Yuri on IceLove

1.fejezet 9.rész Beteljesült álom

Katsuki Yuri vagyok, egy teljesen óriási idióta!
A flegmaságnak is van határa, de ezzel ki fog dobni.
Mit tegyek? Viktor meggyőzhető ember, de ezt nem foglya szó nélkül hagyni...

                               §

- Sajnálom! Nagyon sajnálom Viktor! Ha nagyon muszáj büntess meg, hagyj itt, dobj ki!

Mondogathatnám ezt neki napestig, most nem tudom mit válaszolna. Nem tudom mi jár a fejében, most tényleg nem tudom mire gondolhat.
Legalább ha meg tudnám magyarázni miért viselkedtem így.
Talán nagyobb esélyem lenne, hogy megbocsájt.
De ezt még egy nőtől sem kapta meg, teljességgel el fog dobni!
Lehetetlen, hogy ezt most elnézze nekem...

Próbáltam a sírásom türhetőbbé tenni, ezért óvatosan odasomfordáltam a csaphoz, hogy megmossam az arcom.
Viktor mögöttem állt, éreztem a tekintetét rajtam, végig mért engem és a helyzetet.
A pultra raktam a kabátom, a sapkám és a szemüvegem, elkezdtem magam alávetni a hideg "zuhanynak".
Minden egyes csepp forrón esett vissza a csapba, majd szép lassacskán a könnyeim is megszűntek.
Megtámaszkodtam, és csak néztem ahogy a víz folyik.
Talán az érzéseimnek így tudok véget vetni, ha hagyom lefolyni a vízzel.
Vissza vettem magamra a szemüvegem, és vártam.
Hallottam, ahogy Viktor letette a poharat és ahogy lépked, mert az üveg ropogott a cipőjének a talpa alatt.
Pontosan mögöttem megállt.
Éreztem minden egyes  lehelletetét a tarkómon.
A hideg futkosott a hátamon.
Épp meg akartam fordulni, de nem engedte.

Mindkét kezét körém fonta, és bele fúrta a fejét a vállamba.
Én továbbra is csak támaszkodtam, de éreztem az a kötelet, ami többet el nem enged.
Enyhített az ölelésén, helyette óvatosan megfogta a kezeimet.
Érezhette a feszültséget ami bennem van.
Gyengéden simogatni kezdte a kézfejem, a bal kezeinket magához emelte, de a mellkasomnál nyilván nem ment tovább.
Hamarosan a jobb kezem is csatlakozott, és így ölelt hosszadalmasan.
Balra nézve, enyhén lefele láttam az ezüstös tincseit, éreztem a szemeit a nyakamon.
"Picit mintha nedvesek lennének a szempillái."
Nem kéne meglepődnöm rajta, Ő sincs kőből.
Elengedett.
Ott ált mögöttem és nem csinált semmit.
Mintha rám várna. Úgy érzem magam mint aki lekési a vonatot, ezért megfordultam és láttam a vöröses szemét.
"Tényleg sírt"
A jobb kezét felemelve végig simított az arcomon.
A szemüvegem alá nyúlva megtörölgette a még enyhén nedves szememet, onnan pedig az arcom után számra tért.
Méllyen bele nézett a szemembe. Teljesen elvesztem az Övéiben, nem tudom hova mehetnék én nélküle.
Egyre közelebb hajol, már az állam fogja.
Az a csöppnyi lehellet távolság is megszűnt létezni, s az ajkaink össze forrtak.
Nem bírom nyitva tartani a szemeim, ebből gyönyörből többé nem kelek fel soha.
A bal kezével a derekamat fogva magához húz, a jobb kezét a tarkómra csúsztatva csak jobban megpecsételi a csókot.
Tökéletesen figyel rám, még a nyelvét is csak finoman nyomja át a számba.
Párszor megforgatva, majd  megszakítja az örömöt, s a nyálam csak csordogál végig a torkomon.
Felszürcsölte a magától termelődő folyadékot, ezzel a nyakamat csókolgatni kezdte.
Folyni akarództak a könnyeim.
Nem akartam elhinni, hogy ezt velem csinálja és én semmi ellenállást nem mutatok.
A kezével a pólóm alatt simogatni kezdte a hasam, a másikkal a hátam fogta.
Gyengéden a kezemet megfogva elindultunk ki a konyhából, fel az emeletre.

Ez életem legszebb pillanat, nem is tudom, hogy tudja még ezt fokozni?