Szűzoltó |befejezett|

🔫Tizenhárom🔫|Sandy szemszöge|

Úgy érzem a dolgok kezdenek, nagyon rossz irányba fordulni. Nika nemes egyszerűséggel ott hagyott, mert "számára ez óriási nagy sokk volt, hogy látott majdnem megfulladni egy lányt". Hát, őszintén én majdnem elvesztettem egy barátomat.
Mikor hazaértem első dolgom volt megcsörgetni. Természetesen, ahogy gondoltam nem vette fel. Ideges voltam. Szörnyen ideges. Hogy mi lehet vele. Miért csinálja ezt? Megbántottam? Vagy a szüleivel van valami?
Mondjuk mostanában kerüli mindenki. Suliban se szólnak hozzá, ha megis, akkor az egy-két szép megjegyzés. Ő pedig csak tűri. Tipikus "megdugtak már?", " Mi van Warren mégsem volt elég jó az ágyban ezért hagytad ott?" vagy "Éhes vagy? Kell a dákóm?". Az ilyeneket a helyébe leszarnám, nem is szólnék vissza. Úgy érzem kezd összezsugorodni a világa.
Már 7x kicsöngött a mobilom, amikor végre felvette. Nem szólt bele, csak hallom hogy folyik a csap, de nagyon.
- Mi történik? Hol vagy és még fontosabb kérdés hogy jól vagy-e? - szólok bele kétségbe esve. Fentebb ültem az ágyamon, a fehér plafont kezdtem bámulni.
- Oh. Oh. Oh - kuncogott fel - Semmi sincs rendben.
- Őszinte leszel velem?
- Attól függ.
- Hol vagy?
- Otthon - motyogja. Hallom hogy csobban a víz.
- És megengedted a kádat, vagy mi? - ráncolom össze a szemöldököm. Fáj a hasam az idegességtől.
- Igen, most jól esne egy jó meleg zuhany.
- Sajnálom, hogy elhanyagoltalak, de nem akartál velem beszélni úgy gondoltam.
- Én nem foglak keresni. Ha érdekellek keresel, ha nem akkor nem. Te vagy a fiú, nem én - szid le egy pillanat alatt. Na, igen.
- Figyelj, beszéljük meg átmegyek.
- Most nem.
- Mert?
- Anya tombol.
- Nem baj, néha az enyém is szokott - mosolyodom el anyára gondolva. Tegnap például kiverte a hisztit mert összesároztam a szőnyeget.
- Nem ez nem olyan - hallom a hangján, hogy küszköd a szavakkal - Elválnak... teljesen kivan - suttogja alig hallhatóan.
Lesütöm a szemem, biztosan hogy ez a baja. Szégyellem magam, hogy nem foglalkoztam  vele.
- Akkor menjünk el valahova - ajánlom fel. Érzem hogy elmosolyodik a vonal végén és hátradől a nagy kád vízben.
- Rendben.

♡♡♡

Leparkoltam a házuk előtt. Hatalmas kecójuk van az tuti. Mondjuk olyan Bryannás. Nem megyek be, csak dudálok kettőt, hogy kijöjjön. A kertben van egy hinta is, egy piros hinta. Meg sok, sok fa. Túl sok.
Nikának küldök egy üzenetet, hogy Bryannával vagyok. Tudom, hogy be fog rágni rám, mert a "barátnőm" elven ne lógjak más lányokkal. De most szüksége van rám.
Bryanna kikukucskált a bejárati ajtón, és amikor meglátta a piros kocsimat, kitárta az ajtót teljesen. Sötét volt odabent, csak egy hosszú folyosót láttam mögötte. Előkereste a kulcsait és bezárta az ajtót. Fehér, egyszerű ruhát viselt. A háta csipke volt.
Beintegetett a kocsiba, megvillantotta az édes mosolyát, mire előrefordítottam a fejem az útra. De elmosolyodtam én is pedig próbáltam vissza tartani.
Amikor beszállt, rögtön megcsapott az illata, és görcsbe rándult a gyomrom. Oh, de rég éreztem ezt.
Leült, és kedvesen rámnézett.
- Azt hiszem megdöntöttem egy rekordot.
Kérdőn rá pillantok.
- Kb 300liter könny jött ki az elmúlt 1 hétben a könnycsatornáimból - mondja diplomatikusan. Mélyen belenézek a szemébe és elhúzom a számat.
- Tudom hogy most is visszatartod. Add csak ki magadból - sütöm le a szemem. A féket kezdtem el bámulni. Bryanna egyszerűen csak megrázta a fejét.
- Belefáradtam - dőlt hátra az ülésen - nem gondolkozom, nem cselekszem, nem akarok semmit és senkit. Csak aludni. Pihenni. Kipihenni a sérelmeket, eltüntetni őket. Kitörölni. Nem akarok rájuk emlékezni.
- Mi történt? - simítottam meg a kezét, de csak szigorúan maga elé nézett.
- Lényeg hogy kiderült, hogy apa csalta anyát. Anya begojózott, nyugtatókat szed. Apa el akarta venni tőle, erre egymásnak mentek. Sose láttam még ilyet. Sosem. De tudod mit? Az a vicces és egyben szánalmas, hogy már nagy ívben leszarom ezt az egészet. És tudod miért? Mert nincs semmi értelme, úgyis mind meghalunk. Egyszer. És akkor ezek nem fognak számítani. Tudod mi lettem? Egy vicc. Tudod mire vagyok már csak jó? Dugásra, szexre, nevezd aminek akarod. Naponta legalább tizen írnak rám a suliból, hogy nem mennék- e velük egy menetre. Meguntam. Belefáradtam. Nem tudom helyre hozni. Anya majd egyszer túl sok adagot fog bevenni. Aztán meghal. Apám meg pláne nem érdekel. Felőlem kúrogathatja halálra a kurváját. Tönkre tettek, már nem érzek semmit. Érzéketlen lettem.
A mondatai villámcsapásként értek, úgy mondta el nekem mintha én lennék a hibás mindenért ami történt vele.  Gyűlölöm hallgatni ahogy sir, mert borzalmasan fáj. Nem tudom miért, egyszerűen már kötődöm hozzá érzelmileg. Pedig nem akartam. Nem akartam megismerni az igazi Bryanna Brightot. Mert tudtam, ha megismerem meg fogom kedvelni. Nekem pedig ott van Nika. Nem eshetek bele másba. Nekem. Csak. Nika. Létezik.
Nem tudtam mit mondani, túl sok mindent zúdított rám egyszerre.
- Sajnálom - sutogtam -  de tudd hogy én minsdg itt leszek neked.
- Mindig ezt mondják. Azok is azt mondták akik elhagytak - dörzsölni kezdi az arcát és magában azt suttogja, hogy "ne sírj, ne sírj, nesírjnesírjnesírj...."
Igaza van. Mind tudjuk, hogy igaza van. Kurva sok barátja volt, amiről én csak álmodozhattam. De lám, ők csak úgy tették hogy szeretik, hogy ne legyenek a suli szégyenei. Vele lehetettek valakik. Bryanna volt valaki.
- Én erre nem tudom mit mondhatnék - bekapcsoltam a légkondit ugyanis nagyon meleg lett hirtelen. A szavaitól lefőttem, leizzadtam, beleitták magukat a bőrömbe a csontjaimba az vérembe. Egyes mondtai ott ismétlődtek a fejemben, lejátszottam újra magamban őket, egyre csak hangosabban míg zúgni nem kezdett.
- Gondoltam, hogy nem tudsz vele mit kezdeni. Én sem tudok.
- Eszembe jutotr valami, de az borzalmas ötlet lenne Nika szempontjából - húztam el a számat.
Kérdőn pillantott felém. Én is rá néztem. A szenvedő arckifejezése mindent elárult, hogy még egy csepp abba a bizonyos pohárba és neki annyi. Eszembe jutott Leila a korházból, akinek már csak napjai lehetnek hátra a betegsége miatt. Itt van Bryanna. És nagyon elkezdte elnyelni a sötétség, a kétségbeesés, a fájdalom és az is csakis a sírhoz vezethet. Más nem segít neki. El kellett Nikát felejtenem most az egyszer.
- Lehetsz nálam pár napig - elöntött a pír a kijelentésemtől. Az utcán elhaladt mellettünk egy kocsi. Beállt a csend, a kínos csend, hallottam ahogy nagyon erősen gondolkozik. Néztem ahogy a haja úgy keríti be az arcát akár egy gesztenyebarna függöny. Így nem láthattam a reakcióját az arcán. Egyik kezével a kocsi ajtót fogta, a másikat a lábán pihentette.
- Zavarnálak? - hebegte. Vagyis tényleg megfontolta és átgondolta a kérdésem.
Elmerengtem. Zavarna? Néha tényleg idegesítő, de még úgyis édesen tud mosolyogni.
- Nem.
- Nos... Nagyon hálás lennék, ha kiszakadhatnék egy kicsit ebből a közegből - biccent a házukra - Nem zavarnék, suliba viszont nem mennék. De amíg nem vagy otthon, addig a parkba leszek szerintem. Vagy a parton. Ott töltöttem a délutánjaim.
- Elleszünk mi ketten - biztatóan rá mosolyodtam. Megcsillant a barna szeme.
Egy szobában Bryannával pár napig.

Az elkövetkező hét életem egyik legeseménydúsabb, legcsodálatosabb hetem lett. Kitörölhetetlen.
Mindent megváltoztatott.