Don't leave me /Derek Hale/ /Ended/

18. fejezet

Idegesen mozgattam ujjaimat a térdemen, miközben Derek-kel utaztunk a camaro-ban. Mérgesen néztem ki az ablakon és csak azon gondolkodtam, hogy vajon miért vállalta el a férfi, hogy vigyáz rám, mikor most olyan rosszban vagyunk.

- Megkérdezném, hogy kérdezhetek-e valamit, de tudom, hogy mit válaszolná rá. - vetettem neki oda.

- Pedig, ha szépen kértél volna, akkor lehet, hogy válaszoltam volna a kérdésedre, amit feltettél, volna, de így inkább hagyjuk. - vágta vissza gúnyosan.

- Szóval ezt játsszuk! - fordultam felé.

- Mit? - kérdezett vissza idegesen.

- Ne haragudj Derek Hale, de te nem vagy normális! - emeltem fel a hangom.

- Miért nem vagyok normális? Mert megpróbálok rád vigyázni?! - háborodott fel.

- Miért vállaltad el, mikor utálsz? Mikor a színemet sem akarod látni? Miért akarsz megvédeni? Hiszen visszajön a szerelmed! - fordultam felé a teljes testemmel.

- Vannak dolgok, személyek, ahogy tetszik, amelyek jobb ha ott maradnak, ahol vannak! Egyszer már elvesztettem az igaz szerelmem, nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen. - parkoltunk le Derek háza előtt.

- Szóval nem jelentettem neked semmit? - hajtottam le a fejem és hirtelen elszállt minden erőm.

- Miről beszélsz? - állította le a motort a férfi és rám nézett.

- Azt mondtad, hogy nem akarod még egyszer elveszteni az igaz szerelmed. Szóval hiányzik neked Paige... - magyaráztam egy hatalmas gombóccal a torkomban.

- Anne! Ennyire buta nem lehetsz! - nevetett fel kínosan a mellettem ülő személy.

- Miért lennék az? A szavaidból csak arra következtethetek, hogy nem szerettél! - néztem fel rá és éreztem, hogy kibuggyant az első könnycsepp a szememből.

- Te bolond vagy! Az valóban igaz, hogy a tinédzser énemnek Paige volt a tökéletes pár, de ez mára már megváltozott, velem együtt. Lehet, hogy makacs maradtam és egy kicsit önző, de a gondolkodásom és néhány elvem velem együtt változott. Most már te vagy nekem a tökéletes partner. Lehet, hogy fiatal vagy még és tapasztalatlan, de nekem te vagy a legfontosabb. És igen, tudom, hogy nem szabadott volna úgy kiborulnom pár napja, de... Önzőnek még mindig önző vagyok... - rántotta meg a vállát a férfi.

Nem akartam hinni a fülemnek. Derek Hale, aki mindig mindenkivel kegyetlen volt, most szerelmet vallott nekem? Újra?

- Anne! Szeretném ha tudnád, hogy soha nem fogom hagyni, hogy bármi bajod is essen... Még akkor sem mikor már tudom, hogy nem kellek neked... - suttogta Derek.

- De mi van akkor, ha Paige veled együtt változott és most még jobban fogod szeretni, mint engem? - kérdeztem félénken.

- Nem lesz így... Nem lehet így... - nyúlt be egyik ujjával az állam alá. Tekintetem az övébe fúrtam és éreztem, hogy a testemet teljesen megbabonázta az a bizonyos zöld szempár.

- De ha mégis? - kérdeztem olyan halkan, hogy szerintem, ha Derek-nek nincs "szuperhallása", akkor meg sem hallotta volna.

- Teszünk róla, hogy ne legyen így... - válaszolta és tekintetem lecsúszott az ajkira. Lassan felfogtam, hogy szája egyre jobban közeledik az enyém felé. Kissé úgy éreztem magam, mint az első csókunkkor. Féltem, de annál nagyobb izgalom volt bennem. Már majdnem megtörtént a tökéletes pillanat, mikor a férfi hirtelen elhúzódott.

- Valami baj van? - kérdeztem, mert nem tudtam, hogy én tettem-e valami rosszat vagy sem.

- Valaki van a házamban. - tért vissza a hangjába az komor és morcos Derek.