Taming The Alpha || Scott McCall [Magyar Fordítás] SZÜNETEL!

S1 x E2: Viselkedés tanulás

Thalia Donyel

Viselkedés tanulás

A könyvespolcok sorai tornyosultak felém, miközben egy almán csámcsogtam. Amíg a többi diák a tantermekben vagy az ebédlőben voltak elfoglalva, én egyedül ültem a suli könyvtárában. Két emeletnyi könyv volt, amiket az év hátralévő részében felderíthetek. De, mint most is, a bioszkönyvem fölött ültem és lassan töltöttem meg a kihúzommal. A szemeim a sorok közt bolyongtok, de az eszem megint valahol máshol járt. Scott soha nem jött be órára, aminek eredményében Mrs. Finch kijelölt egy másik lányt az osztályból a segítségemre. A lány jófej volt, bár a nevét elfelejtettem. Bemutatott az osztálynak és őket is nekem, aztán még könyörgött is, hogy csatlakozzak hozzá és a barátaihoz ebédnél. Különös módon lemondtam az ajánlatot; viszont azt ígérte, hogy itt találkozunk ebéd után. Még mindig zaklatott voltam Scott miatt. Ígéretet tett és ő nem úgy néz ki, mintha nem tartaná be őket. 

Aggódtam miatta. Fogalmam sem volt, hogy miért bámult olyan sokáig, de a nap további részében nem találkoztam vele. Az első napom úgy telt el, hogy egy fiúért aggódtam, akibe csak egy percre futottam bele és eddig észre sem vettem. A srác szinte rejtélyes volt. Ő és a kis bandája. A vöröshajú és a barnahajú csaj. Azon is csodálkoztam, hogy valaminek köszönhetően összeválasztottak vele egy utolsó projektre. Törődtem a jegyeimmel, de közben nem akartam udvariatlan lenni Scottal. Bármin is mehetett keresztül, úgy tűnt, hogy máris elege volt.

-Öhm, foglalt ez a hely?

Kissé megugrottam, majd a szemeim találkoztak a fiú barna szemeivel, aki úgy tűnt nem aludt valami sokat. A szürke felsője rá volt tapadva a testére és az egyik kezével a táskája pántját fogta a bal vállán. Scott. Gyors visszafordultam és megráztam a fejem, hogy végre tényleg a munkámra figyelhessek. Ajkaim harapdálása közben, óvatosan odanéztem Scottra, aki helyet foglalt mellettem. Elővette a biológiakönyvét, miközben én letettem az almám a tálcámra. Nem beszéltünk, így kínos csend telepedett a könyvtárra, ami egyre kisebbnek tűnt. Végig a könyvemen  tartottam a szemem, hogy ne nekem kelljen először megszólalni. Scott számtalanszor megköszörülte a torkát, mintha kísérletezett volna, hogy ki-e jön rajta egy hang.

-Sajnálom, hogy nem jöttem vissza, hogy körbevezesselek-mondta végül. A szemem sarkából láttam, hogy felém fordult-Talán elkísérhetnélek a következő órádra?

Erre megeresztettem egy apró mosolyt. 

-Nem kell. Már ismerem az összes folyosót.

-Biztos?-végre felé fordultam, hogy láthassam az aggódó tekintetét-Rosszul érzem magam. Talán segíthet...

-Scott-szakítottam félbe őt, egy kicsit kuncogva-Nem kötelező körbevezetned engem. Rendben leszek.

Bólintott, majd visszafordult a könyvéhez. Remélem nem jött le udvariatlanul ez az egész neki, de tényleg nem volt szükségem a segítségére. Megvoltam. Képes voltam eltalálni a következő órámra, segítséggel vagy anélkül. Elkezdtem magammal vitatkozni, hogy megkérdezzem-e mi csinált az órák alatt. Végülis jogom volt tudni, mert egyedül hagyott dolgozni a projektünkön egy jó 25 percre. 

-Hé...-mondtuk egyszerre.

-Először te-kuncogott.

-Nos-kezdtem, de hirtelen megijedtem. Talán hagynom kéne a dolgot. Nem az én dolgom volt-Volt egy kis időm gondolkodni a projektünkön. Az erdő egy tökéletes hely lenne a csinálására. Plusz van egy tó nem messze a házamtól.

-Mit csinálunk már megint?-kérdezte a fejét vakarva.

-Ösztönös viselkedés-válaszoltam-Volt egy kis részlet a huszadik fejezetben. Gondoltam csinálhatnánk valami könnyüt, figyelembe véve azt, hogy a huszonhetedik fejezetnél tartotok.