Ketten az esernyő alatt [BEFEJEZETT]

15. fejezet END

Akane szobája finoman, gyengéd színvilágban volt berendezve. A falak kellemes, bézs árnyalatban pompáztak, a szoba ablakain bordó függöny lógott a levegőben, a kinyitott ablaktáblák két oldalán szépen, hosszú, bordó selyemből szőtt kötőkkel összefogva. A szoba közepén egy nagy franciaágy terpeszkedett, baldachinnal bevonva. A falon képek csüngtek, melyek esős hétköznapokat és esernyős, kimonós hölgyek elmosódott alakját mutatták. Az ággyal szemben, a szemközti falnak döntve egy könyvespolc terpeszkedett, melyen történelmi könyvek foglaltak helyet.

Két év telt el azóta, hogy Hiyashinsu felbukkant. Azt hiszem, sokat köszönhetek neki. Így jutottunk el odáig, hogy Akane- vel újra együtt legyünk, habár egy kissé szokatlan módon. Kettőnk közül én vagyok a dominánsabb személyiség, mégis, mikor együtt szeretnénk lenni, én döntöm fejemet a selymes párnáknak, s én vagyok az, aki enged Akane- nak mindent. Összességében ez egy kicsit megváltoztatott. Talán egy kicsit érzelmesebb lettem, Akane pedig leadta szeszélyeit és egy nyugodt, kiegyensúlyozott emberré vált.

Most is fölöttem feküdt, miközben ingem gombjaival küzdött. Halkan kuncogott, azon az édes hangján, mikor lehúztam fejét egy lágy csókra.

- Ugye tudod, hogy most inkább a diplomamunkádat kellene írnod? - néztem fel rá csillogó, mégis kihívó tekintettel.

- Oh, hogy ne tudnám - sóhajtott fel. - De tudod, egy jó kis hancúrozás után jobban fogok teljesíteni - tekintett le rám huncutul.

Nem kellett sokáig kéretnem magam, hamarosan ajkaimat újra beborította cseresznyepirosságaival. Lágyan harapdálta a puha párnácskákat, majd idővel egyre vadabb és szenvedélyesebb csókba kezdett, mely úgy forgatott, mint a keringő. Ő vezetett én pedig követtem lépteit.

Elborította elmémet narancsos- vaníliás parfümje, mely egy cseppnyi rózsával keveredett. Már csak azt érzékeltem, hogy birtoklóan elborít engem ajándékával, én pedig alatta sóhajtozom a nevét.

Fél órával később már egymáson pihegtünk, majd elvonultunk a fürdőszobába. Kisvártatva megfürödtünk a forró, illatozó vízben, majd felöltöztünk és kiültünk a hatalmas, hálószoba mellett elterülő teraszra. Én a tankönyvemet lapozgattam, készülve az éves vizsgámra, míg Akane a laptopjának klaviatúráját püfölte.

Beesteledett, és lassan már nem láttam a szemem előtt fekvő szöveget, nem bírtam olvasni a gyér fénynél. Megéreztem a hűs szellőt is, mely végigborzongatta hátamat.

- Fázol? - nézett rám Akane. - Gyere ide.

Közelebb kúsztam hozzá, ő pedig átkarolt védelmezően, mire én még jobban hozzá bújtam. Ő kedvesen tűrte közeledésemet. Egyik kezével a hajamat kezdte el igazgatni, míg a másikkal továbbra is gépelt. Nemsokára azonban rájött, hogy ez nem működőképes, és lecsukta a laptop tetejét.

- Abbahagyod mára? - kérdeztem tőle, mire ő egyet bólintott.

- Menjünk el sétálni - mondta. - Hamarosan esni fog.

Mint az esernyős istenségnek és szeretőjének, szokásunkká vált, hogy valahányszor tudunk és van alkalmunk rá, elmegyünk sétálni. Ilyenkor a kék esernyő alá bújunk mindketten, s kézen fogva sétálgatunk a városban, vagy a közeli parkban.

Ezúttal is így tettünk. Az utcára lépve megéreztem a csendes eső ismerős illatát, mely megbájolta a füstös városi levegőt, mennyei ambróziává változtatva azt. Egy nagyot szippantottam belőle, és éreztem, hogy a természet felemeli testemet a levegőbe és én repülök a szél szárnyán.

Most is a parkban ültünk, egy kis pagoda padján, mely kifelé, egy tóra nézett. A tavat vízirózsahadak lepték be, s alattuk és a leveleik között lepkék lelték meg édes álmukat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladtam az esőbe és a korláton áthajolva egy szál virágot téptem le.

- Mit csinálsz, kedvesem? - lépett mögém Akane, miközben fölém tartotta ernyőjét. - Ne szaladj el mellőlem. Akkor megázol és meg fogsz fázni. Az eső csak egy esernyő alól nézve szép.

- Sajnálom - mosolyogtam rá. - De szerettem volna virágot szedni neked.

A holdfényben láttam meglepődött arcát, mikor a virágot összekötött hajába fűztem. Nagyon jól állt neki. Füle mögé tettem a virágot, s a sötétfeketeségben rejlő lilás tündérliliom csodaszépen festett.

- Még mindig félsz attól, hogy az enyém legyél, ugye? - kérdeztem. Már nagyon régóta választ szerettem volna erre kapni, s habár már feladtam ennek a gondolatát, most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy feltegyem ezt a kérdést.

- Azt hiszem, már nem tartok attól, hogy valaki alatt feküdjek. Tudod, hajlandó voltál lemondani arról, hogy te vezess, csak azért mert szeretsz. Így, ebben a tudatban, én is hajlandó lennék újra a tiéddé válni.

- Akkor légy az enyém most!

- Hogy hogy most? - egy picit megijedt és láttam rajta, hogy hitetlenkedik is. - Hiszen kint, egy parkban vagyunk.

- Nem baj. Senki nem jön ide - magam után húzva egészen a pagodáig vezettem. - Vigyázni fogok rád. Nem fogok fájdalmat okozni - ígértem meg neki.

A tető alá érve lenyomtam őt a földre, majd fölé kerekedtem. Egy tétova mozdulattal végigsimított az arcomon. Keze hűvös volt és nyugtató. Elhatároztam, hogy felmelegítem ezt a kezet.

- Bízom benned - mondta.

Tenyerébe csókoltam, majd ajkait vettem birtokba. Megnyaltam alsó ajkait, mire ő utat engedett nekem. Betörtem a kastélyba és végigszántottam ablakain. A belülről előtörő formátlan szörnyeteg is megmozdult és édes ízével megbájolt. Úgy éreztem, hogy egyszerre fal fel és őrjít meg érintéseivel.

Mikor már jó párszor okoztam gyönyört neki, és eljutott az extázis mámorába, elhelyezkedtem lábai között. Óvatos voltam és lassú, hogy hozzá tudjon szokni. Ő nyögdécselve vonaglott alattam.

- Abbahagyjam? - kérdeztem, mikor egy kristályos könnycsepp bújt elő összeszorított szemhéja alól.

- Ne! - kiáltotta. - Folytasd! Kérlek!

Egy picit gyorsítottam tempómon, közben pedig figyeltem arra, hogy neki is öröme legyen. Közben újra ajkaira hajoltam, és lassan megízleltem őket. Ő belém csimpaszkodott és karcsú combjaival átkarolta törzsemet. A hullámzó tengeren csónakáztunk. Én lassan eveztem a lapátokkal, ő pedig eltakarta szemem világát és édes hazugságokat suttogott fülembe. Nem láttam semmit, mégis tudtam, hogy velem van.

- Hino – sikította nevemet, mikor elérte határait. Egy- két lökés után én is követtem őt a kábult boldogságba.

- Örülök, hogy újra az enyém vagy – mondtam, miközben megpusziltam az orrát.

- Az vagyok és örökre az is maradok – mondta, miközben rám mosolygott, mint egy elégedett macska. – És mindig az is voltam – gondolkozott el. – Hiszen téged választottalak. Hozzád tartozom.

Végleg besötétedett és a hűvös éjjeli, szomorkás eső minket csak boldoggá tett.

- Szeretlek – álltam meg Akane előtt, mikor már felöltöztünk. – És azt szeretném, hogy örökre velem maradj.

- Veled maradok – húzott magához én pedig mellére hajtottam fejemet. – Örökre.

------------------------------------------------------------------------------

És, íme az utolsó fejezet!^^

Ha van kedvetek, a végszót is olvassátok el! :D Pár gondolat a műről...