Féltestvérek

Tizenharmadik Fejezet -

Loki kifulladva torpant meg a metróalagút fala mellett. Egészen idáig sprintelt, miután lerázta a Féltestvéreket - illetve majdnem mindet. A metróban rajta kívül egyetlen ember várt a szerelvényre, kapucniját mélyen a fejére húzva, mindössze őszes szakálla látszódott az arcából. Loki jól megnézte magának, ahogy felszálltak a metróra, a férfi görnyedten, esetlenül cipelte magával hatalmas szatyrát.

Szánalmas emberi lény - fintorgott Loki, aztán követve a férfit eltűnt a metróban.

Khan arca a megszokottnál is vadabb érzelmeket tükrözött: szeme villámokat szórt, szája sarka idegesen rángott.

- Tudhattam volna, a francba is! - vágta le magát egy padra a park szélén, ahol összegyűltek.

- Hologramok voltak, ugye? - ült le mellé Benedict, Smaug idegesen járkált fel-alá.

Khan bólintott, Benedict a térdére támaszkodott és fejét leszegve hatalmasat sóhajtott.

- Nyamvadt mágia. Ez így nem igazságos.

- De még mennyire hogy nem - értett egyet Khan. - Elegem is van Lokiból meg a varázspálcájából - váltott gunyoros hangnemre a katona. - Smaug, a te Lokid is hologram volt?

Smaug megtorpant, arcára egészen halovány pír kúszott.

- Azt hiszem, nem, nem tudom, nem vagyok benne biztos...

- Nem vagy benne biztos?! - Khan hangja a krákogás és a sikítás határán ingadozott, a történtek láthatóan betettek a szuperkötél idegeinek. - Hogy...

- Nem tudom, mert elvesztettem! - kiáltott fel Smaug, hátat fordítva Khannak és a színésznek, vállai meggörnyedtek, szárnyai ernyedten lógtak a földre. - Sajnálom, elszúrtam. Duplán. Legközelebb nem hátráltatlak titeket.

A fiú két lépéssel és hatalmas szárnycsapással a levegőbe vetette magát, s kiérve a lámpák fényköréből eltűnt a sötétben.

Benedict a kezébe temette az arcát.

- Azt hiszem, ezt a csatát elvesztettük. Ezt is.

Khan nem szólt semmit, csend ült meg a két Féltestvéren. A bogarak zümmögve köröztek a fejük felett égő lámpa körül, egyre kevesebb ember bukkant fel a parkban.

- Hé Ben - szólt hirtelen Khan, kihúzva magát, körbekémlelve a parkban. - Hol van Sherlock?

Benedict is úgy emelte fel a fejét, mintha villám csapott volna belé.

- Úristen, tényleg...

Loki felsétált a metróból, az éjszakai hűvös az arcába vágott, meglebbentve hollófekete tincseit. Még mindig a belvárosban járt, és egyenlőre szabad akaratából cselekedett. Átsétált a forgalmas útkereszteződésen, oda se bagózva egy kutyára, aki a zebra közepén lecövekelve hangosan megugatta.

Na most merre? - gondolta, és ebben a pillanatban pupillája kitágult, és Splitman elméje betöltötte a tudatát. Üveges tekintettel, engedelmeskedve Splitman utasításainak átvágott a bevásárlóutcák tömegén, míg el nem érte egy panelrengeteg szélét. A magas házak azonban nem az elhagyatott, romos lakástömbök kategóriájába tartoztak, üvegezett, puccos és drága épületek sorakoztak Loki szeme előtt. Az út túloldalán egy éjjel-nappalos kisbolt terpeszkedett, ajtaján épp egy fekete kalapos nő lépett be ruganyos léptekkel, bevásárlószatyrát lóbálva. Cseppet sem volt furcsa látvány itt, New Yorkban.

A jégherceg a megfelelő ajtót megkeresve beütötte a kapukódot, amiről fogalma sem volt, honnan tudta, és sietős léptekkel felrohant a lépcsőn. Tudta - illetve Splitman tudta -, hogy az adott lakásban sípol a kapucsengő, ha valaki annak a kódjával lép be a panelba, így minél hamarabb fel kellett érnie, hogy a célszemélynek ne legyen ideje felkészülni.