Egy lovas lány élete [BEFEJEZETT]

38.rész

   *Stephanie szemszöge*
Amint lejöttek a fiúk észrevettem közöttük valami távolságtartást. Michealre néztem, majd fejben elkezdtem vele kommunikálni, ami kiderült, hogy az évek során jár az angyalkodással.
-Minden oké köztetek?-kérdeztem.
-Nem annyira.-jött a válasz.
-Mi történt?
-Csak elhozott egy képet az otthonából, amin a szüleivel volt, s megkérdeztem kik azok...-magyarázta.
-Értem.
Rámnézett, majd elhúzta a száját. Csendben megették a palacsintájukat, majd így szóltam Jacehez:
-Jace, lenne kedved megtanulni lovagolni?-kérdeztem.
-Igen!-csillantak fel a szemei.
-Akkor gyere.-mosolyogtam.
Kimentünk az istállóba, hogy megnézzük a lovakat. Rögtön odafutott Shadowhoz és megsimogatta. Nem is lepődtem meg. Shadow nekem is nagy kedvencem. Majd Silverhez ment és őt is csodálattal megsimította.
-Melyik tetszik jobban?-mosolyogtam.
-Öhm, nem is tudom.-nézett rájuk.-Mindkettő annyira gyönyörű! Ezek a te lovaid?
-Igen.-feleltem.-De Micheallel is kimentünk mindennap és megyünk is lovagolni, s akkor váltogassuk őket napok szerint.-magyaràztam neki.
-Áh, értem.-bólintott lassan.
-S melyiken akarsz megtanulni lovagolni?-érdeklődtem.
-Shadowon.-olvasta le a tábláról a nevét. Rápillantottam a kariórámra. Már negyed nyolcat mutatott.
-Mit szólnál hozzá, ha holnap el is kezdenénk a lovaglást?-kérdeztem.
-Az úgy nagyszerű lenne!-kiáltott vidáman.
-Okés. Na, gyere menjünk be, készítek vacsorát, ti addig Micheallel játszhattok valamit.-vettettem fel az ötletet.
-Micheallel?-fintorodott el.
-Mi a baj vele?-tettetem csodálkozást.
Elmesélte az egész történetet, majd hallgatott. Végül én szólaltam meg:
-Figyelj, Jace. Nem akarta megemlíteni a szüleidet, csak nem ismerte őket és azért kérdezte. Kérlek, bocsáss meg neki. Nem élhetsz vele haragban.
-Rendben.-mosolyodott el.
Bementünk a házba, Jace rögtön odaszaladt Michealhőz, megölelte és ezt mondta neki:
-Semmi bajom veled. Túlreagáltam a dolgokat.
-Bocsánat, mégegyszer Jace-simította meg a haját-nem akartam.
-Tudom.-nézett fel rá. Annyira szívmelengető volt ez a pillanat, hogy megkönnyeztem.
-Mi a baj, Steph?-nézett aggodóan Micheal.
-Semmi.-nevettem fel.-Csak olyan aranyosak voltatok az előbb!
-Köszi.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Na én megyek, hogy készítsem a vacsorát. Addig foglaljátok el magatokat valamivel.-mosolyogtam Jacere.
-Okés!-mosolygott vissza rám.
  Elmentem a konyhába, hogy elkészítsem a hozzávalókat a spagettihez. Miközben a húst készítettem, hallottam az ajtón át beszűrödő nevetéseket. Elmosolyodtam én is, és arra gondoltam, hogy jó élet fog Jacere várni, de nemcsak rá, mert ránk is.