Ketten az esernyő alatt [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Este volt és a lakásomon voltunk. Már elmúlt éjfél is, de én nem tudtam elaludni. A holdfény beszűrődött a szobába a város fényeivel vegyülve. Csend töltötte be a szobát, csak Akane halk szuszogása hallatszott. Hasonlított ez az éjjel a tegnapihoz, mégis valamennyiben különbözött.

Tudtam, hogy mit tettem egykor vele, és azt is, hogy ő nem akarta. Egy valamit azonban nem tudtam: milyen balesetet szenvedtem, hogy magát okolta érte Akane? Halvány segédfogalmam se volt róla és meg akartam tudni.

- Sajnálom- hallottam meg a mellettem fekvő Akane hangját.

Felé fordultam. Mellettem aludt az ágyamban. Mint kiderült, nem rég költözött ide, ebbe a városba és eddig egy hotelban szállt meg. Felajánlottam neki, hogy hozzám költözhet, elvégre ő a gyámom, így egy kis gondolkodási idő után igent mondott.

- Én nem akartam - motyogta.

Feje bársonyos ágyneműn nyugodott és a kintről beszűrődő fény ezüstös csillogásba vonta karcsú alakját.

- Mit nem akartál? - kérdeztem tőle, de nem felelt. Rá kellett jönnöm, hogy álmában beszél. Izzadt a homloka és arca fájdalmas grimaszt öltött. Látszódott rajta, hogy rémálma van, mely kínozta őt. Felidézte benne a régmúlt szörnyeit.

- Ne halj meg, kérlek! Azt csinálhatsz velem, amit csak akarsz, csak ne hagyj itt! Ne hagyj magamra, könyörgöm! - kiáltotta fel Akane.

Ismerősen csengtek ezek a szavak, mintha már hallottam volna őket. Mintha már mondta volna ezt nekem valaki.

Akane felriadt és belém kapaszkodott.

- Hál' Istennek, itt vagy - suttogta.

- Persze, hogy itt vagyok - simítottam meg a buksiját. - Nem megyek innen sehová.

Nekidőltem a falnak, ő pedig az ölembe hajtotta fejét. Kellemes érzés volt mindkettőnknek és a következő pillanatban Akane már aludt is, úgy, mint a rémálom előtt. Tincseit igazgattam, melyek most még hosszúbbnak és még feketébbnek tűntek, mint nappal.

Lassanként beindult az agyam és most is bevillant egy emlék. Szintén Akane és én szerepeltünk benne, úgy látszódott, hogy főként vele voltam a múltban. Másnap reggel volt, azután, hogy megerőszakoltam. Mereven ült az ágyban, miközben maga elé bámult. Szemei pirosak voltak, de már könnyei elapadtak. Siralmasan nézett ki, bár ez várható volt azok után, hogy az éjjel erőszakkal a magamévá tettem.

Mellette éppen felébredtem és felültem. Nagyot és hangosan ásítottam.

- Jól vagy? - kérdeztem tőle, mikor már kitöröltem az álmot a szememből.

Ő nem felelt semmit, továbbra is maga elé bámult. Úgy nézett ki, mintha teljesen megtört volna. És én tettem vele ezt. Akkoriban túl könnyelmű voltam. Nem törődtem azzal, hogy a hülye szeszélyemmel tönkre tettem őt.

- Ne vágj ilyen képet! - fordultam hozzá, miközben megfogtam a kezét. Észrevettem, hogy még mindig kékek a csuklói. Tegnap nem is figyeltem, hogy ennyire leszorítottam volna őt.

- Ne érj hozzám! - ordított fel, mint egy állat, majd félrelökte kezemet.

Felugrott, majd kiviharzott a lakásból, én pedig utána eredtem. Egy szál kisgatyában szaladtam ki az utcára. Gondolkodás nélkül átfutott az úton, én pedig megláttam, amint felé száguld egy autó. Egy hatalmasat ugrottam és félrelöktem őt a száguldó kocsi útjából.

A következő kép már csak egy nagy vörösség volt, majd a sötétség lepte el látómezőmet. Az emlékkép véget ért. Már tudtam, miért okolta magát Akane. Feláldoztam magam érte. De túléltem és most itt voltam neki. Megérte megtenni.

Tudtam, hogy bűntudata van, de most már nekem is lehetett volna. Én azonban nem bántam, hogy ez történt. A fontos az volt, hogy együtt voltunk oly sok idő után. Még ha nem is volt köztünk testiség, még így is jó volt vele lenni. Bár azért egy kicsit vágyódtam rá.

Eszembe jutott az a pár csók, amit váltottunk egymással az elmúlt néhány nap folyamán. Aztán bekúszott a ma délután, mikor nekinyomtam a falnak és vadul csókoltam. Olyan jó ízűek voltak az ajkai. Lágyak és bőségesek, melyek piros, cseresznyeszínben pompáztak, csókokra várva.

Olyan vonzó külseje volt és hozzá törékeny lelke, amire vigyázni kellett. Nem akartam többé összetörni, mégis azt akartam, hogy én legyek az egyetlen, aki meg tudja ríkatni és aki egyben mosolyt is csal szája szegletére.

Ajkaihoz hajoltam és egy lágy csókot hintettem rájuk. Ő csak álmában felsóhajtott, de nem ébredt fel. Tovább csókoltam, mire csillogó szemeit kinyitotta és álmos tekintetét rám emelte.

- Mi az? - nézett rám. - Hagyj aludni - mondta, majd megpróbált az oldalára fordulni, de én nem hagytam neki. Fűtött a szenvedély.

- Nem, nem - ráztam a fejemet.

- Mi nem? Éjszaka van, aludj te is! Holnap korán kelünk.

Még mindig nem engedtem el, mire gyengéden orrba csapott. Nem fájt, de azért a hatását megtette és egy pillanatra elengedtem. Azonban nem sokáig tartott szabadsága, ugyanis fölé tornyosultam és derekára ültem.

- Mit akarsz? - nézett rám, most már igen durcásan. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit nem hagynak aludni. Lélekben valóban olyan érzékeny is volt, csak a külső nem passzolt gyermeki lelkületéhez.

- Téged akarlak - mondtam, majd újra ajkaira hajoltam.

- Hagyj békén - ütött újra orron, de most már végképp nem eresztettem el. Az áldozatot nem hagyjuk meglógni. Most épp egy árnyék vetült arcára és így nem láttam reakcióját, de azt éreztem, hogy kapálózik alattam.

- Tettél nekem egy ígéretet: „Azt csinálhatsz velem, amit akarsz, csak ne hagyj itt"- fúrtam bele tekintetemet az övébe. - Tényleg megtehetem?

Elértem a határvonalat. Ha átlépem, már nem lesz visszaút, de visszafordulni pedig nem lenne értelmes. Ezt nagyon jól tudtam, mégis még egy utolsó csókot akartam adni azokra az ajkakra, melyek hozzám tartoztak. Csak és csakis hozzám.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! Most ennyi jött össze, de azért remélem, tetszett! :)

Most megyek aludni, hátha sikerül. Bár nem valószínű, egyre rosszabbul vagyok. Már a nátha is elkapott és nem menekülhetek karmaiból. De megfogadtam: legyőzöm akár az életem árán is! :D

Na, puszi nektek és köszönet, ha írtok, csillagoztok, vagy egyszerűen csak elolvassátok és örömötöket lelitek benne! ;)

Oyasumi nasai: Haru Amadare