Don't leave me /Derek Hale/ /Ended/

19. fejezet

- Most mit csináljak apa? - ültünk le együtt a férfivel a kanapéra.

- Hát... A történtek alapján Alan-nel kellene beszélned... - vont egy meleg ölelésbe az apám.

- Tudom, de egyszerűen, annyira nincs lelkierőm hozzá! - nyögtem fel és ekkor kinyílt a bejárati ajtó és a bátyám lépett be a nappaliba.

- Sziasztok! Hát ti? - csodálkozott Stiles.

- Derek... Tiszta hülye lett! Paige teljesen az ujja köré csavarta... - motyogtam és hagytam, hogy apa a hajamat simogassa.

- Mi? De... - csodálkozott a testvérem és azzal nem is foglalkozott, hogy a szülőnk előtt beszéljük meg ezt a dolgot. - De... Akkor, hogy fogjuk megölni? - dadogta a fiú és leült mellém.

- Nem tudom... Alan-nel kellene beszélni... - suttogtam.

- Annie-nek igaza van, de nem ma! Mindenképp sok alvásra van szüksége, mind a kettőtöknek! - magyarázta határozott hangon apa.

- Lehet... - válaszoltam és kibújtam az engem ölelő karból.

- Jó éjt! - mosolygott rám papa.

- Neked is! - hajoltam vissza egy puszira, majd felsiettem a szobámba. Amilyen gyorsan csak lehetett átvettem a pizsamám és beestem az ágyamba, és azon nyomban elnyomott az álom.

Történelem órán voltam. Testem egy gyönyörű, hosszú, földig érő ruha fedte. Úgy néztem ki, mint egy menyasszony, de közben valahol tudtam, hogy ennek a szoknyának semmi köze sincs a házassághoz.

Láttam az osztályom kívülről és, ami a legfurcsább az az, hogy magamat is. Olyan volt, mintha meghaltam volna és a lelkem visszajárna az iskolámba. Mr. Yukimura éppen belemerült valaminek a magyarázásába, de se a "lelkem", se a padban ülő énem nem tudott rá figyelni.

Mikor hirtelen megszólalt a csengő kifutottam a teremből, de, hogy hova azt nem tudtam és mikor pislogás után újra kinyitottam a szemem, Derek házának a tetején álltam. A testem a tető egyik felén helyezkedett el, míg a másik oldalon Derek volt, oldalán Paige-el. Lelkem, aki az eseményeket figyelte a két csoport között állt.

- Anne! Ne tedd! - kiáltotta a vérfarkas.

- Egyetértek vele! - kontrázott a nő.

- Megszabadítalak ettől a szenvedéstől! - nézett a testem hátra a férfire, akinek a szemében egy könnycsepp jelent meg.

- Anne... - suttogta és elkezdett felém szaladni, de ekkor én egyet hátraléptem és láttam, ahogy az alakom hirtelen eltűnik és még mielőtt megtudtam volna, hogy mi lesz a vége, hirtelen nagy fényességet láttam.

Ismét az ágyamba találtam magam és éreztem magamon, hogy iszonyatosan megizzadtam. Gyorsan felültem és órámra nézett, ami nem szolgált nagy meglepetéssel, mert sejtettem, hogy még csak hajnal volt.

Összeráncolt szemöldökkel visszadőltem és magamra húztam a takaróm. Az álmomon gondolkodtam, hogy vajon mit is jelenthet, de akkor úgy gondoltam, hogy fölösleges rajta agyalnom, mert ha fontos, akkor úgyis meg fogom majd tudni.

Így hát megrántottam a vállam és elnyomott az álom, és mikor újra kinyitottam a szemem, már reggel volt. Gyorsan a zuhanyzó felé szaladtam, ahol, mint a villám elintéztem a dolgaim és visszasiettem a szobámba, ahol felvettem az aznapi ruhám.

Mivel kint esett az eső, ezért úgy döntöttem, hogy egy kötött pulcsit veszek fel, egy szintén kötött kardigánnal, amihez egy barna sálat és egy hosszú medált választottam kiegészítőnek.