, dobogó jég a mellkasomban, gombóc a torkomban. Az rántott ki az érzéstelen mindennapjaimból. Most viszont ez a hajó visszarázott, visszaállt bennem valami, nyertem egy célt. Tudtam, hogy mi hiányzott nekem az apám hajójáról: valaki, akit igazán gyűlölhetek. A haláláig apám volt az a valaki, de most ennek átveszi a helyét ez a tiszt.

Ennek ellenére, az egész hajót az ellenségemnek tartottam, mindenkit. Éppen ezért indultam azzal a lelkülettel a körutamra a hajón, hogy én feltérképezni megyek az ellenfeleket. Kiakadtak nekem egy útvonalat, hogy mit kell tudnom, mit kell megnéznem, kihez kell mennem, kezdésnek ez jó lesz ez, míg beleszokok abba itt, hogy mennek a dolgok. Vagyis, itt úgy fognak menni majd a dolgok, ahogyan én akarom.

Harci lázban égtem, türelmetlen voltam és máris a hajót a magaménak éreztem. Úgy vágtam neki az egésznek, hogy egy arcot nagyon vártam feltűnni, nem kérdéses kinek a munkájára voltam kíváncsi, elvégre megdicsérték előttem. De a körutam első felében nem találkoztam vele, amit kissé csalódottan fogadtam, vártam az újabb ütközetünkre, most már a Parancsnok védő szárnyai nélkül. De ez nem érkezett el, ami csak még jobban késztett arra, hogy gyűjtsem az erőm és csak higgadtan várjak. Az ebédszünetem kelletlenül a büfében töltöttem, ahol zaj volt és a hely tele volt mindenfélékkel, rohamosztagosokkal, tisztekkel, vagy akár magasabb rangúakkal is, nem fognak felfigyelni rám csak úgy. Nem tetszett nekem ez a rendetlenség, tudtam, hogy itt senkinek sem számít, ki vagyok igazán. Húztam az orrom, de leültem egy teljesen üres asztalhoz és iszogattam a kávém. A szomszédos asztalt tisztek ülték körbe, akaratlanul is, de belehallgattam a beszélgetésükbe. Alig tudtam kivenni az elején, hogy mégis miről beszélnek, annyira tele volt tűzdelve a szlenggel, de kis idő után már hozzászoktam és kihallottam egyet s mást. Arra elég gyorsan rájöttem, hogy a beszélgetésük témája egy nő. Mármint, nem volt nehéz nem rájönni, a mellek elég nyilvánvalóvá tették a dolgot. Nevet nem igazán mondtak, néha elharapták a szó végét, mire az L-nek tűnt, de abban sem voltam biztos, hogy nem hallom rosszul. Mikor erre rájöttem, hogy a központi alakjuk egy nő, minden, amit mondtak mocskosabb árnyalatot kapott. Undorodva néztem a tisztekre, de ők nem tudták fékezni a nyelvüket. Undorító volt, megfogadtam magamban, hogy nem jövök le ide többet. Mert hát én pedig nem akartam tudni, hogy mit tennének és mit nem vele, tudtam, hogy a kapcsolatok, még ha csak vágyból és nem szerelemből jöttek létre, tilosak a katonák között. Ugyanúgy a felettesek között is. Ezek is csak semmirekellő szabályszegők. Összeszorítottam az állkapcsom és elpattant bennem valami. A piszkos fantáziájukat hallgattam végig és már elegem volt belőlük, akárkiről is beszéltek.