Eljött a nyár, eltelt a hetedik iskolai évünk is. Jövőre felvételi, továbbtanulás, keringő, ballagás, és minden egyéb finomság ami a nyolcadik osztállyal jár.
Úgy terveztem, hogy a nyáron változtatok. Kalandot akartam. Túllépni mindene ami az előző iskolai évhez köt. Egészen nyár közepéig azt hittem hogy ez sikerülni is fog.
***
Az első néhány hét nem is mehetett volna jobban. Összebarátkoztam néhány tajvanival, a BigL Lake-nél táboroztam, megismertem rengeteg új embert. Azt hiszem, bele is szerettem valakibe, de sajnos nem volt kölcsönös. Az egyik ott megismert fiúval később tartottam is a kapcsolatot, egészen novemberig.
Minden tökéletes volt, szebb nem is lehetett volna. Úgy látszik, az hozta el a boldogságomat, hogy Tom eltűnt a mindennapjaimból. Ám ő ezt nem tudta elfogadni.
Egy nap hirtelen, a semmiből rám írt.
Tom üzenete: Milyen David-el beszélgetsz?
Meglepett ez a számon kérő hangnem, és nem mellesleg felbosszantott.
Charlotte üzenete: Miért érdekel? Neked nem mindegy amúgy is?
Tom üzenete: De, csak Nicole azt mondta hogy ti ketten együtt vagytok.
Charlotte üzenete: Ő ilyesmit nem említett. :)
Tom üzenete: De nekem azt mondta.
Charlotte üzenete: :)
Féltékeny lett volna egy távbarátságra? Nos, nem érdekelt, mert elhatároztam hogy magam mögött hagyom. Hiába írt rengetegszer, nem reagáltam, hisz a fogadalmam kötött.
Csakhogy ő ezt nem hagyta annyiban, és az igazi történetünk csak ezután kezdődött.
(Folyt. köv. a "Te sötét, én fény" c. kötetben)
