Aranyvér / Szünetel /

21. Egyiptom

Hádész szemszöge:

Amint eltűntek a gyerekeink megfogtam Perszephoné kezét és távozni készültünk a testévérem palotájából. 

Athéné döbbenten meredt az áramlat irányába. Míg Zeusz a méregtől és a dühtől majd fel forrt. Csak remélni tudtam, hogy senki nem vette észre Poszeidónon kívül a kis műveletet. Az egyik árnyék felé sétáltam, amikor megéreztem valaki érintését a vállamon. 

Poszeidón zöld szemeiben az elmúlt napok után jókedv csillogott. 

- Köszönöm. - suttogta. - Este meglátogatlak odalent. - nem kérdezte, hogy meglátogathat-e hanem kijelentette. 

Perszephonéval beléptem az árnyékba és az Alvilágban kötöttünk ki. A nő végre megnyugodott és kiengedte az eddig bent tartott levegőt. Neki dőlt a falnak és a kezébe temette az arcát. Mögé léptem és magamhoz öleltem őt. 

- Veszélyes dologba vágtad a fejszédet. - suttogtam. 

- Remekül értesz hozzá, hogy vidíts fel. - jegyezte meg gúnyosan. 

- Nem tehetek róla. Ez az igazság. Ha szóltál volna nem csaptam volna balhét. Azt hittem, hogy kinyitották ismételten a Halál Kapuját és így hozták vissza Leet meg a többieket az Alvilágból. Nem gondoltam, hogy Thantosz keze van a dologban. 

- Tudom. - mondta Perszephoné, majd rám nézett. Mogyoró barna szeme halványan fénylett. 

- Gondolod, hogy helyre hozzák ezt az egészet? 

- Biztos vagyok benne. Különben Percy nem eresztette volna ki a kezéből a szigonyt, amivel megkapta volna minden óceán, tenger, patak, folyó és forrás fölött a hatalmat. 

- Ne szóljunk bele? - kérdeztem. 

- Ennyi bőven elég volt. Most már maguknak kell boldogulniuk. - felelte. 

- És Jessica? 

Halvány mosoly jelent meg az arcán. - Ha mindezt túléli. Büszke leszek rá. Neked is büszkének kellene lenned Nicora. Sok mindent tett Gaia idejében a félvérekért és értetek. Megérdemli. 

- Azt hittem utálod Nicot. - vetettem ellen. 

- Én igen. De Jessica szereti. 

- Uram. - lépett hozzánk az egyik csontváz harcosom. - Megjött Poszeidón, és... még valaki. 

- Ki? - vontam össze a szemöldököm. 

- Egy nő... 

- Vezesd őket a nappaliba. - feleltem. - Szerinted ki lehet... 

- Van sejtésem. - felelte szűkszavúan Perszephoné, majd elindultunk a hatalmas nappaliba. 

Amint helyet foglaltunk alig telt el egy perc és megérkezett a két isten. Poszeidónon nem lepődtem meg. De a nő láttán elkerekedett a szemem. 

- Örülök, hogy megtisztelsz minket jelenléteddel Athéné. - mondtam gonosz mosollyal. 

- Hádész. Perszephoné. - biccentett a nő. 

- Mi járatban erre így együtt? - érdeklődött a nejem. 

Poszeidón a levegőbe nyúlt, mire megjelent a kezében a szigonya. 

- Nem vitték el. - mondta Athéné. - Megpróbálják visszacsinálni. 

- Erre mi már rájöttünk. - mondtam. 

- És arra is, hogy Egyiptomba mentek? - kérdezte Athéné. 

- Arra nem. - húztam a számat. - És?