Egy tiszt és én // Hux

Rivalitás {4}

Videó a fejezethez:

A magabiztossága egyre engedett következtetni, hogy még nem volt eléggé ellenőrizve. Kihívott, ez az a szánalmas tiszt kihívott engem. Soha nem találkoztam még ennél makacsabb emberrel, aki ennyire vágyott a saját kiégésére. Megráztam a fejem, ez a nő tényleg azt hitte, hogy legyőzhet. Engem? A legkegyetlenebb kiképző fia vagyok, fegyelmet lélegzek, hatalmam van, ő pedig csak egy tiszteletlen beosztott, aki csak azért kap figyelmet, mert nő. Nyilvánvaló, hogy nem a szakértelmére kíváncsiak az emberek, hanem mást akarnak tőle. Nem ő az első nő, aki így került feljebb a ranglétrán. De tovább már nem fogom engedni, az biztosan. Már most az ellenségének tart, jól teszi.

El fogom pusztítani, össze fogunk csapni. Ilyen katonákra nincs szükség a fedélzeten, akik nem hallgatnak a felettesükre. Ő pedig lebecsmérel és tiszteletlen. A munkája semmit sem ér, mégis fent hordja az orrát. A magabiztosságával talán megnyer egyeseket, de engem nem tudott. Megálltam és gyilkosan néztem rá, ám ő tartotta a szemkontaktust velem, meg sem rezzent. Félnie kellene tőlem, összehúznia magát, mint a többiek. Nem voltam talán elég kemény vele, de majd ez után leszek, mert kérvényezni azt, hogy a közvetlen feletteseként figyelhessem a munkáját. Aztán majd kibújik a szög a zsákból és kiderül miféle nő is igazából.

A harc csak most kezdődött el. Közelebb léptem hozzá, hogy lássam meg fog-e moccanni, de nem mentem túl közel. Ő undorodva húzta a száját és a szeme tüzelt, mint egy katlan, annak ellenére, hogy annyira sötét a szeme, hogy nem látom hol ér véget az írisze és hol van a szembogara. Volt valami jó abban, hogy ennyire gyűlöl. Akartam, hogy gyűlöljön, érezzem az erejét, a tüzét és ez felcsigázott.

Linney tiszt ellépett tőlem, mert az egyik katona kilépett a sorból és rendet kellett tennie. Dühtől remegő ajkakkal néztem utána, végignéztem az alakján, olyan törékenynek tűnt a teste. Meg akartam törni, lelkileg, minden téren és minden módon. Alig vártam, hogy megtörve lássam, mint beosztott, meghajolva végre előttem és elismerve a hatalmam.

Rendre tette a katonáit, szigorral, aztán elkapta a pillantásom. Linney tiszt visszanézett rám és nem értette miért maradtam még és nem mentem el. Nem hagyhattam még el, nem fejeztem be az ellenőrzését. A nyomában maradtam, figyeltem, ahogyan beszél, hogy szépen és érthetően tagolja a szavait, néztem hogyan bánik a katonáival és a kezében tartott, a pontosság jellemezte, de ugyanakkor volt benne valami izzó is, kiszámíthatatlan. A munkája nem is volt annyira rossz, inkább a mentalitása, az hogy mindent önfejűen és lázadóan tesz, ami elrontja az egészet. Gyakran azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni róla a szemem, hogy megfagytam egy helyben és elmélyülten nézem. Megértettem valamit, amit eddig nem, azt, hogy eddig alaptalanul nem vettem komolyan, amit Argent kapitány már kijelentett: nőnek tényleg hatalma van. És ezt valamennyire elismertem, ha nem is hatalomként, de egy tulajdonsága biztosan van: megragadja a tekinteteket. Foghatnám arra, hogy csak azért, mert az ellenkező nembe tartozik, de nem ez a teljes igazság, ez a tiszt sugároz valamit, olyan ellőttem, mint egy fáklya a félhomályban.

Egyszer csak egy hívatlan vendégünk lett, Coris tiszt lépett be a terembe és én mintha felébredtem volna a transzomból, ami alatt ez a nő tartott egész végig. Fintorogva néztem végig rá és próbáltam elparancsolni a pillantásommal, ám ő egyelőre észre sem vett, egyből a nőhöz sietett. Aztán vett észre és formálisan üdvözölt, meglepődött, hogy itt vagyok, kissé kizökkent ettől. Undorodva néztem végig rajta, ő is egy lázadó és egy rendetlenkedő, mint Linney tiszt. Zsák meg a foltja. Láttam, hogy már távolról is legelteti a szemét rajta, ennek a férfinek nincs szégyenérzete. Düh fogott el, rá akartam mordulni, hogy tűnjön már el végre, de inkább gondoltam később szabok rá valami feladatot, ami lefoglalja. A két tiszt üdvözölte egymást, nem voltak valami formálisak. Megfagytam és újabb adag gyűlölet zúdult rám most már mindkettőt illetően. A nő mellé állt és beszélni kezdett hozzá, suttogott neki valamit, én pedig nehezen nyeltem, szégyentelenek. Talán viszonyuk is van. Megfeszítettem az állkapcsom és kiegyenesítettem a hátam, nem hagytam, hogy Coris tiszt semmibe vegyen, feléjük indultam, elkaptam a beszélgetésük egy mondatát.